Index Vakbarát Hírportál

Több mint 1300 kilakoltatás volt már idén

2018. augusztus 18., szombat 07:48 | aznap frissítve

Május óta összesen 1355 kilakoltatás történt az országban – derült ki a DK-s Oláh Lajos írásbeli kérdésére adott válaszból, amit a Hvg.hu szemlézett.

A kérdés eredetileg Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert célozta, aki helyett Völner Pál válaszolt, a dokumentumból kiderül, a kilakoltatások 61,25 százalékát – 810 esetet – a lakóingatlanok sikeres árverését követő birtokbaadási eljárások tették ki, de voltak egyéb okból végrehajtott kilakoltatások is:

Völner azt írja, hogy idén az első hat hónapban a kilakoltatások száma csaknem 23 százalékkal elmaradt a tavalyi év első felében regisztráltakhoz viszonyítva. Ennek fő oka, hogy a moratórium tavaly novembertől ez év áprilisának végéig volt érvényben. A válaszban az áll, arra nézve nincs adat, hogy a kilakoltatások hány gyerekes, kisgyerekes családot érintettek.

A napokban nagy port kavart egy kilakoltatáson készült felvétel, amelyen látható, hogy egy otthonát elvesztett nő gyakorlatilag elájul az őt éppen kilakoltató rendőrök karjai között. Az ellenzék rárepült a témára, rendkívüli ülést kezdeményezett a kilakoltatások ügyében, amire a Fidesz-KDNP képviselői nem mentek el. A kilakoltatás tízezreket fenyeget ma Magyarországon, ennek hátteréről legutóbb itt írtunk részletesebben. 

Rovatok