Magyarországon járt Rick Perry, az Egyesült Államok energiaügyi minisztere, aki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel a diverzifikáltabb magyar gázbeszerzés esélyeiről tárgyalt, illetve ezt szolgáló tanácsokat adott. De mi a valódi magyar cél és egyáltalán ki dolgozik ezen a kormányból, vagyis gázügyben ki fújja mostanában a passzátszelet?
Az energiaipar általában is a nagypolitika szintje, de a mi térségünkben különösen igaz ez a földgáz-beszerzésre, amely végképp erősen átpolitizált ügy. Nagyon leegyszerűsítve,
A mostani magyar-amerikai találkozó után az MTI közlése szerint Rick Perry miniszter közölte a „szokásosakat”, vagyis azt, hogy Washington ellenzi az orosz gázvezeték építését Közép-Európa felé, és azt szeretné, ha Magyarország nem csatlakozna ahhoz.
Ezúttal is elhangzott, hogy Oroszország fegyverként használja az energiahordozókat, az orosz függőség enyhítése ezért biztonsági kérdés. Ezen kiszolgáltatott pozíció, a teljes függés ellen hat a diverzifikáció, vagyis a többféle beszerzési útvonal, illetve a cseppfolyós gáz (LNG) regionális infrastruktúrájának kiépítése.
Ez természetesen valóban így van, hiszen az osztrák-magyar szállítás, vagy az észak-déli folyosó, akár a szlovák-magyar gázvezeték, akár a horvátországi Krk szigetének gázterminál-projektje és egy remélt horvát–magyar szállítási irány már önmagában a létezésével is javította, illetve javíthatná a jövőben is a magyar vevői pozíciót és csökkentette, vagy akár tovább csökkenthetné az orosz gáz árát.
Ebben a mostani találkozó után Szijjártó Péter is egyetértett. Magyarország számára a romániai (a Fekete-tenger alatti) gázmezők kitermelése és magyar irányba értékesítése is diverzifikációs megoldást jelenthet, még ha az első ezzel kapcsolatos politikai nyilatkozatok egy kicsit félre is mentek, ami nem szerencsés egy nagyon átpolitizált jövőbeli projekt kapcsán.
A román sajtó sok aspektust felvetett, például azt, hogy indokolt-e nagy kontingensek exportját lekötni, amikor Románia maga is orosz importra szorul, illetve kihasználhatja-e Románia a nyersanyagot politikai pozíciói javítására a regionális érdekérvényesítésben?
A külügyminiszter azt is jelezte, számít az Egyesült Államok segítségére, mert ma még az adriai LNG nagyon drága lenne, míg a román kitermelés végül is egy amerikai (Exxon) és egy osztrák (OMV) cég beruházási döntésén múlik, mindkét ügyben jól jöhet az amerikai támogatás, vagy közvetítés.
Szintén visszatérő retorikai elemként, Szijjártó Péter ezúttal is hangsúlyozta, hogy Magyarország a hagyományos energiaforrásokra is számít, és kettős mércének tekinti, hogy az orosz gáz behozatalát Közép-Európán számon kérik, miközben Nyugat-Európában óriási energetikai megállapodást készítenek elő Moszkvával.
Lefordítva, miközben a Déli Áramlat projektet kicsinálták, addig a németek érdekeit szolgáló északi párjából már a második kap zöld lámpát.
A hazai energiapolitikában mindenesetre úgy látszik, hogy más térségbeli országokkal ellentétben (az osztrákok, a horvátok és a szlovének is hosszú távú szerződést kötöttek mostanában Oroszországgal) nálunk valóban napirenden van a gázbeszerzés erősebb diverzifikációja. Felmerülhet persze, hogy a diverzifikáció hangsúlyozása csak azért fontos, hogy minél jobb legyen a magyar pozíció 2019-ben, a magyar–orosz hosszú távú gázszerződés esetleges újrakötésénél, vagyis az oroszok olcsó gázzal tegyék vonzóvá a portékájukat.
