Index Vakbarát Hírportál

India a világtörténelem legnagyobb WC-fejlesztését folytatja

2018. július 31., kedd 17:01

India a világtörténelem legnagyobb WC-építési programját vezényli le éppen. Narendra Modi miniszterelnök “Tiszta India” tervére 20 milliárd dollárt szántak, a terv szerint 111 millió mellékhelyiségnek kell megépülnie 5 év alatt, írta a Bloomberg.

Eddig máris 80 millió háztartásba építettek mellékhelyiséget 2014 októbere, a program kezdete óta, a cél az egész ország lefedése 2019 októberéig,

amely szimbolikus dátum az indiai nép számára, mivel akkor lesz 150 éve, hogy a nemzeti ikon, Mahatma Gandhi született.

A kampány kezdete előtt India a világ összes, 1,1 milliárd nyilvánosan székelő emberének több mint a feléért volt felelős. Azonban az, hogy mindenki csak úgy a szabadba jár, eléggé szennyezi az ételt és az ivóvizet is, ezen felül különböző betegségeket is terjeszt: a krónikus alultápláltság, növekedési rendellenességek forrása is lehet. A WC-k ráadásul nem csak higiénikus környezetet jelentenek, sok nő számára a biztonságot is, a természetben jobban ki vannak téve a támadások veszélyének is.

A programnak nem csak egészségügyi, hanem gazdasági következményei is vannak. A kampány 81 százalékos ugrást idézett elő a beton építőanyagok értékesítésében, a kerámiával foglalkozó vállalatok részvényei megugrottak, és máris 48 százalékkal több higiéniai terméket adtak el az országban az Euromonitor adatai szerint.

A higiéniai termékek és szolgáltatások piaca pedig az előrejelzések szerint 2021-re megkétszereződik, a forgalom 62 milliárd dollár lesz.

A nyereséget olyan cégek söpörték be, mint a Tata, India legnagyobb cégcsoportja és a tisztítószergyártó multi, Reckitt Benckiser-csoport.

Bollywoodi sztárral reklámozzák magukat

Az Euromonitor egyik elemzője szerint a cégek leginkább úgy próbálják bevenni a WC-piacot, hogy sok pénzt fektetnek olyan kampányokba, amelyek oktató jelleggel népszerűsítik a higiéniát.

Világszintű a probléma

A Világbank 2017 év végi kutatása alapján világszerte még most is közel 2,4 milliárd ember él a higiéniai alapfeltételek nélkül, ebből körülbelül 900 millióan élnek WC nélkül. A higiéniai alapfeltételek megteremtése az egyik legfélrecsúszottabb projekt a nyolc közül, amit kitűzött az ENSZ a 2000-ben megrendezett csúcstalálkozóján: a világ népességének a 68 százaléka fér hozzá az alapvető higiéniához és csak 38 százalék élvezi a kontrollált és biztonságos higiéniai feltételeket.

Szubszaharai Afrikában az emberek 70 százalékának nem adatik meg a legalapvetőbb higiénia sem, Dél-Ázsiában ez a szám 53 százalék. A kitűzött célhoz képest 700 millió emberrel el vagyunk maradva. A higiénia hiánya a gazdasági növekedés rovására megy, egyes becslések szerint Bangladesben a GDP 6,3 százalékát veszi el évente a higiéniai feltételek elmaradottsága, Kambodzsában a 7,2 százalékát, Nigerben a 2,4 százalékát, Pakisztánban a 3,9 százalékát, Indiában a 6,4 százalékát.

India viszont erősen dolgozik ez ellen, jelenleg már az ország több, mint 88,9 százalékát fedték le, a cikkben említett programnak pedig egy weboldalt is csináltak amelyen követhetőek a fejlemények, tartományokra van bontva a haladás és még a mellékhelyiségek helyét is megnézhetjük térképen.

Rovatok