Péntek dél körül átlépte a 330 forintos, lélektaninak is tartott forintárfolyamot az euró. Mióta újabb és újabb rekordokat döntöget a gyenge forint, ez önmagában nem teljesen váratlan.

A helyzetet az teszi egyedül viccessé, hogy Gyurcsány Ferenc kormányzása idején, 2008-ban 274 forintba került egy euró, amikor Orbán kijelentette: „A miniszterelnök-csere a megoldása a forintválságnak.” Most viszont nem akar ilyesmit egy lényegesen jobb világgazdasági környezetben sem. A kormány szerint most nem a Magyarországgal szembeni várakozások csökkennek, hanem csak rövid távú spekuláció áldozatai vagyunk, bár eddig lényegében minden nagy forintgyengülésnél ezt mondták. 

Tegnap Tatha Ghose, a Commerzbank régióval foglalkozó vezető közgazdásza szerepelt a hírekben azzal, hogy szerinte a forint mélységi rekordokat dönt ugyan az euróval szemben, de eközben együtt mozog a térség valutáival, például a lengyel złotyval, amivel szemben szintén gyengült, de nem aggasztó mértékben.

Az elemző kiemelte, hogy hosszú időtávlatot tekintve Magyarországon rendszerint magasabb az infláció, mint Lengyelországban és Csehországban, és ha egyszer megindul, akkor nagyon makacsnak bizonyul. Mindemellett

nem konvencionális eszközökkel, miközben a cseh jegybank már emel, a lengyel pedig semleges monetáris alapálláson van.

A térségi devizák árfolyamgyengülését egyébként túlnyomórészt külföldről jövő folyamatok okozzák, amelyek hosszabb távon is meghatározónak bizonyulhatnak:

• Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elkezdett kamatot emelni, aminek hatására most ott tartunk, hogy már nemcsak a feltörekvő országok körében számít kirívóan alacsonynak a magyar állampapír hozama, de egyes időtávokon már a jóval biztonságosabb amerikai kötvények is jobb befektetést jelentenek.
• Emellett előfordulhat, hogy az inflációs környezet megváltozik, és például az olajárak emelkedése miatt (amelyet az OPEC törekvései mellett az USA–Irán-konfliktus is fűt) beindul a drágulás.
• Az Európai Központi Bank pedig véget vetett az eszközvásárlási programjának.