Index Vakbarát Hírportál

A költségvetési bizottság meghallgatná Matolcsyt a forintról

2018. június 28., csütörtök 09:25

Július 4-ére várják a parlament költségvetési bizottsága elé Matolcsy György jegybankelnököt – vette észre az Mfor a bizottság honlapjára feltöltött előzetes napirendben. A Magyar Nemzeti Bank vezetőjétől tájékoztatást várnak a forint gyengüléséről, annak költségvetési hatásairól és az MNB ezzel kapcsolatos terveiről.

Az ülést a bizottság elnöke, Varjú László, a Demokratikus Koalíció elnöke kezdeményezte, ezért nem lenne meglepő, ha Matolcsy kimentené magát, vagy valamelyik helyettesét küldené el az ülésre.

A forint soha nem látott szintre gyengült szerdán, ütötte a 328-as árfolyamot,

az új rekord 328,24 forintos euróárfolyam.

A 2019-es költségvetésben az év végi adósságállomány forintban kifejezett értékét 31 430,6 milliárd forintra tervezték 311,3 forintos euróárfolyam mellett, ami így előreláthatólag borulni fog. Varga Mihály pénzügyminiszter szerint viszont a gyengülés csak átmeneti állapot, amit korrigálni fognak a piacok. A Matolcsy György vezette jegybank pedig minden fórumon azt kommunikálja, hogy a mivel a jegybanktörvény értelmében az intézménynek nincs és nem is lehet árfolyamcélja, nem a forint euróhoz viszonyított értéke alapján hozzák a kamatdöntéseket

Rovatok