Ha még nem hallották volna, fogy a magyar, a kormánynak pedig az a célja, hogy ezt a folyamatot megállítsa – most még nemzeti konzultáció is van arról, hogy hogyan szülnének több gyereket a magyarok. Csakhogy a demográfiai érmének két oldala van – a születés és a halál –, és a kormány ezek közül nagy erőkkel csak az egyik oldallal foglalkozik. Holott azt befolyásolni, hogy kevesebb ember haljon meg, elvileg egyszerűbb lenne, mint azt, hogy több gyerek szülessen, mert míg ez utóbbi az esetek többségében az állampolgárok döntése, az előbbi szerencsére csak elég ritkán az.
Ha viszont megnézzük a KSH Népességtudományi Kutatóintézete által kiadott Demográfiai Portré 2018 kötet halandóságra vonatkozó fejezetét, azt találjuk, hogy ezen a fronton is lehetne még mit tenni, mert
az átlagos európaiaknál, de még az átlagos közép-kelet-EURÓPAIAKNÁL is korábban halnak meg a magyarok,
nagyrészt olyan okok miatt, amelyeken az egészségügyi ellátás fejlesztésével és megelőzéssel javítani lehetne. És bár alapvetően javul a magyarok várható élettartama, ma az uniós szinthez képest a keringési betegségeknél például rosszabbak a magyar halálozási statisztikák, mint voltak mondjuk 1990-ben. A várható élettartam 2013 óta stagnál, és évek óta nagyjából ugyanannyi magyar hal meg minden évben (nagyjából 126 ezer). És akkor nem is beszéltünk még az országon belüli egyenlőtlenségekről, amelyek évtizedeket vesznek el magyar emberek életéből.
A Demográfiai Portré halálozással foglalkozó fejezetének, amelyet Kovács Katalin és Bálint Lajos jegyez, az az egyik fontos és szomorú megállapítása, hogy a magyarok átlagosan hamarabb halnak meg, mint a szomszédaik.
A WHO statisztikái szerint 2015-ben a magyar férfiak átlagos születéskor várható élettartama 72,3 év, a nőké 79,5 év volt. Ezt hasonlították össze a KSH kutatói Ausztriával, Horvátországgal, Szlovákiával, Romániával és Ukrajnával. Ezek közül a szomszédaink közül csak Romániában és Ukrajnában alacsonyabb a születéskor várható élettartam (és ott sem sokkal, Romániában 0,1 évvel, míg a háború sújtotta Ukrajnában 6 évvel). Ehhez képest a férfiak
Magunkhoz képest persze van fejlődés: 1990-ben például a férfiak 65,2, a nők pedig 73,9 évre számíthattak a magyar földön.
A Demográfiai Portré fejezetéből kiderül, hogy Magyarországon belül is óriási különbségek vannak abban, hogy várhatóan ki mennyit él. Az egyik ilyen megdöbbentő adat, hogy aki középfokú végzettséggel rendelkezik, az átlagosan tíz évvel él tovább, mint aki csak általános iskolát végzett. 2015-ben egy alapszintű végzettséggel rendelkező magyar 65,4 évet élt átlagosan, érettségit szerzett honfitársaik ehhez képest úgy 74, míg a diplomások több mint 77 évre számíthattak.
Mivel a magyar oktatási rendszer elég egyenlőtlen, és leginkább csak újratermeli ezeket az egyenlőtlenségeket, ezért ebből nagyjából azt lehet leszűrni, hogy míg a társadalom legszegényebb része úgy 65 évre számíthat, a tágabban értelmezett középosztály tagjai várhatóan 74-77 évig élnek.
Legnagyobb eséllyel a keringési rendszer valamilyen betegségében – a férfiak 44, a nők 48 százalékánál valami ilyen kórkép vet véget az életnek. Ebben amúgy, ahogy általában a halálozással kapcsolatos trendekben, le vagyunk maradva a Nyugattól. Ott szintén a keringési, szív- és érrendszeri betegségek vitték el a legtöbb embert, ám egy ideje már a különböző daganatos betegségek számítanak a leggyakoribb haláloknak. A keringési betegségeken belül is az ún. ischaemiás szívbetegségekbe halnak bele a legtöbben, ilyen például a szívinfarktus is, ami a teljes halálozások 22 százalékáért felelős.
Ahogy általában a halálozási statisztikáknál, a kardiovaszkuláris betegségeknél is igaz, hogy a magyar társadalom magához képest fejlődik, vagyis egyre kevesebb embert veszít emiatt, nemzetközi szinten viszont rosszul áll. Sőt, az EU-s átlaghoz képest most rosszabbul állunk, mint álltunk a rendszerváltáskor: míg akkor az ilyen betegségek okozta halálozások szintje a magyar férfiaknál és nőknél is az uniós szint 160 százalékát tette ki, addig 2014-ben a férfiaknál ez az EU-s szint 204, a nőknél pedig 196 százalékra növekedett. Viszont szív- és érrendszeri betegségekben 1993 óta minden évben kevesebben halnak meg, folyamatos a csökkenés, bár 2011 óta kicsit megtorpant a korábbi évekhez képest.
Ez viszont nem mondható el a második leggyakoribb haláloknak számító daganatos betegségeknél. Ezekbe a nők 28, a férfiak 29 százaléka hal bele, ami a legmagasabb arány a környező országokban. Összességében valamennyivel csökken a rákos betegségek okozta halálozás, de jóval lassabban, mint máshol: míg az EU egészében 1990 és 2014 között negyedével mérséklődött a rákos halálozások száma, nálunk csak 15 százalékkal. A nőknél ráadásul már évek óta egyáltalán nincs csökkenés.
Ha a daganatos betegségeket külön nézzük, akkor még szomorúbb a helyzet. A férfiaknál leggyakoribbnak számító tüdőrákba – ami a rákos halálesetek harmadát teszi ki – és a szintén gyakori prosztatarákba például évek óta nagyjából ugyanannyian halnak bele, a nők között pedig még nőtt is a tüdőrákos halálesetek száma.
A legszomorúbb az, hogy a Demográfiai Portré szerint nagyon sok halálok valójában elkerülhető lenne, vagyis a magyarok nagy része olyan betegségekbe hal bele, amelyek megelőzhetőek vagy kezelhetőek lennének. Az OECD számítása szerint
Magyarországon 100 ezer lakosra 5056 elveszített év jutott,
vagyis ennyi évvel élhettek volna tovább emberek, ha egészségesebb környezetben élnek, egészségesebb az életmódjuk, ha járnak rendszeresen szűrővizsgálatokra, és ha hatékonyabban működne az egészségügyi rendszer.
Európában szinte mindenhol kevesebben halnak meg amúgy kezelhető betegségekben, mint Magyarországon, csak Bulgáriát, Lettországot, Litvániát és Romániát előzzük meg ebben.
A tanulmány szerzői szerint az olyan statisztikák, mint hogy nem változik a tüdőrákosok száma, vagy hogy még mindig viszonylag sokan halnak meg keringési betegségekben, azt jelzik, hogy se a magyarok életmódja nem lett egészségesebb az elmúlt években, se a magyar egészségügy nem lett hatékonyabb az ilyen problémák kiszűrésében és gyógyításában. A felelősség megoszlik az emberek és a rendszer között, mert például ha többen járnának el amúgy elérhető szűrésekre, akkor csökkenne azoknak a száma, akik tüdő- vagy prosztatarákban halnak meg, de emellett a kardiológiai és onkológiai ellátás hozzáférésének és színvonalának emelésére is nagy szükség lenne. Különben akárhogy is ösztönzi a szülést a kormány, csak fogyni fog a magyar.