Tízmilliós összegeket csalnak el Magyarországon olyan bűnözők, akik hihető mesével bírnak rá embereket arra, hogy tíz- és százmilliókat utaljanak el nekik. Például lakásra, annak megtekintése nélkül, vagy kereskedelmi ügyletre, cégvásárlásra. Azt használják ki, hogy a banki utalások akkor is elmennek a megadott számlaszámra, ha a kedvezményezett neve nem stimmel.
Nincs borzasztóbb csalás, mint amikor rafinált bűnözők egyetlen pillanat alatt egy élet megtakarítását lopják el. Nemrég egy olyan módszerről írtunk, amikor bűnözők hamis személyazonosságokat felhasználva a kedvezményes ár ígéretével tízmilliókat csalnak ki azoktól, akik éppen lakást vennének. Megállapítottuk, hogy a magyar bankrendszerben az utalásokat kizárólag a bankszámla száma azonosítja, vagyis
ha valaki meggyőzően és hitelesen kér más nevében pénzt, akkor az utalás eljuthat a csalók által megadott saját bankszámlákra.
Olvasóink ezzel kapcsolatban egészen durva módszereket és történeteket jeleztek számunkra.
Az elmúlt napok terméséből mutatunk be tanulságos trükköket.
A célunk természetesen nem az, hogy tippeket adjunk, hanem hogy a bemutatott mintapéldák segítsenek a jóhiszemű embereknek abban, hogy gyanakodjanak, ne váljanak áldozatokká.
Az első eset rögtön egy 300 ezer eurós, vagyis 100 millió forintos céges eset. Összetett történet, de ez aligha meglepő, hiszen egy ekkora összeg lenyúlásához nagyon gagyi mesével neki sem érdemes indulni. Szerencsére ez a csalás végül nem sikerült, de ez csak mintegy hatvan percen múlt, az ominózus összeg már elindult a csalók felé, de az utolsó előtti pillanatban a fogadó hazai bank rugalmasnak bizonyult és a riasztó jelzésekre blokkolta az érintett számlát.
Ebben a történetben tényleg minden megtalálható, amiről korábban írtunk.
Lássuk az esetet, amelyben a konkrét neveket a nyomozás érdekeit elfogadva nem használjuk.
A történet központi szereplője egy nagy német gyárvállalat volt, amely magyar és olasz leányvállalattal is rendelkezik. Október harmadika a német egység napja, munkaszüneti nap Németországban, nem véletlen, hogy a csalók október másodikát választották a nagy akcióra, ekkor játszódott le minden.
A bűnözők alaposan kiismerték előre a cégcsoport belső viszonyait, és kreáltak Dieter, vagyis a német központi cégvezető e-mail-címére megszólalásig hasonlító e-mail címet. Erről a címről Enzo, az olasz leányvállalat vezetője értesítést kapott (hite szerint Dietertől, a nagyfőnöktől), hogy a német felügyelet (Bafin) bábáskodása mellett egy rendkívül szabályozott és titkos tranzakcióra készül az anyavállalat, ezért Dieter arra kéri Enzót, hogy az olasz ügyvezető mindenben kövesse a Bafin utasításait.
Enzo hamarosan egy professzionális levelet kapott a Bafin felügyelettől. Vagyis nem egészen profit, mert a feladó nem a valódi bafin.de végződésű szerverről írt, hanem egy bafin.org végződésű címről, de emiatt előzetesen senki nem fogott gyanút.
Az első Bafin-levélben egy professzionálisnak tűnő munkatárs, Hans egy titoktartási nyilatkozat aláírását kérte Enzótól. Miután Enzo ezt visszaküldte, akkor kapta meg a következő instrukciókat és felszólításokat, vagyis azt, hogy teljes titoktartás mellett Enzo utaljon el 300 ezer eurót egy bankszámlaszámra (mint később kiderült egy magyar bankszámlaszámra), amelyből az anyavállalat befejezheti a végig belengetett szabályozott és titkos felvásárlási tranzakciót. És Enzo utalt.
