Állandó szájkarate tárgya a pártok és a kormánypárti, illetve ellenzéki érzelmű emberek közt a kivándorlás témája: kik, mennyien mennek el, és főleg kinek a hibájából, visszajönnek-e valaha. Különösen érzékeny pont a magyar fiatalok migrációja, annak tömegessé válásából ugyanis könnyű pillanatok alatt levezetni a nemzethalált.
A kormány mostanában igyekszik azt kommunikálni, hogy a helyzet nem is olyan vészes, sőt, egyre jobb, vagyis nem igaz az a liberális mantra, amely szerint a Fidesz autoriter politizálása miatt tömegével vándorolnának ki a fiatalok.
Csakhogy a jelen állás szerint elérhető információk egyik szélsőséges nézőpontot sem támasztják alá.
Megkérdeztük a témáról a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársát, Gödri Irént, aki segített eligazodni az adatok között.
A baj ott kezdődik, hogy a migráció mérése módszertanilag nem egyszerű. A kibocsátó országok általában nem rendelkeznek pontos statisztikával a kivándoroltak számáról, így részben kénytelenek a fogadó országokéra hagyatkozni. Azonban ezek sem adnak teljes képet, és gyakran nem áll belőlük rendelkezésre elég friss adat. További probléma, hogy sokan nem jelennek meg a bevándorlási statisztikákban, mivel ezek csak a legalább egy évig ott tartózkodni szándékozó és hivatalosan bejelentkező személyeket regisztrálják. Az EU-n belül viszont gyakoriak a rövidebb időtartamú vagy ingázó – többnyire munkavállalási célú – mozgások, ezek egy része megjelenik a célország munkaügyi statisztikáiban és a hazai munkaerő-felmérésben.
Ráadásul még ha sikerülne is pontos képet kapni a kivándorlók számáról és összetételéről, azt akkor sem tudnánk megmondani, hogy hányan fognak visszajönni közülük. A szándékot ugyan fel lehet mérni egy adott pillanatban, de semmi garancia nincs rá, hogy ez ne változna az élethelyzet és a hazai, illetve a fogadó országbeli viszonyok függvényében. A visszatérők számát részben a fogadó országokból „kivándorló” magyar állampolgárok száma, részben a hazai adminisztratív adatforrások alapján becsülhetjük, és
mindkét forrás az utóbbi években a visszatérések növekedését mutatja.
Az elvándorlási, külföldi munkavállalási trend az Eurostat adatai, illetve a hazai felmérések – például a KSH negyedévente végzett munkaerő-felmérése – alapján követhető. A pontos számokat illetően azonban sokkal több a bizonytalanság, mint azt a politikusok megszólalásai nyomán gondolhatnánk. Ez különösen igaz az aktuális helyzetre, hiszen csak később mutatkozik meg a statisztikában, mi volt jellemző egy adott évre, így a jelenre vonatkozó kijelentéseket mindig érdemes szkeptikusan fogadni.
A kormányoldalnak abban igaza van, hogy az elvándorlás nem mostanában kezdett pörögni. Az unión belüli szabad munkaerőáramlás lehetősége komoly lökést adott a külföldi munkavállalásnak, bár a folyamat itthon később indult, mint az EU-hoz 2004-ben csatlakozó országok többségében, és méretét tekintve is elmaradt azokétól. Teljesen félrevisz tehát, ha a jelenség mögé kizárólag a Fidesz tevékenységét próbálják állítani.
Ha megnézzük a magyarok közt legnépszerűbb fogadó országok statisztikáit arról, hány magyar állampolgár élt a határaik közt az egyes években, azt látjuk, hogy az uniós csatlakozástól 2013-ig meredeken emelkedett a számuk. Szakértőnk szerint ezután a kiáramlás stagnálni kezdett, majd 2016-ban – célországonként eltérő mértékben – csökkent. Az OECD migrációs jelentésében az áll,
2016-ban 85 ezren hagyták el az országot az egy évvel korábbi 99 ezerhez viszonyítva, 2006 és 2015 között pedig évente átlagosan 65 ezer magyar próbált szerencsét külföldön.
(Az Eurostat-adatok ennél kissé alacsonyabb mértékű kiáramlást mutatnak, de a trend ugyanaz.)
A legtöbb magyar Németországban tartózkodik. Az Eurostat adatbázisa szerint míg 2012 és 2016 között minden évben 18-26 ezer fővel regisztráltak több ott élő magyar állampolgárt minden évben a német hivatalok, 2017-ben már csak 9 ezerrel nőtt a számuk. Így érték el 2017-re – legalábbis a hivatalos Eurostat-adatok szerint – a 180 ezer főt.
