Megjelent a KSH A háztartások életszínvonala című kiadványa a 2017-es évről, amiből többek között kiderül, hogy
2017-ben az egy főre jutó átlagos éves bruttó éves jövedelem 1 millió 644 ezer forint volt, 9,3 százalékkal magasabb, mint az előző évben, a nettó jövedelem pedig 1 millió 300 ezer forintot tett ki, ami 8,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
Ez havi lebontásban bruttó 137, nettó 108 300 forintot jelent.
A reáljövedelem 5,9 százalékkal nőtt 2016-hoz képest, ami nagyobb növekedést jelent, mint a tavalyinál tavalyelőtthöz képest (3,8 százalék).
A háztartások jövedelme három fő bevételi forrásból tevődik össze: munkajövedelemből, társadalmi jövedelmekből és egyéb jövedelmekből. Az ábrán látszik, hogy a munkajövedelmek (fizetés) nagyobb arányban nőttek a társadalmi jövedelmeknél (nyugdíj, nyugdíj-kiegészítés, munkanélküli-ellátások, családi pótlék stb.).
A Fidesz gazdaság és szociálpolitikájának eredményeképpen a munkajövedelmek aránya évek óta nő, a társadalmi jövedelmek aránya pedig csökken a lakosság összes bevételén belül. Míg 2010-ben a munkajövedelem aránya 65,3 százalékot tett ki, addig 2017-ben elérte a 72 százalékot, a társadalmi jövedelmek részaránya pedig 32,5-ről 26,4 százalékra csökkent.
A legalsó (legszegényebbek) és a legfelső (leggazdagabbak) jövedelmi tizedek közti különbség a bruttó jövedelmek tekintetében tízszeres volt 2017-ben, ami nem változott az előző évhez képest. A családi adókedvezmény kicsit csökkentette ezt a különbséget, a nettó jövedelmeket tekintve ez 8,2-szeres volt.
Ahogy már évek óta, tavaly is érvényesült az az összefüggés, hogy minél gazdagabb valaki, annál nagyobb részt teszi ki a teljes jövedelmén belül a munkajövedelem: amíg tavaly a legszegényebb tizedben a háztartások bruttó jövedelmének több mint fele társadalmi ellátásokból származott, és a munkajövedelem mindössze 46 százalékát tette ki a háztartások összes bevételének, a legtehetősebbek tizedében a teljes bruttó jövedelem 79,7 százaléka származott munkajövedelemből.
2010 és 2013 között az egyenlőtlenség folyamatosan nőtt Magyarországon, 2013 és 2016 között nagyjából stagnált. A jövedelemeloszláshoz kapcsolódóan újdonság volt tavaly, hogy
kis mértékben nőtt a jövedelmi egyenlőtlenség, amire legutoljára 2012 és 2013 között volt példa.
A jövedelmi egyenlőtlenségek vizsgálatának két legelterjedtebb mérőszáma a Gini-együttható, ami azt méri, hogy mennyire egyenletes a jövedelem eloszlása a társadalomban, és a S80/S20-mérőszám, ami pedig a leggazdagabb és a legszegényebb ötödök közti jövedelemkülönbséget mutatja meg. Az egyenlőtlenség mindkét mutatószám alapján nőtt 2016 és 2017 között, bár EU-s összevetésben így sem számítunk kifejezetten egyenlőtlen országnak, a középmezőnyben maradtunk.
Tavaly az egyedülálló férfiaknak volt a legtöbb az éves jövedelme, átlagosan 1 millió 754 ezer forint, a nők náluk 7,9 százalékkal kevesebb jövedelemhez jutottak hozzá, viszont arányaiban a nők jövedelme jobban nőtt, mint a férfiaké.
A gyerekes háztartások egy főre jutó nettó jövedelme 1 millió 42 ezer forintot tett ki, ami csaknem 20 százalékkal volt kevesebb az összes háztartás átlagánál, a gyerektelenek pedig nagyjából ugyanennyivel voltak az átlag felett (összegszerűen 1 millió 549 ezer forint volt az átlagjövedelmük).
Arányaiban viszont a gyerekesek és a gyerektelenek jövedelme is nőtt, bár valószínűleg a kormány családpolitikájától nem függetlenül, a gyerekesek jövedelme nagyobb arányban nőtt (11 és 7,1 százalék). A legnehezebb helyzetben tavaly is a gyereküket egyedül nevelők, és a három, vagy annál több gyereket nevelő párok voltak.
2017-ben a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázata 1 millió 887 ezer embert érintett, a teljes lakosság csaknem ötödét.
Szegénység vagy társadalmi kirekesztés kockázatának vannak kitéve azok, akik súlyosan depriváltak, vagy alacsony munkaintenzitású háztartásban élnek, vagy a relatív szegénységi küszöb alatt élnek.
