Index Vakbarát Hírportál

Újabb plakátokkal áraszthatja el a kormány az országot

2018. szeptember 13., csütörtök 12:38 | aznap frissítve

Újabb 5,9 milliárdos állami megbízást nyertek Balásy Gyula érdekeltségei, a New Land Media Kft. és a Lounge Design Szolgáltató Kft.  "az állampolgárok életét kiemelten érintő kormányzati döntésekkel kapcsolatos feladatok ellátására" a Közbeszerzési Hatóság honlapjára feltöltött, 24.hu által ismertetett dokumentáció szerint.

Az "állampolgárok életét kiemelten érintő kormányzati döntésekkel kapcsolatos feladatok ellátása" megnevezés mindeddig leginkább propagandaplakátok gyártását jelentette, így feltételezhetően most is valami hasonló készül. Balásy Gyuláéknak köszönhetjük egyebek mellett a menekült-, Brüsszel-, és Soros-ellenes plakátokat, cégei pedig most is ugyanazokkal az alvállalkozókkal dolgoznak majd, akikkel a korábbi plakátkampányokon.

Munkát kap a Kód Piac-, Vélemény- és Médiakutató Intézet Kft., a p2m Consulting Szolgáltató és Tanácsadó Kft., illetve a Századvég Politikai Iskola Alapítvány. Az NKOH az ajánlattételi felhívást szeptember 10-én küldték ki, az ajánlat elfogadásáról szóló összegzést két nappal később, szeptember 12-én hozták nyilvánosságra.

Rovatok