Index Vakbarát Hírportál

Vesztésre állnak a balatoni szőlők a méregdrága nyaralókkal szemben

2018. augusztus 10., péntek 10:04 | aznap frissítve

Úgy tűnik, túl szépek a Balaton-felvidék szőlőhegyei ahhoz, hogy szőlő nőjön rajta, a panorámás szőlőbirtokokat ugyanis egyre-másra vásárolják fel a gazdag nyaralni vágyók. A Világgazdaság cikke szerint a környéken folyamatosan bukkannak fel a hivatalosan gazdasági épületnek számító nyaralók, amelyeknek tulajdonosait nem igazán érdekli maga a borászat, így a megvásárolt szőlőst leginkább kivonják a termelésből. Emiatt a tendencia miatt pedig az egekbe emelkedik a szőlőterületek ára, a cikk szerint 

van olyan szőlős, amelynek hektárját 100 millió forintért árulják.

Ez azt jelenti, hogy azok a gazdák, akik nem a nyaraló biodíszletének tartanák a szőlőt, hanem tényleg művelnék a bort csinálnának belőle, kiárazódnak a piacról, mert ilyen árak mellett esélytelen, hogy versenyezni tudjanak a városi gazdagokkal. A borászok szerint pedig a hatóságok, földhivatal, az önkormányzatok és a hegyközségek szemet hunynak afölött, hogy sorra épülnek a "gazdasági épületek", amikben aztán a nyaraláson kívül más tevékenység nem folyik. 

Éppen ezért több szervezet, mint a Balatoni Kör, a Csopaki Kódex eredetvédelmi kezdeményezés és a Rizling Generáció egyesület egyeztetést kezdeményezett Nagy István agrárminiszterrel, aki állítólag nyitott is a találkozóra. A Balaton-felvidéki borászok korábban azt kérték, hogy vezessenek be teljes építési tilalmat a környéken, mert úgy látták, csak így lehet megakadályozni a szőlőterületek ilyen felvásárlását.

Ne maradjon le semmiről!

Csatlakozzon az Index Facebook-oldalához, és értesüljön a legfrissebb hírekről.

Rovatok