Az olasz ügyvezető azonban az utalás után valamiért mégis gyanút fogott, és amikor rájöttek a cégnél, hogy malőr történhetett, a pénzügyesek riadtan kezdtek el szaladgálni. Szerencsére Péter, a magyart leányvállalat ügyvezetője éppen annál a banknál bankolt, ahová a magas összeget elutalta Enzo, ezért személyes kapcsolatait felhasználva, elérte, hogy a magyar bank a pénzösszeg beérkezése előtt zárolja a gyanús számlát. Időközben az olasz cég az olasz rendőrségnél feljelentést tett, és pár nap múlva olasz, valamint magyar banki ügyintézés után az összeg visszakerült a feladóhoz. Úgy tudjuk, hogy a címzett cég számlája valójában egy hazai székhelyszolgáltató vállalat címére idén márciusban bejegyzett társaságé.
A társaság vezető tisztségviselője (ügyvezetője) egy franciaországi lakcímmel és adószámmal rendelkező személy. Nem tudjuk ki ő, ahogy Magyarországon veszítenivalóval nem rendelkező hajléktalanok szokták 5-10 ezer forintért a nevüket adni az ilyen ügyletekhez, addig Franciaországban sokszor szinte írástudatlan menekültek, esetleg kilátástalan helyzetben levő bűnözők vállalkoznak a feladatra. A cégtulajdonosnak eddig nem maradt sok lábnyoma az interneten, nevének beütése után csak a magyar céges tisztségeiről érkeznek találatok. Az viszont némileg vészjósló, hogy nevére egy másik kft-t is bejegyeztek, vélhetően a módszer nem egyedülálló kísérletnek indult, a másik társaság minden adata, címe, az alapítás dátuma megegyezik.
Természetesen ezek az ismeretek már a sértetteken nem segítenek, hiszen nincs lehetőség a számlaszám valódi tulajdonosát ellenőriznie az ügyfeleknek. Sajnos ebben a hihetetlenül rafinált, jól kidolgozott történetben legfeljebb olyan elemek segíthettek volna a sértettnek, hogy a német ügyvezető általában nem így fogalmaz, nem túlontúl is udvarias tónusban szokott kérni, hanem inkább utasításokat ad, a számlaszám, amely meg volt adva, addig nem szerepelt semmilyen belső (menedzsmentdíjak, informatikai elszámolások) utalási láncban, ismeretlen volt a számlázási rendszerben, ami valamilyen ellenőrzési mechanizmust akár a szigorú titoktartási kötelezettség ellenére is indokolttá tehet. Vagy az, ahogy egy beszélgetőpartnerünk fogalmazott, ha kicsit is gyanús egy történet, mindig érdemes megállni egy pillanatra és levegőt venni.
Ki ne hallott volna már adathalászokról, ki ne kapott volna már olyan figyelmeztetést, hogy illetéktelenek próbáltak belépni valamely e-mail-fiókjába? Az ember elmereng, hogy mégis milyen adatokat használnának nevezett illetéktelenek, ha bejutnának a mail-rendszerünkbe?
Sajnos néha ez egyáltalán nem játék, és a következő történet azt is bizonyítani fogja, hogy különösen az új, az addig nem látott számlaszám lehet gyanús. Szerencséje egy Magyarországgal aktívan üzletelő albán kereskedőnek is gyanús lett egy ilyen számlaszám-váltás. Pedig az albán kereskedő majdnem egy profi gengszterbanda áldozata lett. A hekkerek ugyanis feltörték a gazdag üzletember e-mail fiókját. Majd vártak és vártak, végül lecsaptak.
Amikor az albán kereskedő Magyarországról rendelt árut, országa nem túl fényes hitelkockázati besorolása miatt csak előrefizetéssel tudott vásárolni. A kereskedő megrendelte az árut, mire a magyar cég küldött egy proforma számlát, amikor pedig beérkezett a magyar eladóhoz a vételár az albántól, a hazai cég már küldte is a kamiont. Ez jól működött évek óta, tartós kapcsolat alakult ki a felek között, de ennél az esetnél a magyarok által kiküldött díjbekérő után csak nem jött a pénz.
