Index Vakbarát Hírportál

Tavaly a lakások 5 százalékát külföldiek vették meg

2018. augusztus 22., szerda 15:21 | aznap frissítve

2017-ben 7371 lakást vásároltak meg külföldi állampolgárok, ami a teljes lakáspiaci forgalom 4,8 százaléka – derül ki a KSH jelentéséből. Budapesten nagyobb volt ez az arány, 8,8 százalék.

A vevők majdnem kétharmada uniós állampolgár volt, de sok német, kínai és román állampolgár is vett lakást nálunk. Az idősebb, német, holland és svájci vevők inkább vidéki ingatlanokba fektettek, a jóval fiatalabb kínaiak főleg Budapesten vásároltak lakást. Ők így értelemszerűen többet is költöttek, átlagosan a legtöbbet: 41 millió forintot adtak egy lakásért.

„Minden nemzetnek megvannak a sajátos igényei az ingatlanpiacon is. Az Ázsiából érkező vevőink kifejezetten szeretik a budai II. kerület egyes családi házas részeit, a pesti oldalon pedig a XVI. kerületben is bőven tudnak válogatni a kifejezetten nagy családi házak közül. Amennyiben lakhatásuk mellett befektetésként is szeretnének vásárolni, akkor már ők is inkább a belváros felé veszik az irányt és ott keresnek kisebb-nagyobb lakásokat” – írta közleményében Hegedűs László, a Duna House hidegkúti irodájának vezetője. „Bátran hagyatkoznak megérzéseikre és viszonylag gyorsan döntenek egy-egy ingatlan megtekintése után, az alku folyamán is merészebbek a magyaroknál. Az ingatlanközvetítőktől komplett segítséget várnak, a lakások, házak kiválasztása mellett sokszor segítünk nekik az adminisztrációs folyamatok útvesztőjében, vagy akár a környék megismertetésében is.”

A külföldiek a fővárosi piacon átlag 36 millió forintot költöttek a magyarok 23 milliójával szemben. A VI., VII. és VIII. kerületek voltak a legkeresettebb (kerületenként 400-nál is több lakást vettek), az eladások közül pedig a legnagyobb arányt az V. kerületben érték el, itt a lakásforgalom egyharmada hozzájuk köthető. Az I., II. és a IX. kerületekben is a forgalom 10 százaléka jött a külföldiek vételéből.

A vidéki lakások közül az ország középső és nyugati részén lévők a legfelkapottabbak, de ott a külföldiek átlagköltései nem térnek el radikálisan a magyarokétól (13 és 11 millió forint).

Rovatok