A tb-nyugellátás mellett az állam újabb ágon, egy nyugdíjcélú államkötvény-rendszerrel is belép a magyar öngondoskodási piacra. A lakosság számára vonzó a költségmentes, biztonságos, infláció felett kamatozó NYUCÁK, de vajon mi lesz az ára ennek a rendszernek? Mert illúziónk ne legyenek, ha az állam szuper kamatot fizet, azt valójában mi fizetjük, egészen pontosan a majdani magyar munkavállalók.
Az állam közvetlenül is belép a nyugdíj-előtakarékossági piacra - először Barcza György, az ÁKK vezérigazgatója beszélt erről a Portfolio.hu októberi Öngondoskodás 2018 elnevezésű konferenciáján.
Hamarosan Varga Mihály pénzügyminiszter is felkarolta a javaslatot. Előbb egy interjúban erősítette meg, majd november 22-én a MABISZ biztosítói konferenciáján is szóba hozta, végül a Reutersnek adott interjújában már részleteket is elárult a paraméterekről.
Nincs még végleges elnevezése a jövőre tervezett nyugdíjcélú államkötvénynek. Mi ebben a cikkben a NYUCÁK kifejezést használjuk, bár természetesen a nyugdíjcélú államkötvény NYÁK néven is rövidíthető, de a nyugdíj-előtakarékossági kötvényből adódó NYEK is lehetséges elnevezés, csak ez még így, egy K betűvel sem hangzik annyira jól. A „babakötvény” mellett a „nyugdíjkötvény”, vagy a „nyuggerkötvény” kifejezés is használatos a szakemberek kötetlen beszélgetéseiben, de azt nem gondoljuk, hogy ezek a nevek végül hivatalossá válnának.
Kezdjük a legfontosabbal: mit kap majd ebben a rendszerben az, aki a nyugdíjas éveire így kíván spórolni?
Vagyis összességében a NYUCÁK magas kamatozású, alacsony költségű, biztonságos termék lesz. Első blikkre egy aranybánya. Sőt, másodikra is, csak mint látni fogjuk a magyar állampolgár soha sem csak előtakarékoskodó, hanem egy másik sipkájában, adófizető is. Márpedig, ha a magyar állam jó feltételeket teremt valakiknek, akkor a magyar adófizetők teremtenek jó feltételeket bizonyos magyar magánszemélyeknek.
Bár forrásaink szerint az első időszakban – feltételezve természetesen, hogy végül elfogadják a NYUCÁK-koncepciót – hatalmas állományokra nem számít az ÁKK, de ha a rendszer ilyen kedvező, akkor sokan vihetik át a pénzüket ebbe a szisztémába, a mai nyugdíjcélú öngondoskodási rendszerből.
Vagyis az önkéntes pénztárakból, a nyesz-rendszerből, illetve a nyugdíj-biztosításoktól. Vagyis szívnak az állományvesztést elszenvedő bankok, biztosítók, nyugdíjpénztárak és vagyonkezelők.
Ez az állam szempontjából inkább pozitívum, hiszen a képviselők szavazatokat, lakossági jó pontokat szerezhetnek azzal, ha hitelesen elmondják, hogy ők nem a részben külföldi hátterű pénzügyi intézményeknek, hanem a magyar lakosságnak fizetik a szép kamatot.
A mai állam és a programban résztvevő lakosság oldaláról tényleg elég pozitív a matek. Képzeljük el, hogy a magyar állam szeretné folytatni önfinanszírozási programját, vagyis a magyar adósságrendszerben tovább csökkenti a devizaarányt a forintot pedig növeli, míg mérsékli a külföldi kötvénytulajdonosok arányát és magyar emberek felé adósodik el.
Azt ugyanis tudjuk, hogy ez zajlik, Varga Mihály szerint 2010 óta 50 százalék feletti devizaadósság-arányról, 27 százalékra apadt a deviza részaránya, míg a magyar állampapírok tulajdonosi szerkezetében 50 százalék feletti arányról 35 százalékra apadt a külföldiek kezén levőtortaszelet.
Ha azt feltételezzük, hogy az állam 0,5 százalékos költséggel (forgalmazói jutalékkal) értékesítette eddig a lakossági állampapírokat, míg a pénztárak, biztosítók évi 1-2 százalékos díjért végezték a munkájukat az önkéntes pénztári, vagy a nyugdíjbiztosítói termékeknél, akkor úgy tűnik, hogy az állam és a lakosság közvetlen összekötése jelentős pénzt hagy az állampolgárnál, közvetlenül is, és valamennyi állampolgár közösségénél, vagyis az államnál is.
Ez öröm – vélik a NYUCÁK ötletgazdái, akik szerint már csak azért is racionális ez az „összevezetés”, mert az öngondoskodási rendszerünk eddig is az államról szólt, a pénzügyi intézmények csak haszonlesők voltak. E vélemény szerint az előtakarékossági formákat az állami kedvezmények (elsősorban a lakossági megtakarítóknak járó 20 százalékos, igaz összegében limitált adó-visszatérítések) tették vonzóvá.
