Index Vakbarát Hírportál

Népszava: Tovább vágná a kormány a legszegényebbek segélyét

2018. szeptember 5., szerda 09:12

Új megszorítást készít elő a kormány, gyakorlatilag a szociális segély megvonását tervezi a legszegényebb családok jó részétől – írja a Népszava. A lap mindezt egy kormányhatározat terve alapján írja, amely rövid ideig elérhető volt az interneten, majd lekerült onnan.  Eszerint

2019-tól abban a háztartásban, ahol egy fő közmunkásként dolgozik, gyakorlatilag senki más nem kaphatna segélyt, az egész családnak a közmunkásfizetésből kellene megélni. 

Hivatalosabban megfogalmazva a foglalkoztatást helyettesítő támogatás, vagyis a munkanélküli segély odaítélésénél a közmunkásként szerzett bér összegét számolják bele az egy fogyasztási egységre eső jövedelembe. Ez alapján pedig a háztartás nem dolgozó tagja már nem lenne jogosult még arra a 22 800 forintra sem, ami jelenleg az FHT összege, vagyis nagyjából ennyivel kevesebb lenne a legszegényebb családok jövedelme. 

Most a szociális törvény szövege szerint annak a kiszámításánál, hogy valaki jogosult-e szociális segélyre, figyelmen kívül kell hagyni a közfoglalkoztatásból származó havi jövedelemnek a foglalkoztatást helyettesítő támogatás összegét meghaladó részét. Persze, aki a közfoglalkoztatásban van, az nem kap segélyt, de a családtagjai még jogosultak lehettek, ami logikus is, hiszen az 54 ezer forintos közmunkásfizetés egy egész családra leosztva nem túl sok. Arra viszont elég, hogy más se legyen a családban jogosult a segélyre.

A Belügyminisztérium készülő határozatát a Népszava szerint egy rendeletmódosításhoz csatolva tették közzé a Kormány.hu-n, itt találták meg és mentették le szociális munkások, mielőtt lekerült az oldalról. 

Ugyanez a tervezet azt is tartalmazta, hogy a közfoglalkoztatásra létrejött szociális szervezetek úgynevezett „start szövetkezetekké" alakulnának, és az ezek által nyújtott termékek, szolgáltatások, munkák kikerülnének a kötelező közbeszerzés köréből. 

Rovatok