Végül nem is a magyar fél jelentkezett, hanem az albán fél telefonált, érdeklődött, hogy miért ilyen szokatlanul lassú az ügyintézés és miért nem szólt a magyar partner, hogy új bankszámlaszáma van. A magyar cég jelezte, hogy márpedig neki egy évtizede nem változott a számlaszáma, ne utaljon a partner, egyeztessenek.
Kiderült, hogy a bűnözők nem csak feltörték a kereskedő postaládáját, de megbuherálták a magyar partner által küldött mailt, amelyet aztán (viszonylag lassan) mindenben egyező tartalommal, csak a számlaszámot átírva küldték vissza az albán kereskedőnek. Végül is ez a lassú válasz és az új számlaszám gyanús volt az albán kereskedőnek, ezért telefonált. Ekkor tisztázódott, hogy a csalók által megadott brit számlaszám nem a céghez tartozik.
Több olvasó is értetlenségét fejezte ki amiatt, hogy legutóbbi cikkeinkben bemutatott kamu lakáseladásos módszer esetében miként is lehet látatlanban milliókat, tízmilliókat elutalni a csalóknak, de olyan olvasóink is akadtak, akik további csalási trükköket mutattak be.
Ezeket nem fogjuk nagyon részletezni, de jelezzük, hogy a megtekintés előtti/nélküli lakásvétel, foglalózás, előlegezés nagyon sok esetben csalás, és tényleg több verziója is létezik a „becsapós dumáknak”. Most ezekből egyet emelnénk ki, amely talán a legvadregényesebb, legösszetettebb magyarázat arra, hogy miért is nem lehet megtekinteni a vonzó áron kínált lakást.
A sztori röviden annyi, hogy a közvetítő (vagyis a csaló) elmeséli a potenciális áldozatnak, hogy a magyar titkosszolgálatok egyike, a sztorinkban ez legyen az Alkotmányvédelmi Hivatal (korábban Nemzetbiztonsági Hivatal) fedett lakásokat használ a titkos akcióihoz. Egy lakást csak egyszer tud felhasználni, ezért gyakran kénytelen adni-venni a lakásokat.
A szöveg innen furcsa fordulatot vesz, van most is egy lakás, amit sajnos nem lehet megtekinteni, hiszen még zajlik benne a „fedett akció”, de annak lezárása után a megfelelő szolgálat, vagy éppen a Belügyminisztérium ár alatt értékesíti ezeket a lakásokat. Hogy a történet még hitelesebb legyen, az úgynevezett szerződéskötési díjat, vagyis a lakás értékének 5 százalékára rúgó elkötelezettségi pénzt az első duma szerint majd a Teve utcában kell befizetni.
Ha azonban valaki mindezen kellően fellelkesül, az utolsó pillanatban a közvetítő módosít, vele is meg lehet kötni közvetlenül a szerződést. A tanulság nyilván a szokásos:
nincsenek extrém kedvező ajánlatok és soha ne adjunk a lakás megnézése nélkül látatlanban hatalmas összegeket, a mégoly megbízható közvetítőnek sem.
Végül egy igazán összetett ügyről, amelyről igazán még az áldozat sem tud sokat. Egy budapesti hölgy (nevezzük C-nek) értékes telket keresett Budapest egy peremkerületében. Jelentkezett is egy eladó (nevezzük B-nek), aki kedvező áron kínált egy telket, és azt ígérte, hogy amennyiben a vevő gyorsan fizet, kedvező árat tud adni.
A vevő és ügyvédje mindent leellenőrzött, valóban B volt a tulajdoni lapon egyedül, legfeljebb az lehetett volna kicsit gyanús, hogy a telket az eladó (B) nem sokkal korábban vásárolta A-tól.
A tranzakció mindenesetre megtörtént, senki nem emelt kifogást ellene, C, vagyis történetünk későbbi szenvedő alanya megszerezte az építési engedélyeket, majd tízmilliókat elköltve építkezett.