Az Egyesült Királyság bevándorlási adatai kevésbé megbízhatóak, 2017-re 96 ezer ott élő magyar állampolgárt mutat az Eurostat-adatbázis, ez azonban különböző felméréseken (részben a Labour Force Survey-n, részben az Annual Population Survey-n) alapuló becslés. Ennél a valóságban többen lehetnek az angliai magyarok, bár szakértőnk szerint a hazai sajtóban gyakran előkerülő 250 ezres becslés is erős túlzás, a valóság valahol 130 és 160 ezer fő között lehet. Noha 2004 és 2017 között közel 220 ezren kaptak társadalombiztosítási számot, sokan közülük haza is tértek, így napjainkban a munkavállalók számát mintegy 110 ezerre becsülik, és ehhez adódnak még a diákok, illetve a nem dolgozó családtagok.
A többi fogadó ország messze lemarad az első két helyezettől a magyarok számát tekintve: Ausztriában mintegy 70 ezren, Svájcban közel 20 ezren, Hollandiában pedig 13 ezren éltek 2017-ben. A kiáramlás lassulásának, illetve stagnálásának trendje viszont ezekben az országokban is leolvasható.
A 2017-es helyzetkép szerint az EGT-országokban és Svájcban együttvéve összesen mintegy 460 ezer honfitársunk élt, globálisan pedig 637 ezer főre rúgott az ott élő magyarországi születésű személyek száma.
Ezekben az adatokban mindenki benne van a kisbabától az aggastyánig, a hazai helyzet jövőbeli alakulása szempontjából azonban kiemelten fontos a munkavállalási korban lévők és ezen belül a fiatalok csoportja, mert ők hiányoznak – és fognak később hiányozni, ha nem jönnek vissza – az ország munkaerőpiacáról. A munkaerőhiánytól és a hazai népesség elöregedésétől hangos hazai közbeszédben nem meglepő, hogy minden politikai oldal próbálja úgy csűrni-csavarni a számokat, hogy a neki kedvező narratíva jöjjön ki belőlük.
A választások után ellenzéki oldalon intenzíven kezdtek foglalkozni a kivándorlás témájával. A félelmek lényege, hogy eddig is vészes volt a helyzet, de most aztán a harmadik kétharmad miatt tömegével fogják elhagyni az országot a fiatalok. Az adott pillanatban latolgatott kivándorlás azonban semmiféle garanciát nem jelent arra, hogy az illető tényleg lépni is fog. Ha a fiatalok kivándorlási trendjét akarjuk látni, érdemesebb megnézni a rendelkezésre álló statisztikákat.
Ezzel viszont az a baj, hogy nehezebb, mint amilyennek hangzik. A kiáramlásra, illetve a másik oldalon a beáramlásra vonatkozó adatok (ezt nevezik flow-nak a migrációkutatásban) az Eurostat-adatbázisban életkor és állampolgárság szerinti bontásban olyan hiányosak, hogy nincs értelme belőlük kiindulni. Ráadásul az utolsó rendelkezésre álló flow-adat 2016-os, ami nyilván nem alkalmas arra,hogy 2018-as helyzetet becsüljük belőle.
Ez a körülmény nem akadályozta meg Tállai Andrást, hogy a közelmúltban megírt parlamenti írásbeli válaszában határozott – és természetesen a kormány számára kedvezőnek ható – adatokat közöljön. A Pénzügyminisztérium nevében kommunikáló miniszterhelyettes azt írta: megfordult a fiatalok vándorlási trendje, „ma már több fiatal tér haza, mint ahányan elmennek Magyarországról”. A válaszban az áll,
az Eurostat legfrissebb, 2016. évi adatai szerint az 1,7 millió 15-29 éves fiatal mindössze 0,9%-a távozott Magyarországról, ami alacsonyabb az európai átlagban mért 1,2%-os aránynál (Luxemburgból például a fiatalok 3,4%-a, Dániából 2,5%-a ment el ugyanebben az évben)!
Mivel nyomát sem találtuk ilyen adatnak az Eurostat-adatbázisban, megkérdeztük a minisztériumot, honnan vannak a számok. A PM válaszában elküldte azokat a táblázatokat, amelyekből dolgoztak (itt és itt), de ezek alapján sem jutottunk közelebb a megfejtéshez.
Az egyik táblázat a kivándorlási adatokat mutatja, és ráadásul ezekben együtt szerepel a kivándorló magyar állampolgárok és a kivándorló külföldi állampolgárok száma. Ha csak a kivándorló magyar állampolgárokat nézzük, akkor 2016-ban 29 425 fő jelenik meg. Ez ugyanaz, mint ami a KSH honlapján is látható 2016-ra, de ez csak a hivatalosan kijelentkezők száma, amiből nem célszerű kiindulni, hiszen sokan nem jelentkeznek ki, amikor elmennek.
A másik táblázat a bevándorlási adatokat (azaz a tükörstatisztikát) mutatja, de nem szerepel benne az állampolgárság. Ez utóbbi egy másik Eurostat-adatbázisban szerepel ugyan, abban viszont a korcsoportos adatok meglehetősen hiányosak.
