Index Vakbarát Hírportál

Kitiltják a régebbi dízelautókat több újabb német városból is

2018. november 18., vasárnap 12:18

Egy bírósági döntés értelmében jövőre újabb két német városból tiltják ki részben a régebbi dízelautókat, hogy ezzel is csökkentsék a légszennyezettség mértékét, írja az MTI.

A gelsenkircheni városi bíróság kimondta, hogy júliustól csak a legmagasabb minősítésű dízelautók használhatják a város főutcáját. Egy másik kérelem alapján a bíróság döntött Essen kapcsán is. Itt júliustól nem közlekedhetnek a belváros főutcáiban az Euro 1-4 besorolású dízelüzemű járművek, és szeptembertől már az Euro5 minősítésű autók sem hajthatnak be a város központjába. 

November elején a kölni közigazgatási bíróság mondta ki a Deutsche Umwelthilfe környezetvédő szervezet keresete alapján, hogy Köln és Bonn városának a magas légszennyezés miatt behajtási tilalmat kell elrendelnie a korosabb dízelautókra. Eszerint az Euro 4 és korábbi besorolású dízelautók a jövő év áprilisától, az Euro 5 besorolású autók pedig szeptembertől kezdve nem hajthatnak be a városok belső területeire.

Korábban több más német nagyvárosban, így Hamburgban, Berlinben és Frankfurtban is elérték a dízelautók részbeni kitiltását a jövő évtől kezdődően.

A dízelautókkal kapcsolatos megszorításokat a Volkswagen csoport 2015-es beismerése robbantotta ki, miszerint manipulálták dízelautók károsanyag-kibocsátási értékeit az Egyesült Államokban. Az ezt követő vizsgálatok derítettek fényt arra, hogy a legtöbb gyártó dízeles modelljei szintén meghaladják az előírt kibocsátási határértékeket. 

A probléma Németországban azért vált égetővé, mert a szövetségi közigazgatási bíróság februárban kimondta: az önkormányzatok korlátozhatják az Euro 6-osnál régebbi dízelmotorral működő járművek használatát, hogy a település levegőjének minősége megfeleljen az európai uniós előírásoknak. Az Európai Bizottság májusban pedig beperelte Németországot a főleg a dízelmotorok használatával a légkörbe kerülő nitrogén-oxid egészségügyi határértéken felüli kibocsátása miatt.

Egy kimutatás szerint Németországban a légszennyezés mértéke legalább tizenöt nagyvárosban jelentős mértékben meghaladja a megengedett értéket.

Rovatok