Index Vakbarát Hírportál

Rengeteg magyar dolgozik veszélyes körülmények között

2018. augusztus 15., szerda 11:05

Közzétette a Pénzügyminisztérium Munkavédelmi Főosztálya, milyen eredménnyel zárultak a magyar cégek körében végzett ellenőrzéseik, a jelentést a Napi.hu szemlézte. 

Ennek alapján az eredmény továbbra is lesújtó, a 7098 vizsgált cégből 5305-nél találtak valamilyen szabálytalanságot, ami 74,7 százalékos aránynak felel meg.

Azaz négyből három cégnél találtak a dolgozók egészségét veszélyeztető hibát.

A rossz számokra némi magyarázattal ugyan szolgálhat az, hogy a hatóság emberei direkt az utóbbi években rosszul szereplő szektorokat (építő-, feldolgozó- és gépipar, mezőgazdaság, egészségügy) ellenőrizték.

Jó hír azonban, hogy látszik némi csökkenés éves összevetésben: egy évvel ezelőtt még 78,3 százalék, két éve pedig 81,2 százalék volt azon vállalkozások aránya, ahol szabálytalanságot talált a hatóság. Az ellenőrzések során 161 375 munkavállaló munkavégzési körülményeit vizsgálták, ebből 108 467 főnél (az összes ellenőrzött 67,2 százaléka) találtak valamilyen szabálytalanságot. Rossz hír ugyanakkor, hogy a szabálytalan körülmények között foglalkoztatott munkavállalók 28,5 százaléka volt súlyos szabálytalanságnak kitéve.

A legtöbb intézkedés a nem megfelelő munkaeszközök (az összes intézkedés 9,9 százaléka) miatt történt, amit a villamosbiztonsági hiányosságokra (9,7 százalék) született intézkedések követnek. Az összefoglalóból kiderül, hogy 11 195 úgynevezett kiemelt munkavédelmi intézkedést is hozott a hatóság. Ezek azok az esetek, amelyek a munkavállalók életét, testi épségét, egészségét jelentősen veszélyeztető munkáltatói szabályszegésekre utalnak.

A hatóság konkrét példákat is hozott a szabálytalanságokra. Gyakran előfordul, hogy a magasban végzett munkáknál nincs vagy nem megfelelő a leesés elleni védelem, vagy ha van is, sokszor a dolgozók egyszerűen nem használják. A mélyépítési, közműépítési földmunkáknál sok esetben elmaradt a munkagödrök, illetve a munkaárkok dúcolása, elkerítése. Ez azért is veszélyes, mert a közúti forgalom sokszor közvetlenül a munkagödör mellett halad, jelentősen megnövelve ezzel a föld beomlásának veszélyét.

Mindezek miatt a hatóság 8727 úgynevezett munkavédelmi döntést hozott, de a döntéseknek mindössze 2,5 százaléka vont maga után - figyelmeztetést követően - pénzbeli szankciót. Az idei első félévben munkavédelmi bírságot 52 962 400 forint, közigazgatási bírságot 1 358 000 forint, míg eljárási bírságot 1 870 000 forint értékben szabtak ki.

Rovatok