Index Vakbarát Hírportál

Már a középkorúak 70 százalékának van megtakarított pénze

2018. szeptember 24., hétfő 13:26 | aznap frissítve

A 30-59 évesek körében a megtakarítással rendelkezők aránya a 2017. évi 63 százalékról 70 százalékra nőtt az idei második negyedév végére, megtakarításuk átlagos összege 1,2 millió forint volt – mondta a K&H Biztosító életbiztosításokért felelős vezetője hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón, amiről az MTI számolt be.

Kuruc Péter közölte, a legutóbbi felmérésükben a megkérdezettek többsége szerint minimum havi 243 ezer forintból lehetne kényelmesen megélni, és 100 ezer forintban jelölték meg azt az összeget havonta, amiből egy nyugdíjas már nem tudja fenntartani magát.

A felmérés eredményei szerint a jövőbeli egészségügyi állapotukat pozitívan látják a megkérdezettek, 44 százalékuk gondolja úgy, hogy az átlagnál kevesebb gondja lesz, és a válaszadók mindössze 17 százaléka számol azzal, hogy megromlott egészsége miatt kórházi vagy otthoni ápolásra szorul majd. Ennek ellenére az egészségükért nem sokat tesznek az emberek, olyannyira, hogy a válaszadók 72 százaléka betegen is dolgozik, 55 százalék jár csak szűrővizsgálatokra és még ennél is kevesebben, mindössze 45 százalék sportol rendszeresen.

Egyre csökken viszont a 30 év felettiek kifejezetten nyugdíjcélú megtakarítási hajlandósága,

2 éve még a válaszadók 39 százaléka jelezte, hogy kifejezetten idős korra is gyűjt pénzt, a mostani felmérés során 29 százalék válaszolta, hogy rendelkezik ilyen célra félretett pénzzel. 

Kuruc Péter elmondta: mindeközben 42 százalékról 54 százalékra emelkedett azok aránya, akik általános céllal tesznek félre, ez összhangban van azzal a jegybanki összegzéssel, amely szerint csúcson van a lakossági megtakarítások állománya. A nyugdíjcélú megtakarítások csökkenését a növekvő lakossági fogyasztás mellett az is befolyásolhatja, hogy az elmúlt hónapokban nem voltak túl vonzóak a megtakarításokkal elérhető hozamok.

Miközben az öngondoskodás fontosságával 85 százalékuk egyetért, a válaszadók 76 százaléka úgy gondolja, hogy most másra kell költenie nyugdíj helyett a félretett pénzt, és a 30 év feletti korosztály 21 százaléka úgy gondolta, hogy még túl fiatal ahhoz, hogy a nyugdíj-kérdéssel foglalkozzon.

A megkérdezettek 74 százaléka jobban hisz az öngondoskodásban, mint az államilag biztosított nyugdíjban, de mintegy 30 százalékuk úgy véli, hogy az állam valahogy majd gondoskodni fog a nyugdíjukról. A megkérdezettek körében a 2015-ös 48 százalékhoz képest most 57 százalék gondolja azt, hogy ha nehezen is, de meg tud majd élni a nyugdíjából, viszont a válaszadók többsége 40 százalékos bevételcsökkenésre számít a nyugdíjas korára - jelezte Kuruc Péter.

Rovatok