Index Vakbarát Hírportál

A kenyér árának utol kellene érnie Nyugat-Európát

2018. július 12., csütörtök 06:13

Augusztus-szeptemberben a malmoknak meg kell próbálniuk elismertetni a kilónkénti ötforintos lisztáremelést, ellenkező esetben megszűnik az iparág minimális nyeresége és banki finanszírozhatósága - mondta a Világgazdaságnak Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A lap csütörtöki számában kifejtette, tavaly csak az egész évre tervezett áremelés felét tudták keresztülvinni - írta az MTI. 

Hozzátette, a körülbelül ötforintos lisztáremelés a lakosságnak sem okozna nagy terhet. Ez az évi fejenkénti nyolcvankilós lisztfogyasztással számolva egy főre négyszáz forint többletköltséggel járna - fejtette ki.

Aláhúzta, az emelés körülbelül kétszázalékos árbevétel-arányos nyereséget tenne lehetővé.

A cégvezető szerint, ha nem is a közeljövőben, de öt-tíz éves távlatban a magyarországi péksütemény- és kenyéráraknak fel kell zárkózniuk a nyugat-európai szintre, mert csak így élhet meg tisztességesen a malom- és pékszakma, illetve csak így oldható meg banki finanszírozhatósága.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
A kenyér árának utol kellene érnie Nyugat-Európát

Lisztáremelés készülődik az iparágban.

1166 · Jul 12, 2018 06:13am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments

Rovatok