Index Vakbarát Hírportál

13 milliárddal lóg az állami kukaholding az FKF-nek

2018. október 2., kedd 19:49

A 24.hu információi szerint az állami kukaholding, azaz az NHKV lassan aláássa a budapesti szemétszállításért felelős Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) gazdálkodásának stabilitását azzal, hogy egy csomó pénzzel tartozik neki. 

Alap úgy tudja, hogy az NHKV 2018 első félévének végére 13 milliárd forinttal tartozott az FKF-nek, amely csak a kiadások jelentős csökkentésével tudta finanszírozni saját tevékenységét.

Az FKF belső jelentése szerint a kukaholdinggal még a 2017-es költségvetési év elszámolását sem sikerült lezárni, ezért a 2018 első félévének pénzügyi rendezése el sem kezdődött, írja a 24.hu. A dokumentum szerint az NHKV két évvel a működésének megkezdése után sem alakított ki tervezhető rendszert a szolgáltatási díjak folyósítására, így nem zárható ki, hogy további forráshiányos időszakok alakulnak ki a fővárosi cégnél.

Az FKF-nek már tavaly tavasszal is volt egy nehéz periódusa az állami holding miatt, az NHKV 2017 elején csaknem 10 milliárd forintos tartozást hozott össze, ami akkoriban roppant érzékenyen érintette a fővárosi céget, mert még nem volt felkészülve a kukaholding visszafogott munkatempójára, és úgy kalkulált, mint amikor maga szedhette be a budapestiektől a szemétdíjat, írja a 24.hu.

A kukaholding egyelőre nem egy sikertörténet, mi is több cikket írtunk már a kaotikus működéséről, ez a legfrissebb hírünk arról, hogy nincs elfogadott mérlegük 2017-re, itt pedig részletes írást olvashatnak a rendszerről és a problémákról.

Rovatok