Index Vakbarát Hírportál

Gulyás: Gyanús, hogy kötöttek visszadátumozott ltp-szerződéseket

2018. november 15., csütörtök 13:47 | aznap frissítve

Nem kell aggódniuk azoknak, akik az utolsó pillanatban kötöttek lakáskassza-szerződést, csak azt vizsgálja majd a jegybank alá tartozó pénzügyi felügyelet, hogy vannak-e visszadátumozott szerződések, amelyek már a határidő után köttettek – derült ki a csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely szavaiból.

Minipánik tört ki az ltp-kkel kapcsolatosan csütörtökön az Atv.hu Varga Mihállyal készült interjúja nyomán, amelyben a Pénzügyminiszter - amellett, hogy a lehozamvadászozta a hajrában szerződőket - megemlítette, hogy a pénzügyi felügyelet vizsgálhatja az utolsó pillanatban kötött szerződéseket. Most ezt az ügyet tette tisztába Gulyás Gergely azzal, hogy ő is megerősítette: csak azokat érintheti negatívan egy ilyen felügyeleti akció, akik jogellenesen jártak el, vagyis a határidő lejárta után nyitottak ltp-t. 

Gulyás a lakástakarék szerződésekről

Új elemként merült fel az ügyben, hogy Gulyás újságírói kérdésre elmondta: van arra gyanú, illetve tudomása szerint a bankfelügyeletnek információi is vannak arról, hogy történtek ilyen trükközések, de több konkrétumot ezzel kapcsolatban nem említett. 

Érdekes fejlemény, hogy a kormányinfó után nem sokkal az MNB alelnöke, Windisch László épp az ellenkezőjét nyilatkozta az MTI-nek: 

Eddig nem érkezett a jegybankhoz az utolsó napokban kötött szerződések szabálytalanságára utaló információ

– mondta hozzátéve, hogy az MNB az elmúlt napokban azért bekérte az adatokat valamennyi hazai lakástakarék-pénztártól arról, hogy mekkora betét- és hitelállománnyal rendelkeznek majd november 16-i dátummal. "Bár a kimagasló szerződésszám valóban figyelemfelkeltő, eddig a jegybankhoz nem érkezett olyan információ, amely szerint ne szabályosan kötötték volna meg a törvénymódosítás előtti utolsó napokban a szerződések egy részét" - hangsúlyozta Windisch.

Az alelnök egyetértett abban Varga Mihállyal, hogy az utolsó két napi roham rávilágít arra, hogy "alapvetően valószínűleg nem a lakáscél, hanem az állami forrásból való minél magasabb hozam elérése motiválhatta az ügyfélrohamot".

Windisch László szerint ez is azt mutatja, hogy indokolt lehet a lakossági állampapír-befektetési program bővítése, hiszen komoly lakossági megtakarítási potenciál keresi a magasabb hozamú, de kellően biztonságos befektetési formákat. Szerinte ez egyben segíthet abban is, hogy az államadósság minél nagyobb része hazai megtakarítóknál legyen, ezzel tovább javítva az ország pénzügyi stabilitását is.

Rovatok