Index Vakbarát Hírportál

A Szerencsejáték Zrt. költi el minden 15. magyar reklámforintot

2018. július 10., kedd 13:24

A magyar médiapiac legnagyobb szereplője lehet a Szerencsejáték Zrt, ami tavaly 16,1 milliárd forintot költött hirdetésekre. Mivel a teljes magyar reklámpiac 216 milliárd forint volt, így a Szerencsejáték Zrt. költi el minden 15. magyar reklámforintot, és ennek elsősorban Andy Vajna TV2-je örülhet – írja a G7.hu.

A lap cikke alapján az állami szerencsejátékmonopólium többet költ az árbevételéhez képest reklámokra, mint évekkel ezelőtt: amíg ugyanis tavaly a nettó 147 milliárd forintos nyereség 11 százaléka ment hirdetésre, 2010-ben még csak a 73 milliárd nettó 9 százaléka, 6,6 milliárd forint. Ezzel együtt a cég részesedése is nagyon megnőtt a magyar reklámpiacon, amíg ugyanis 2010-ben még csak minden 26.,

2017-ben pedig már minden 15. reklámforintot ők költöttek el a magyar médiafelületeken.

Eközben az is látszik, hogy a cég nem piaci alapon hirdetett: 2010-hez képest a Szerencsejáték Zrt. tíz legnagyobb médiapartnere között csak a TV2 maradt meg 2017-re, és amíg 2013-ban még a Simicska-érdekeltségek vitték a hirdetési bevétel felét, 2017-ben a top 10-be csak a Blikk fért be nem állami vagy kormányközeli médiumként. Különösen látványos, hogy amíg a TV2 csoporthoz került tavaly az összes hirdetés 78 százaléka a TV-s piacon, az RTL-csoportnál  gyakorlatilag nem hirdet a cég, miközben 2010-ben még 7 százalék körül alakult az arányuk.

A lap becslése szerint évi 4,2 milliárd forintot költhet a Szerencsejáték Zrt. a TV2-nél, ami a csatorna hirdetési bevételének nagyjából 44 százaléka.

A Szerencsejáték Zrt.-nek elvileg szerepet kellene játszania a játékszenvedély elleni harcban, ennek ellenére viszont a sportfogadások és a kaparós sorsjegyek felfuttatásával 2010 és 2017 között 2,6-szorosára nőtt a cég árbevétele, és ebből egyre nagyobb arányban költ reklámra. 

A lap kérdésére a Szerencsejáték Zrt. elismerte, hogy “a lottótársaság sikeres marketingkommunikációs tevékenysége is nagymértékben hozzájárult” a bevételek növekedéséhez. Azt írták ugyanakkor, hogy egyik játék sem tartozik a játékfüggőség szempontjából veszélyesnek minősülő kategóriába, mivel a cég “társadalmi felelőssége tudatában” nagy hangsúlyt fektet a játékszenvedély megelőzésére és kezelésére, a termékeiket egy szoftverrel tesztelik bevezetés előtt.

(Borítókép: Máthé Zoltán / MTI)

Rovatok