Index Vakbarát Hírportál

Új tulaja lett a magyar Kika áruházaknak

2018. június 22., péntek 14:55

René Benko osztrák nagyvállalkozó veszi át a magyar Kika áruházak működtetését, így nem zár be a bútorbolt-hálózat – írja a G7.hu. Benko Signa nevű cége 68 áruházat vesz meg, főleg Ausztriában és néhány kelet-európai országban 490 millió euróért.

Benko nem szakmai befektető, alapvetően az ingatlanokra volt szüksége, a lánc irányítását 1 euróért vette meg, de 100 millió euró befektetést is vállalt, mert a céget alaposan át kell szervezni. Az, hogy ez mit jelent a munkavállalóknak, a lap szerint csak a következő hónapokban derül majd ki.

A Kika eddigi tulajdonosa a dél-afrikai központú, de német gyökerű Steinhoff csoport volt, ami Dél-Afrika történetének legnagyobb vállalati csalásával került be a lapokba tavaly. A Steinhoff trükközött, hamisította a könyveit, rejtegetni, csomagolni próbálta a brutális eladósodottságát, de aztán minden kiderült.

A Steinhoff ügyeivel kapcsolatban büntetőjogi kategóriába tartozó vizsgálatok indultak, a részvények árfolyama természetesen megzuhant, a hitelezők futnak a pénzük után. Magyarországon a Steinhoff a Kikán kívül a Pepcóban, a Kanizsa Bútor Kft.-ben és az Extreme Digitalban volt részesedése, de utóbbi cég magyar tulajdonosai áprilisban visszavásárolták az Extreme Digital 50,4 százalékát a dél-afrikai tulajdonostárstól.

Ez alapján úgy néz ki hogy a hitelezők  az eladható vagyonelemek értékesítésével megpróbálják a lehető legtöbb pénzt kicsikarni a szervezetből, amíg a cég a csőd szélén tántorog. A bútoráruház-lánc Magyarországon tavaly 25,9 milliárd forintos árbevételt ért el, de ehhez 133 millió forint veszteség társult.

A Steinhoff problémáiról  itt  és  itt  írtunk részletesebben.

Rovatok