Index Vakbarát Hírportál

Bejelentett állás Magyarországon? Sokaknak csak álom

2018. szeptember 30., vasárnap 09:44

A foglalkoztatók kétharmadánál tártak fel munkaügyi jogsértéseket a hatóságok, továbbra is meghatározó a feketefoglalkoztatás, az ellenőrzött munkavállalók csaknem 12 százaléka így dolgozik - derül ki a Pénzügyminisztérium jelentéséből.

Az idei első fél évben 9700 munkáltatót ellenőriztek a hatóságok, közülük 6400-nál tártak fel munkaügyi szabálytalanságokat, amelyek az ellenőrzött 41 ezer munkavállaló 61 százalékát érintették. Ezerötszáz vállalkozásra együttesen több mint 215 millió forint munkaügyi bírságot szabtak ki.

Ahogy az ábrán is látszik,

2017-hez képest a Pénzügyminisztérium adatai alapján a feketefoglalkoztatás aránya csökkent, 

viszont hosszabb távon nézve a helyzet elég rossz, ugyanis 2018-ban az összes ellenőrzött munkavállalón belül a feketemunkások aránya 2011-től kezdve a tavalyi félév után idén volt a legmagasabb.

Az iparági lebontásban az látszik, hogy

a vendéglátóiparon kívül a munkaügyi hivatal munkatársai által ellenőrzött összes iparágban javult a helyzet. 

A vagyonvédelemben, a mezőgazdaságban és a feldolgozóiparban is jelentős volt a csökkenés éves alapon, viszont az építőiparban a csökkenés minimálisnak mondható és az utóbbi évek nagy számai továbbra is tapasztalhatóak, így az ágazat továbbra is a legfertőzöttebb a feketefoglalkoztatás vonatkozásában. 

A feketefoglalkoztatás országos összehasonlításban az építőiparban a legelterjedtebb, ott egy év alatt 32-ről 35 százalékra nőtt a bejelentés nélkül dolgozók aránya az összes 2018-ban bejelentés nélkül dolgozó arányában (csak az iparági ellenőrzéseket figyelembe véve javult a helyzet). Az összes feketemunkást figyelembe véve a vagyonvédelem (14 százalék), a vendéglátás (13 százalék), és a kereskedelem (10 százalék) is elég fertőzöttnek mondható.

(Borítókép: Kocsma a budapesti bulinegyedben. Gerse Dániel / Index)

Rovatok