Index Vakbarát Hírportál

Plüssmackóakció miatt tört ki káosz a brit Build-A-Bear üzletek előtt

2018. július 13., péntek 11:42

Egy marketingfogás vonzotta be vásárlók tömegeit, és okozott káoszt csütörtökön a brit játéküzletekben, írta a Guardian.

A Build-A-Bear Workshop olyan akciót hirdetett meg csütörtökre, hogy mindenki annyit fizethet a normális esetben 52 fontba (kb. 19 000 Ft) kerülő játékmackókért, mint ahány éves a gyermeke. A leárazás óriási sorokat, verekedéseket és dulakodásokat okozott országszerte.

Voltak olyan szülők, akik az öklüket sem féltek használni, hogy gyermekeik mackóhoz jussanak. De hiába, a legtöbbeknek csalódottan kellett hazacammogniuk. Számos üzlethez a rendőrséget is ki kellett hívni a kontrollálhatatlan tömeg miatt, három üzletet pedig átmenetileg be is kellett zárni, mert kifogytak a mackókból. A cardiffi üzlet úgy próbálta orvosolni a problémát, hogy 12 font (kb. 4400 Ft) értékű utalványokat osztogatott a mackó nélkül maradt vásárlóknak.

A cég a Facebook-oldalán azt írta, hogy megértik a vendégek csalódottságát és dolgoznak a helyzet megoldásán. A cég szóvivője megkérte a vásárlókat, hogy már ne álljanak be a hosszú sorokba, mert több vásárlót nem tudnak fogadni erre az eseményre.

Rovatok