Ennek kapcsán érdemes lehet elmerengeni azon, hogy egyáltalán kihez is tartozik az energiaügy a kormányzaton belül. Többekhez ugyanis, hiszen Orbán Viktor miniszterelnök mellett vannak energetikai feladatai Szijjártó Péter külügyminiszternek, Palkovics Lászlónak, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) tárcavezetőjének, Bártfai-Mager Andrea és Süli János tárca nélküli minisztereknek, előbbi a nemzeti vagyonért felel és többek között az MVM-t is felügyeli, utóbbi kifejezetten a paksi atomerőművekért felelős. Formális szerepe kevesebb van Rogán Antalnak, de a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője és hű szövetségese, Kertész Balázs is érdeklődik az energetika iránt, ahogy pikszisben maradt még itt-ott több Seszták-ember is.
Ugyanakkor a hazai energetikában, mint gyakorlatilag minden más nagy ügyben, természetesen a döntő szó Orbán Viktoré. Ő mintha letett volna a közvetlen versenyeztetésről. Emlékezhetünk Lázár János és Seszták Miklós eltávolított miniszterek idején e két vonal viaskodott a kompetenciákért, de Gulyás Gergely, Lázár utódja nem tűnik aktívnak az energetikában, Seszták tárcája meg is szűnt.
Az energiát, mint kiemelt költségvetési és szuverenitási kérdést a miniszterelnök maga is kiemelten figyeli. Orbán Viktor azonban nem energetikai szakember, de azt tartja, hogy az energia a nemzetpolitika kulcsterepe, ezért nem lehet parciális érdekek terepe, vagyis még egyszer nem alakulhat ki olyan helyzet, mint Simicska Lajos idején, hogy túlságosan megerősödik egyetlen háttérember csapata. A kormányzatban meglevő szakpolitikai és külgazdasági kompetenciáknak így inkább együtt kellene működnie és nem versenyeznie, még ha ez nem is mindig döccenőktől mentes, de állítólag egyre olajozottabb.
A szakpolitikai csapat Kaderják Péter államtitkár vezetésével működik az ITM-en belül és energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkárság a nevük, míg a külgazdasági csapat a KKM-ben Szijjártó alatt.
Konkrétan a gázügy elsősorban Szijjártó asztala, aki Orbán Viktor után és természetesen sokszor a miniszterelnök akaratának közvetlen képviselőjeként nagyon megerősödött a hazai energetikában. Érdemes megfigyelni a külügyminiszter sokat jár energetikai eseményekre, szívesen nyilatkozik a témában.
Azt használja ki, hogy bár nem ő az „energetika” felelőse, de ő a „külgazdaság” felelőse, és kevés olyan kétoldalú energetikai ügy van, amely ne külgazdaság lenne. A Kaderják Péter alatt dolgozó szakértő energetikai csapat, inkább a multilaterális energetikai szabályozással, a nemzetközi egyezményekkel, klímával, nemzeti energiastratégiával foglalkozik.
Magyarország, a magyar politikai elit tényleg dolgozik egyfajta gázdiverzifikáción, jelenleg is zajlanak tárgyalások például a horvát féllel, míg a politikusok úgy érzik, hogy amit a román vonalon meg lehetett lépni, azt a politika megtette. Hogy sikeres lesz-e Magyarország, az azonban nem rajtunk múlik csak. A gázbeszerzés mindig nagy nemzetközi megállapodások, kooperációk révén alakul ki.
Ha a magyar függetlenedés szempontjából szerencsétlenül alakulnak a különböző nagy projektek (csak a közelmúltból emlékezhetünk a Nabucco, a Déli Áramlat, a Török Áramlat és az Északi Áramlat nagy nekibuzdulásaira, majd furcsa fordulataira), akkor könnyen ott találhatjuk magunkat, hogy vagy megegyezünk az oroszokkal, vagy fázni fogunk.