Ekkor váratlanul megjelent A, vagyis a kettővel korábbi vevő képviselője és jelezte, hogy ő márpedig nem adta el senkinek sem az ingatlanját, az az övé, feljelentést tesz. A következő fázisban kiderült, hogy A, vagyis az eredeti tulajdonos külföldön volt, beteg volt, bizonyíthatóan nem értékesíthette az ingatlanját B-nek. Ezért kéri vissza a telket, vagy megfelelő kompenzálás miatt lemond róla. E verzió szerint B vélhetően egy hamis okiratokkal dolgozó csaló áldozata lett. Arra nem derült fény, hogy a egykoron valódi, de már nem érvényes okiratok miként kerülhettek a csalóhoz.
A dolog kivédhetetlen. A földhivatalban megtalálható, hogy a telek valóban B tulajdonában van és C valóban tőle vásárolt, arra nem lehet felkészülni, hogy A és B között korábban szabálytalan szerződés született.
Bűncselekménnyel szerzett tulajdon az semmis, autóknál nem biztos, hogy elveszik a második-harmadik tulajdonostól, de az ingatlan esetben visszaállítható az eredeti tulajdoni helyzet ilyenkor. A rémes az, hogy pontosan nem lehet tudni, hogy ki a hunyó és ki az áldozat, úgy van felépítve az eset, hogy a törvény előtt mindenki lehet jóhiszemű.
Ő biztosan sértett, vett egy telket, építkezett, költött és költött, és végül nem lehet benne biztos, hogy egy elhúzódó jogi procedúra végén birtokon belül maradhat-e. Éppen ezért még az is elképzelhető az ilyen esetekben, hogy az a vevő, aki már egyszer megvette valakitől annak telkét, inkább még egyszer fizet.
Legutóbbi cikkünk után több tucat levelet kaptunk, amelyben banki szakemberek, informatikusok, vállalati pénzügyesek, vagy csak egyszerű olvasók kritizálták azt, ahogy a hazai bankrendszerben a számlatulajdonos és az utaláson feltüntetett kedvezményezett eltérése ellenére elmennek a pénzek.
Több olvasó szerint is könnyű lenne a tipikus elírási verziókra rászűrni, és ha nincsen meg bizonyos százaléknyi egyezés a kedvezményezett és a számlatulajdonos között, akkor a rendszerek sokkal határozottabb figyelmeztető üzenetet küldhetnének.
Volt olvasónk, aki megjegyezte, hogy kettős mérce érvényesül, mert az állami szervektől érkező utalások, így a nyugdíj esetén a bankoknak a nevet is ellenőrizniük kell.
A témát bedobó bankár azt is jelezte nekünk, hogy a beérkező kártyás terhelési kérelmeknél végképp indokolt lenne a névellenőrzés, a kártyabirtokos, főleg, ha előtte van a kártyája, talán a saját nevét nem üti el.
Egy nagyvállalati pénzügyes szakember elmesélte, hogy hibák, elsősorban adatrögzítési hibák minden cégnél előfordulnak, vannak, akad olyan eset, amikor a vevő a fuvarozócégnek utal és nem a szállítónak, ilyen esetekben pedig már az átutaló csak a másik fél jóindulatára hagyatkozhat (hosszú távú kapcsolat esetén persze általában sikerrel).
Az EU-n belüli utalások során nem történik meg a kedvezményezett ellenőrzése, írtak már jóvá a számlánkon egy másik országban működő leányvállalatunknak szánt összeget is. Viszont az ázsiai országoknál (India, Kína) már-már bosszantóan ügyelnek a kedvezményezett és a számlatulajdonos egyezőségére, Extrém esetekben a & jelet nem lehet kiváltani and-del, ha előbbi karaktert nem ismeri a számlaprogram, vagy van, amikor a Limited” szó már nem fért ki, de az Ltd. rövidítéssel tiltakozott a rendszer.
Ázsiában az is probléma lehet, ha a cég teljes neve nem fér ki (amire az esetek jó nagy részében akad példa), ilyenkor a cím részére fenntartott mezőben lehet folytatni a név megadását, különben jó eséllyel nem teljesül a megbízás.
(Borítókép és címlapi illusztráció: Németh Sz. Péter / Index)