20 bankár támasztja a Lehman Brothers londoni irodájának ablakát miközben egy válságtanácskozáson vesznek részt 2008 szeptember 11-én. Az erről készült fotó a globális gazdasági válság egyik szimbólumaként vált híressé az azóta eltelt 10 évben. Gwion Moore, a Reuters munkatársa által lefotózott alkalmazottak egyikének visszaemlékezése alapján az irodában aznap olyan volt a hangulat, mint egy fesztiválon: “Nem dolgoztunk már egyáltalán, de azért mindenki bejött az irodába, és leginkább csak beszélgettünk” - mondta Moore, aki azt is felidézte, hogy miközben a Lehman Brothers részvényei éppen zuhanásban voltak, a főnökök azzal nyugtatgatták őket, hogy minden rendben lesz. (Fotó: Kevin Coombs / Reuters)

“A cégvezetés úgy gondolta, hogy motiválnia kell a szétesett dolgozókat. Arra kértek minket, hogy legyen vége a lazsálásnak, és menjünk vissza dolgozni, de nem hiszem, hogy bárki is túl komolyan vette volna a dolgot, ugyanis utána mindenki tovább folytatta ott ahol abbahagyta: mást nem is nagyon tehettünk volna, hiszen akkor már senki nem akart velünk üzletelni" - mesélte Moore. Négy nappal később derült ki, hogy az amerikai kormány nem fogja kimenteni a bankot, ami így csődbe ment, tovább fokozva az akkorra már amúgy is elég komoly piaci felfordulást, ami végül a teljes amerikai pénzügyi rendszer összeomlásához vezetett. Mindez az egész világgazdaságra továbbterjedve globális recessziót okozott. Moore részlegét más részlegesekkel ellentétben a csődeljárás során nem adták el más banknak, így a bankár elvesztette az állását. Moore hat hónapig volt munkanélküli, ennyi idő után sikerült újra elhelyezkednie alapkezelőként. Jelenleg hazájában, Ausztráliában dolgozik, a fenti kép már Sidney-ben készült. (Fotó: David Gray / Reuters)

A válság az amerikai Eric Lipps életét is jelentősen megváltoztatta. Lipps a közszférában dolgozott, mielőtt egy - azóta szinten elhíresült - Reuters-fotó készült róla. A fotón a férfi egy hosszú sorban áll, és arra vár hogy a potenciális munkaadóival találkozzon. A kép valamikor 2009 utolsó hónapjaiban készült egy New York-i állásbörzén. Ekkoriban az Egyesült Államokban a munkanélküliségi ráta 10 százalék körül volt, amire az 1980-es évek óta nem volt példa. A fotón jól látszik Lipps arckifejezésén az a fajta elkeseredettség, amit ekkoriban amerikaiak milliói érezhettek. (Fotó: Shannon Stapleton / Reuters)

“Szerencsére volt megtakarított pénzem, ezért nem kellett napról napra élnem, de azért ez egy nehéz időszak volt, mert nem tudtam, hogy mennyi ideig leszek még munkanélküli. Néhány hónappal később Lipps egy gyerektartásdíjak befizetését ellenőrző New York-i kormányszervnél helyezkedett el, és a mai napig is ott dolgozik. A képen Lipps a munkahelye előtt áll. (Fotó: Shannon Stapleton / Reuters)

Alistair Darling 10 évvel ezelőtt az Egyesült Királyság pénzügyminisztere volt. Darling már a Lehman csődje előtt nagyon pesszimista volt: úgy látta, hogy gazdasági katasztrófa közeleg, de sok közgazdász és politikus kételkedett a szavaiban. “De én láttam, hogy a pénzügyi rendszer nem fog elbírni egy ekkora terhelést” - mondta. Darling szerint - aki munkáspárti színekben jelenleg a parlament felsőházában képviselő - a válság közvetlen hatásainál még jóval nagyobb kárt okozott, hogy 2010-ben a frissen megválasztott konzervatív kormány azt a célt tűzte ki, hogy öt éven belül eltűntesse az ország költségvetésének hiányát. (Fotó: Luke Macgregor / Reuters)

“Amit a köznyelv megszorításnak nevez, csak elnyújtotta a válságot. Sokkal, de sokkal hosszabb ideig tartott, mire a gazdaság újra az egészséges működés jeleit kezdte mutatni, és a folyamatnak még messze nincs vége” - mondta. Ebben pedig valóban igaza van, ugyanis bár az EU keleti tagállamainak gazdaságai már kilábaltak a válságból, sok dél- és nyugat-európai tagállamban még a mai napig magas a munkanélküliség, minimális, vagy legalábbis nagyon alacsony a gazdasági növekedés, és a bankok egy része még mindig nem szedte össze magát pénzügyileg. (Fotó: Russell Cheyne / Reuters)

A spanyol José Manuel Abel 2012-ben búcsúzott el a családjától, miután elveszítette az állását. Egészen tavalyig Németországban dolgozott a korábbi fizetéséhez képest jóval kevesebb pénzért. Most ideiglenesen pincérként tudott elhelyezkedni Chipionában, egy Cadizhoz közeli városban Spanyolország déli partvidékén: napi 17 órát dolgozik, és arra számít, hogy amint vége lesz a turistaszezonnak, kirúgják. Spanyolországban 2013 első felében tetőzött a munkanélküliség csaknem 27 százalékos szinten. Idén a második negyedévben már csak 15 százalék volt a munkanélküliség, de ez még mindig jóval magasabb az uniós átlagnál, ami 6,8 százalék volt. “Pincérként dolgozom, és ebben nincs semmi kivetnivaló, mert azt gondolom, hogy mindenkit meg kell becsülni, aki dolgozik” - mondta Abel, akinek egyébként nem ez a foglalkozása, és azt tervezi, hogy a képzettségének megfelelő munkahelyet keres majd. A 2012-ben készült fotón Abel a barcelonai repülőtéren, a Münchenbe tartó járatra várakozva dohányzik. (Fotó: Marcelo Del Pozo / Reuters)

Abel ezen kívül a politikában is aktív: a barátaival pártot alapítottak, és el akarnak indulni a 2019-es önkormányzati választásokon. “Nem kívánom a gyerekeimnek ezt a szenvedést, és nem szeretném, hogy hasonlót kelljen átélniük, mint amit átéltem. Nem akarom, hogy arra kényszerüljenek, hogy egy másik országban kelljen munkát keresniük, és hogy emiatt elmenjenek erről a csodálatos helyről.” (Fotó: Marcelo Del Pozo / Reuters)