Van valami gyermekien lenyűgöző, ugyanakkor szomorkás egy robot látványában, amelynek az a dolga ezen a világon, hogy nagyon finoman, óvatosan kinyisson majd becsukjon egy kutyafej formájú uzsonnásdobozt, és ezt elismételje úgy 15-20 ezerszer. Pedig ez az egyszerre mechanikus és egyszerre drámai látvány fogadott, amint beléptem az IKEA teszlaborjába a festőien semmi közepén lévő Älmhult városában, ahol az IKEA központja is van. Itt a tesztlabor mellett megnézhettem, hogy hogyan is rendezik be a lakásukat az IKEA dizájnerei, vagy hogy milyen bútorokat tervez a cég egy Mars-expedícióra.
Az IKEA volt olyan kedves, hogy még vagy 200 másik újságíróval együtt meghívott a Democratic Design Days nevű rendezvényére, ami valójában egy kétnapos PR esemény, amelyen a világ talán legnagyobb bútorgyártója megmutatja, hogy mik kerülnek majd a boltokba jövőre, bejelenti, hogy milyen menőséget tervez a következő pár évben és sokszor elmondja magáról, hogy mennyire fenntartható és jófej cég.
Ez utóbbi aspektus leginkább abban, a most beharangozott vállalásban érezhető, hogy az IKEA 2030-ra minden termékét valamilyen újrahasznosított anyagból akarja gyártani és amolyan “körkörös” termelésre akar ráállni, vagyis hogy az egyik termelési fázis melléktermékéből állítsa elő a másikat.
Ennek részeként most olyan dolgokkal kísérleteznek, mint a zöldségolajból vagy a bioetanol gyártásánál termelődő széndioxidból készült műanyag, amelyből különböző tározó dobozokat gyártanának (egyelőre a kőlajból készült műanyaggal vegyítve). De olyan termékekkel is kísérleteznek, mint a légszűrő függöny, az otthon összerakható, kevesebb alkatrészből álló kanapé, vagy egy olyan, csapra szerelhető kütyü, ami párásítja a vizet, így elvileg 90 százalékkal kevesebb vízzel lehet mondjuk kezet mosni.
Egy másik ügy, ami láthatóan foglalkoztatja az IKEA-t, az az, hogy egyre több ember lakik egyre kisebb helyen, a növekvő ingatlanárak és urbanizáció miatt egyre többen lesznek kénytelenek kapszulaszerűen pici helyeken élni.
Azért egy olyan kollekciót is tervezett az IKEA, amely tele van multifunkcionális darabokkal, bútorokkal, amelyek egyszerre tárolók, vagy amelyek olyan elemekből állnak, hogy asztalnak, széknek vagy szekrénynek is összerakhatjuk őket. Inspirációért pedig a tervezők Tokio kapszulahoteleibe és a NASA kutatóállomására mentek az amerikai sivatagba, ahol azt szimulálják tudósok, hogy milyen lenne a Marson élni.
A bejelentéseken kívül viszont beengedtek minket a laboratóriumba, ahol a bútorokat olyan megpróbáltatásoknak teszik ki, amelyeknek a lakásunkban remélhetőleg sosem lesznek kitéve.
Egész Älmhult legérdekesebb helye a tesztlabor, ahol évente nagyjából 16 ezer tesztet futtatnak le. Ebben a viszonylag kicsi, kétemeletes épületben 37 technikus és isten tudja mennyi kisebb-nagyobb robot és másféle masina dolgozik azon, hogy kiderítsék, mi történne a bútorokkal, ha annyiszor használnánk őket, ahányszor amúgy sosem fogjuk az életünk során.
A laborban kész bútorokon, használati tárgyakon és anyagokon is tesztelik, hogy mennyire bírják a gyűrődést, legyen az hideg, meleg, szárazság, monszun, rángatás, cibálás, szállítás, véletlenül felgyújtás, vagy akármi más. Az épület alsó szintjének csarnoka például olyan bútorokkal van tele, amelyen nagyon változatos gépek tesztelik a termékeket érő nagyon változatos kihívásokat.
