Index Vakbarát Hírportál

GVH: Valótlan lehet az Alza.hu nagy akciója

2018. november 7., szerda 11:07 | aznap frissítve

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a webáruházat üzemeltető Alza.hu Kft.-vel szemben, mert úgy véli, hogy a vállalkozás black friday akciója megsérthette a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmát. A GVH szerdai, MTI-nek küldött közleménye szerint

a cég akciója népszerűsítésére alkalmazott képi és szöveges üzenetei azt a benyomást kelthették, hogy kiemelkedő mértékű, akár 80 százalékos kedvezményre tehetnek szert a black friday idején történő vásárlással. A hatóság azonban valószínűsíti, hogy az akcióban részt vevő termékek csupán egy szűk köre volt elérhető 80 százalék feletti kedvezménnyel, és a kimagasló árleszállítás nem a hirdetésekben kiemelt termékeket érintette. 

A GVH szerint gyanítható, hogy a vállalkozás ugyanilyen elnevezéssel 2018-ban többször is folytathatott kampányokat, ezekre is kiterjed a GVH vizsgálata.

A GVH korábban több alkalommal szabott ki versenyfelügyeleti bírságot a fogyasztókat megtévesztő black friday, illetve adventi hétvégi akciók miatt. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, a megindítása nem jelenti azt, hogy a vállalkozás a feltételezett jogsértést elkövette – közölték.

A cég közleményben reagált a GVH-eljárásra. Mint írják, "az Alza.hu Kft. meggyőződése, hogy a versenyfelügyeleti eljárás során a Gazdasági Versenyhivatal arra a következtetésre fog jutni, hogy az Alza.hu Kft. jogszerűen és tisztességesen járt el a piacon a tényleges és potenciális ügyfelei irányába", mivel "mindig pontos, és az irányadó jogi rendelkezésekkel összhangban álló tájékoztatást" nyújtanak ügyfeleiknek.

Rovatok