Index Vakbarát Hírportál

Szeptemberben pozitívban az államháztartás

2018. október 8., hétfő 11:26

Szeptemberben az államháztartás központi alrendszere - a központi költségvetés, a társadalombiztosítási alapok és az elkülönített állami pénzalapok együtt - 149,8 milliárd forint többlettel zárt az augusztusi 155,3 milliárd forint és az egy évvel korábbi 256,4 milliárd forint hiányhoz képest.

A többlet kialakulásában jelentős szerepe lehetett az Európai Uniótól befolyt 157,9 milliárd forintnyi átutalásnak - közölte a Pénzügyminisztérium (PM).

A tájékoztatás szerint ezzel az idei első kilenc hónapban 1496,5 milliárd forintra csökkent az önkormányzatok nélkül nyilvántartott államháztartás pénzforgalmi hiánya, az egy évvel korábbi 1236,3 milliárddal szemben, és az egész évre kitűzött 1311,4 milliárd forint 114,1 százalékát tette ki az első nyolchavi 121 százalék után.

Az év első háromnegyedében a központi költségvetés hiánya 1542,9 milliárd forint volt, az elkülönített állami pénzalapok 24,4 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 22,0 milliárd forintos többletet értek el.

A bevételi oldalról szólva a PM közleménye kiemelte, hogy szeptemberben 157,9 milliárd forint uniós bevétel érkezett a költségvetésbe, ezzel mintegy 341 milliárd forintra emelkedett az első kilenchavi összeg. Az év hátralévő részében több százmilliárd forint várható Brüsszelből - közölték.

Augusztusban ennél rosszabb  volt a helyzet.

Rovatok