Van olyan gép, amelyik egy műfeneket nyom egy székre egymás után 25 ezerszer, hogy azt szimulálja, ahogy egy 120 kilós ember újra és újra helyet foglal, majd feláll. Egy másik egy óriási sodrófa-szerű hengert görget egy ágyon, hasonló terhelésnek kitéve azt, mintha a székekre is ücsörgő 120 kilós ember éppen felülne az ágya szélére reggel, hogy az álmot kidörzsölve a szeméből feltápászkodjon, majd inkább úgy dönt, hogy visszafekszik. Mindeközben egy harmadik gép azt utánozza, ahogy egy túl sok cukrot evett 10 kilós kisgyerek az ágy tetején ugrál három hétig egyfolytában.
Három hétig, mert nagyjából eddig tart, mire a gépek lezavarják a tesztet, vagyis 20-25 ezerszer végrehajtják azt az egy mozdulatot, amire létrejöttek. Ezalatt jóval többször kiteszik a bútorokat az adott megterhelésnek, mint azt a hús-vér felhasználók egész életük alatt tennék. A szekrényeket, fiókokat és ajtókat még ennél is többször tesztelik, félmilliószor nyitják és csukják be őket, ami nagyjából 5-ször annyi, mint ahányszor egy emberöltő alatt megtesszük ezt.
A terheléses tesztelésen kívül az elemeknek is kiteszik a bútorokat, amire külön erre kialakított tesztkabinokban kerül sor. Ezekben nagyon különböző klimatikus viszonyokat tudnak utánozni az IKEA technikusai, és nem csak azt tesztelik, hogy az anyagok hogy bírják mondjuk a hideg nedves időt vagy a száraz hőséget, hanem azt is, hogy mi történik, ha pár hét -10 fok után mondjuk 30 fokra csavarják a hőmérsékletet. Egy ilyen környezetben 5 hétig tartják az asztalokat, polcokat és hasonlókat, miközben súlyokkal pakolják meg.
Megint másik termekben a fürdőszobai bútorokat tesztelik, amelyeket persze jól le is locsolnak, illetve magas páratartalomnak tesznek ki. A cég két kutatója két évig járta a világot, hogy a fürdőszobákat tanulmányozzák, és így ki tudják alakítani az olyan tesztkabint, ami a kínai fürdőszobák körülményeit ugyanúgy tudják szimulálni, mint mondjuk a svédet.
Azt is tesztelik a laborban, hogy az online rendelt termékek vajon kibírják-e a csomagolásban, míg elérnek a raktárból a megrendelőhöz. Ehhez az árukat, ottjártunkkor épp egy étkészletet csomagolással és anélkül is egy gépre tesznek, ami különböző frekvenciával rázza azokat.
A laborban egy külön kis világot kaptak a világító testek. Egy külön szobában tesztelik a villanykörtéket, szép sorban egymás alá, fölé és mellé csavarva több ezret. A LED lámpákat 25 ezer óráig égetik ebben a teremben, két és fél óránként negyed órára lekapcsolva őket. A fény szobája mellett van a sötétség terme, egy szoba, ahol teljesen sötét van és még a falak is feketére vannak mázolva. Itt az egész tesztlabor legscifibb gépe kis napfelkeltéket és napnyugtákat szimulálva mérik a körték fényerejét.
A program részeként nemcsak azt lehetett megnézni, hogy hogyan teszik próbára az IKEA bútorait a laborban, de azt is, hogy hogyan használják azokat olyanok, akiknek a fejéből kipattantak. Az IKEA rendszeresen szervez házlátogatásokat, amolyan kutatásként, amikor elmennek idegen emberek lakásaira, kicsit körbenéznek, elbeszélgetnek a lakókkal, megkérdezik őket, hogy mit hogyan használnak, mire lenne szükségük a lakásban, stb. Ennek egy verzióján vehettünk részt, amikor elmentünk az IKEA-nál dizájnerként dolgozó Ida és Henrik házába.
Meglepő módon amúgy a lakás kevésbé volt tele ikeás cuccokkal, mint azt az IKEA székhelyén gondolná az ember, Henrik szerint úgy 50-50 százalékban vannak máshonnan beszerzett, főleg antik cuccok. Azért Ida a nadrágját egy ikeás függönyből varrta, amelynek a mintáját persze ő tervezte.
(Borítókép: Az Ikea-alapító Ingvar Kamprad arcképe a dolgozók portréiból kirakva az Ikea-múzeum bejáratánál, Älmhultban. Fotó: Csurgó Dénes / Index)