Ráadásul a pénztárak és a biztosítók is alapvetően állampapírokat vásároltak az összegyűjtött pénzből. E vélemény szerint, ha lesz egy negyedik termék, azzal senkinek nem lehet semmi problémája, hiszen a magyar emberek végre előre látható kamatokat realizálnak előre látható és alacsony költségek mellett, ami jobb, mint a bizonytalan kamatozású és bizonytalan költségű eddigi rendszerek.
A kritikusok szerint a programban valóban vannak pozitív elemek, de azért sok a szemfényvesztés. Ingyenes szolgáltatás nincsen, vagyis ha a kincstár mindent ingyen ad, akkor a felmerülő költségeket csak állja valaki, például az adófizetők. Hiszen azért valószínűleg senki nem gondolja, hogy amennyiben a kincstárnál nincs költség, akkor ott az áram is ingyen van, vagy az adminisztratív munkát végző kollégák sem kérnek pénzt, az it-cégek pedig ingyen fejlesztik a rendszereket.
Magát az önfinanszírozást is vegyesen ítélik meg a forrásaink. Abban mindenki egyetért, hogy 2018-ban a magyar gazdaság valóban kevésbé sérülékeny, mint 2010-ben, és ezt részben az önfinanszírozásnak is köszönhetjük.
Arra azért figyelni kell, hogy az állam ne érezze úgy, hogy amennyiben olcsó a forrás, és kedvező a devizaszerkezet, akkor hátra lehet dőlni, vagyis figyelni kellene az adósságpálya fenntarthatóságára. Ha több a magas kamatozású kötelezettség, akkor jobban kell figyelni. A forint konvertibilis, senkinek ne legyen illúziója, ha a forintkötvény nem lesz vonzó, akkor a magyar tulajdonos is el tudja azért adni a kötvényét és megpróbálhatja dollárra, euróra váltani a pénzét.
De az tagadhatatlan, hogy abban van igazság, hogy ha 10 milliárd dollárnyi magyar kötvényen ül három óriási angolszász alap, akkor ők könnyebben el tudnak szaladni és nagyobb zavart tudnak okozni, mint amikor egymillió magyar kisbefektetőnél változik a szentiment. A magyarok vélhetően már csak a forintban jelentkező költségeik és a tehetetlenségük miatt sem adnának el hirtelen tömegesen a forintalapú lakossági állampapírjaikat.
Valami most nagyon megváltozik azonban, és erre érdemes figyelni! Az állam több fonton módosítja az öngondoskodási piacot, például már rontotta az önkéntes pénztárakba érkező munkáltató befizetések adókörnyezetét. Ezek a lépések akár egy nagyobb eltolódást is jelenthetnek a magyar állam irányába.
Jó-e az, ha a magyar lakosság még jobban a magyar államhoz köti magát a megtakarításaival? Ha a megtakarítási portfóliójában még több lesz a magyar államkötvény és még kevesebb a világgazdasággal, vagy a magyar reálgazdasággal korreláló részvényjellegű eszköz?
Van, aki szerint hosszabb távon hozamromboló hatású, ha nincsenek nemzetközi részvények, alapok a magyar előtakarékossági portfóliókban? Más szerint ma már a magyar részvénypiac is tele van az állammal valamiképpen összekötött papírokkal, így szinte mindegy. Mindenesetre a NYUCÁK biztosan nem segíti a tőzsdefejlesztést és így paradox-módon éppen azok lehetnek a legnagyobb ellenfelei, akik eddig a magyar lakosság részvény-befektetéseiből profitáltak, például a nagy célokat megfogalmazó, felfelé törő Mészáros-papírok.
Amikor az azóta beszántott magánnyugdíjpénztári rendszer elindult, akkor az MNYP-rendszertől remélt egyik fontos előny az volt, hogy transzparenssé tette a későbbi nyugdíjrendszer problémáinak egy részét. Az volt a célja, hogy amennyiben a folyó évi járulékok egy része nem az államhoz megy, hanem magánszámlákra, akkor az államnak előbb kell fellépnie a későbbi egyensúlytalanság orvoslása érdekében.
Más kérdés, hogy ezt a 2002 utáni MSZP-kormányok egyáltalán nem vették komolyan, egyszerűen elszállt a hiány. A jelenlegi és a későbbi hiányok orvoslása itt is nagy kérdés. Ma jó a rendszer mindenkinek, államnak, lakosságnak, de elég a 20-30 évvel későbbi kifizetésekre úgy tekinteni, hogy azok még messze vannak? Kétségeink ne legyenek ugyanis, ha kedvező kamatot ad az állam, azt mi adjuk. Vagyis a majdani állam, a majdani adófizetők befizetéseiből tudja kifizetni a korhatár elérésekor esedékes összegeket.
Holtzer Péter nyugdíjszakértő szerint a nyugdíjkötvény valójában egy második tb-rendszer. Természetesen a tb és a NYUCÁK között vannak fontos különbségek is. Előbbi kötelező, utóbbi önkéntes, előbbi nem eléggé transzparens, utóbbi teljesen transzparens elszámolású.
Ám az alapelv nem változik: ahogy a felosztó-kirovó rendszer megroggyanhat azzal, ahogyan romlik a demográfia, az eltartók és eltartottak aránya, úgy ez a megroggyanás fakadhat a későbbi generációkra testált nagy kifizetések, infláció felett indexált kamatozású kötvények miatt is.