Index Vakbarát Hírportál

Átlag 14 éves autókkal járnak a magyarok

2018. szeptember 19., szerda 12:53

A Medián szerint a hazai autópark átlagos életkora 2018 első negyedévében 13,9 év volt, ami 0,7 évvel magasabb a két évvel ezelőtt mértnél. Az autóval rendelkezők aránya 2018-ban elérte eddigi maximumát, a háztartások 46 százalékában van autó.

A Robert Bosch Kft. megbízásából készített reprezentatív kutatás szerint az elmúlt hat évben folyamatosan nőtt a magyar utakon futó autók száma, az idei első fél évben 3,6 millió autó volt a magyar utakon. A tavalyi egész éves 272 ezres új üzembe helyezés után - amely tartalmazza az import használt autókat is - idén már az első félévben 150 ezer autót regisztráltak. A magyar háztartások 46 százaléka rendelkezik autóval, a gépjárművek jellemzően saját tulajdonban állnak, céges autó csak a háztartások 2-3 százaléknyi töredékében található.

A kutatás szerint az autók életkori megoszlása a felméréssorozat kezdete óta folyamatosan romlik, aminek elsősorban a 2008-as válság és annak következtében az új autó vásárlások tartós visszaesése az oka. Ugyanakkor a folyamat az utóbbi években lelassult és a 2012-es mélypontot követően, 2014 óta egyre inkább érezhető az új-autópiac fellendülése. Tavaly 116 265 új autót helyeztek forgalomba Magyarországon, ami 20,4 százalékkal több a 2016-os 96 594-nél és 50,6 százalékos növekedés a 2015-ben eladott 77 179-hez képest.

A felmérés szerint az autók többsége 5-10 ezer kilométert tesz meg egy évben, az átlagos futásteljesítmény 17 ezer kilométer, 800 kilométerrel több, mint két éve.

Csaknem minden társadalmi csoportban nőtt az autóhasználat mértéke, a leginkább a fiatalok, a legfeljebb 8 osztályt végzettek és az érettségizettek és a falun élők körében. Kisebb mértékű csökkenés csupán a budapestiek és a diplomások körében érzékelhető.

Rovatok