Index Vakbarát Hírportál

Észtország magyar IT-szakembereket csábít

2018. szeptember 7., péntek 10:20

Ötnapos, all inclusive, kézműves sörrel és szaunaélménnyel ellátott úttal csábítják a magyar IT-szakerőket Tallinnba. Észtország kifogyóban van a tech munkaerőből, ezért toborzó kampányt indított.

Az ingyen repjegy, szállás és szórakozás mellett szakmai programok is várják a jelentkezőket, akiket elgondolkoztat a lehetőség, hogy a jövőben Észtországban vállaljanak munkát. A mindössze 1,3 milliós ország egyre növekvő informatikai és távközlési szektorral rendelkezik. Az előrejelzések szerint 2020-ra 37 ezer IT-szakember hiányzik majd a piacról, és a betöltetlen pozíciók egy részére Magyarországról keresnek jelölteket. Többek között olyan helyekre, mint a Taxify, a Twilio, a Microsoft, a Veriff vagy a Swedbank. A Career Hunt elnevezésű kampányt 16 másik országban is elindították, Európán belül és kívül is.

Nehéz embert találni

„A technológiai szektor számára különösen nagy kihívás megfelelő embereket találni manapság, ezért találtuk ki ezt a programot, amelynek keretében 12 partnercégünket lehet közelebbről megismerni. Észtországról nem annyira elterjedt, hogy mekkora potenciál rejlik itt az IT iparágban. Innen indult a Skype és Európában harmadikak vagyunk a lakossághoz viszonyított startupok számát tekintve” – mondta az Indexnek Kaisa-Triin Kosenkranius, a Work In Estonia Career Hunt projektmenedzsere.

A toborzó kampány során a kiválasztott jelöltek öt napos meghívást kapnak Észtországba, ahol megismerkedhetnek IT-óriásokkal, ellátogatnak a NATO internetes biztonsági központjába és a Robotexre, a világ legnagyobb robotikai fesztiváljára, de találkozhatnak IT-cégek vezetőivel és akár éles állásinterjúkon is részt vehetnek. A szervezők belátták, országot váltani még egy jobb állás miatt sem könnyű, ezért döntöttek az utaztatás mellett. Már több ezer jelentkezést kaptak, sokat Magyarországról.

Magasabb a fizetés?

Nem tudtuk elképzelni, ki költözne Észtországba, ezért kerestünk valakit, aki már megtette. Bugarszki Zsolt öt éve él Észtországban, 2013-ban költözött Tallinnba a családjával, feleségével és kislányával. Kutatófejlesztőként dolgozik a Tallinni Egyetemen, emellett egy észt startup, a Helpific társalapítója. Egy egyetemi csereprogrammal kezdődött minden, de miután megtapasztalta, hogy Észtország milyen gyorsan fejlődik, úgy döntött, hogy kint folytatja a karrierjét.

„Egyetemi munkát lehet otthon is találni, de sosem gondoltam volna korábban, hogy egyszer startupokkal is tudok foglalkozni. A közszféra fizetései is jóval magasabbak, az érkezésem pillanatában háromszorosára emelkedett a bérem az otthonihoz képest, azóta a különböző projektekkel és a startup-fejlesztéssel együtt ez ma már hatszoros pénz. A munkakultúra teljesen más, mint otthon. Akik szeretnek sokat dolgozni, azoknak bejön Észtország. Kihívást a zord időjárás és a depresszív északi stílus jelent, de a munkában elért sikerek eddig bőven kompenzáltak minket. Egy pár évig még biztosan maradunk, de hosszabb távon valószínűleg olyan országba költözünk, ahol a piac nagyobb és jobban lehet hasznosítani az itt megszerzett tudást” – mesélte az Indexnek Zsolt.

Magyarországról toboroznak

Mariana Mutso, Észtország legnagyobb IT-tanácsadó cégének, a Helmesnek a HR-ese. Az Indexnek elmondta, az IT-ipar virágzik Észtországban, a megbízók legtöbbször nemzetközi cégek, így a nyelvi problémák ritkán jelentenek akadályt, és jó látniuk, hogy a magyar jelentkezők általában kiválóan beszélnek angolul és magasan képzettek. Helmes többnyire Magyarországról, Oroszországból, Grúziából, Litvániából és Belorussziából importál munkaerőt, a közelség és a kulturális hasonlóságok miatt.

Az előzetes interjúztatást a Jobbatical nemzetközi állásközvetítő portál végzi. A cég vezérigazgatója, Karoli Hindriks szerint a technológiai szektorban a munkaerőhiány jelenti világszerte, így Észtországban is az egyik legnagyobb problémát. A most indított kampány megváltoztathatja az emberek toborzásról alkotott elképzeléseit. „Az egyszerű álláshirdetés már nem elég” – mutat rá a szakember. „A munkavállalók sokkal mobilabbak, mint korábban, és még nagyobb erőfeszítésre van szükség az elérésükhöz”.

Hindriks elmondta: a Korn Ferry fejvadász cég felmérése szerint 2030-ra több mint 85 millió képzett szakember fog hiányozni a világpiacról, ez nagyjából Németország lakosságának felel meg. Az IT egy tehetségeket igénylő iparág, és amelyik cég vagy ország felismeri, hogyan menjen elé ezeknek a folyamatoknak, jelentős előnyt szerez. „Az előrejelzések szerint a következő 10 évben 1 millió IT-szakember fog hiányozni csak az Egyesült Államokban, ráadásul a startupok képe is kezd megváltozni. 2013-ben még 41 százalékuk a Szilícium-völgyben székelt, ma mindössze 16 százalékuk, míg Kínában 35 százalék indul.”

Rovatok