Érdemes azonban megnézni a másik releváns migrációs mutatót, a kint tartózkodó populáció méretét (az úgynevezett stock-adatot), erről ugyanis elérhetőek korcsoport szerinti bontásban az adatok. Ismét a legnagyobb csoportot, a Németországban élőket véve alapul, az Eurostat adataiból kiderült, hogy a 2017-ben ott tartózkodó 180 ezer magyarból 44 ezren tartoztak a 15–29 éves korosztályba. Arányosan ez az ottaniak 24 százalékának felel meg, míg a Magyarországon élő magyaroknak csak 17 százaléka tartozik ugyanebbe a korcsoportba, vagyis a kivándoroltak között többen vannak a fiatalok, mint idehaza, ami tulajdonképpen természetes.
Ha mellé tesszük a környező országokat, hasonló képet látunk: a Németországban élő románok 30 százaléka 15–29 éves, míg az otthon élőknek csak 17 százaléka, a szlovákoknál pedig ugyanez 29 és 18 százalék. Arra azonban a fent említett körülmények miatt nem tudunk következtetni ebből, hogy fokozódik, stagnál, netán hanyatlik-e a kivándorló 15–29 évesek száma az egyes országokban.
Biztosabb vizekre evezünk, ha azt akarjuk megtudni, az aktív korú (20–64 éves) lakosság milyen arányban él külföldön. E tekintetben Magyarország az uniós átlag fölött áll, ami az EU-n belüli félperifériás pozíciónkból kiindulva teljesen érthető: a magyar bérszintnél a nyugati tagállamok mindegyikében jobbak a kereseti lehetőségek, ezért sokan próbálnak néhány évig szerencsét külföldön, vagy telepednek le végleg. Az 5,2 százaléknyi kint élő, munkaképes korban lévő lakosság foglalkoztatási rátája 80,5 százalék, tehát még a mostanában rekordszinten álló hazai mutatóra is ráver, de az EU-átlagnál is magasabb.
Ha a hasonló helyzetben lévő térségbeli országokéval vetjük össze a hazai értéket, akkor viszont már azt látjuk, hogy a munkaerőpiacról hiányzó
kivándorolt magyarok aránya nem kiugró, épp ellenkezőleg: regionális szinten utolsó előttiek vagyunk, a V4-ek közül csak Csehországból hiányzik migráció miatt kevesebb aktív korú.
Azt, hogy Magyarországon viszonylag alacsony a munkaerő mobilitása (még országon belül is), gyakran a régiós viszonylatban magas szociális támogatásoknak tulajdonítják, ugyanakkor kevesen beszélnek nyelveket, így sokan csak ábrándozhatnak a külföldi munkavállalásról. A magyar adatokkal kapcsolatban egyébként hamarosan egy kicsit okosabbak leszünk, mert a nyár folyamán várhatóan kiadja a KSH aktuális demográfiai jelentését, amelyben ezt a témát is kiemelten kezelik.
Érdekes, hogy mint az ábrán is látszik, több régebbi EU-tagállamra magasabb elvándorlás jellemző az aktív korúak körében. Ezek elsősorban a legutóbbi gazdasági válság által erősebben sújtott országok, Írország, Görögország és Portugália. Mellettük ott vannak még az élmezőnyben a balti államok, amelyek ugyanabban a cipőben járnak, mint Közép- és Kelet-Európa. Az abszolút rekorder messze elhúzva mindenkitől pedig Románia, ahol az utóbbi évek masszív bérnövekedése ellenére még mindig rendkívül alacsony a bérszint, így nem csoda, hogy a munkaképes korban lévők nagy arányban mennek nyugatra dolgozni.
A külföldre távozó magyarokkal kapcsolatban a legfontosabb kérdés, hogy mi lesz velük hosszabb távon. Önmagában az, hogy valaki kipróbálja magát más országban, tanul, dolgozik, megismerkedik egy másik kultúrával, magasabb szinten elsajátít egy nyelvet, még jó is lehet a magyar gazdaságnak, feltéve, hogy az illető visszajön.
Amiért aggódni szokás, az a végleges kivándorlás, ez ugyanis jócskán hozzájárul a hazánkban tomboló munkaerőhiányhoz, tovább csökkenti a népességet és rontja a nyugdíjasoknak az aktív korúakhoz viszonyított arányát. Ahogy a kiáramlásról, úgy a visszaáramlásról sincsenek igazán pontos adataink, de közelítő értéket azért lehet mondani. Az MTA kutatói a Munkaerőpiaci Tükör legutóbbi kiadásában úgy becsülték:
A 2011–2016-os időszakban a hazai nem nyugdíjas foglalkoztatottak 2 százaléka vállalt külföldön munkát, de közel a felük hazajött.
A visszatérésben iskolai végzettségenként egyáltalán nem látszik szelektivitás, és a régiók szerint is kevés esetben (pl. Észak-Magyarországon kimutathatóan magasabb a visszatérők aránya, ami szezonális munkavégzésre utal). A foglalkozásokat vizsgálva azonban látszik, hogy minden ipari foglalkozás esetében viszonylag magas a visszatérési arány, ami a nem fizikai foglalkozások esetében nem látszik.
Nyitókép: Orbán Viktor magyar miniszterelnök sajtóértekezletet tart az Európai Unió brüsszeli csúcstalálkozójának végén 2010. szeptember 16-án. (MTI/EPA/Benoit Doppagne)