Ez még mindig nagyon sok ember, viszont trendszerűen - ugyanúgy, ahogy tavaly is - az összes szegénységi mutató csökkent:
A szegénység vagy kirekesztődés kockázata 2017-ben a gyerekes háztartások valamivel több mint egyötödét érintette, ez viszont 7,3 százalékponttal kevesebb, mint 2016-ban.
Bár trendszerűen nagyot javult a deprivációban érintette aránya, ha a deprivációt meghatározó egyes tényezőkben való érintettséget nézzük, akkor látszik, hogy még mindig szörnyű az anyagi helyzet a magyar társadalom egy elég nagy részének: az ábrán például látszik, hogy 2017-ben a népesség 43 százaléka élt olyan háztartásban, amiben nem engedhette meg magának a háztartás minden tagja az évi egyhetes üdülést.
Ebben egyébként 2016 és 2017 között elég nagy javulás volt, ugyanis a 43 százalékos arány közel 500 ezer fővel kevesebb embert jelent, mint egy évvel korábban. Ezen kívül az is nagy szegénységről árulkodik, hogy:
A különböző gyerekes háztartástípusokat tekintve továbbra is az egyszülős háztartások voltak kitéve legnagyobb mértékben a szegénység vagy kirekesztődés kockázatának, de míg 2016-ban minden második egyszülős család volt érintett, addig arányuk 2017-ben 40 százalékra csökkent. Ez egyébként nyilván nem véletlenül ugyanaz a mintázat, amit a jövedelmi viszonyoknál láttunk.
Szintén a Fidesz családpolitikájának lehet a következménye, hogy a gyerekes és gyereketlen háztartások szegénységi aránya közötti eltérés az elmúlt években egyre csökkent, és amíg 2012-ben még 9,6 százalékponttal volt magasabb a gyermekes háztartások jövedelmi szegénységi aránya, 2017-ben már csak 0,7 százalékpont volt a különbség. Az is érdekes összefüggés, hogy nagyrészt a minimálbér emelésének következtében a dolgozói szegénység 10,2-ről 8,5 százalékra csökkent 2017-ben,
2017-ben az
egy főre jutó összes személyes célú kiadás 1 millió 106 ezer forintot tett ki, ami reálértéken 5,7 százalékkal növekedett az egy évvel korábbihoz képest.
Ez egyébként a jövedelem növekedéséhez hasonlóan nagyobb arányú növekedést jelent, mint amekkora 2015 és 2016 között volt (4 százalék).
A háztartások még mindig élelmiszerre és alkoholra (273 ezer), lakásfenntartásra és rezsire (221,6 ezer) és közlekedésre költenek a legtöbbet (128,8 ezer forint éves szinten fejenként).
2017-ben minden kiadási főcsoportban nőtt a fogyasztás, reálértéken a legnagyobb ugrás a vendéglátási és szálláshely-szolgáltatásra elköltött kiadásokban volt. 2017-ben is igaz volt, hogy minél magasabb egy háztartás jövedelme, annál többet költ. A legfelső jövedelmi ötödben élők 3,7-szer annyit költöttek fogyasztásra, mint a legalsó ötödbe tartozók. Arányaiban a leggazdagabb ötödben több pénz marad fogyasztásra: ott az ilyen jellegű kiadások 9, a legszegényebb ötödben viszont csak 6,4 százalékkal nőttek.
Az alábbi ábrán az látszik, hogy arányaiban hogyan tért el a leggazdagabb (5. ötöd) és legszegényebb (1. ötöd) magyarok fogyasztása.
A fogyasztás szerkezetében elég nagyok a különbségek az eltérő jövedelmi kategóriákban. Míg a lakosság leggazdagabb ötöde kiadásainak 52,6 százalékát tette ki az élelmiszerre, a lakásfenntartásra és a közlekedésre fordított alapvető szükségletek kielégítése, addig a legszegényebb jövedelmi ötödbe tartozókénak a 62,7 százalékát. A gazdagok jóval többet költöttek kultúrára, hírközlésre (internet, kábeltévé, stb.) és egészségügyre, mint a szegényebbek.
Az egyes alterületeken mindkét ötödnek nőttek a kiadásai, de elég eltérő mértékben:
A felmérésben a KSH azt is megkérdezi az emberekről, hogy hogyan értékelik a saját életüket, tehát, hogy hogy érzik magukat általánosságban. Az élettel való elégedettség átlagértéke 2017-ben – egy 0-tól 10-ig terjedő skálán – a 16 éves és annál idősebb lakosságra 6,5 pont volt, ami kicsivel jobb, mint az elmúlt évek pontszámai (2013: 6,11; 2015: 6,10; 2016: 6,10).
Az elégedettség az életkor előrehaladtával fokozatosan csökken, az átlagérték a 16–24 évesek körében a legmagasabb (7,33), és a 75 évesek és annál idősebbek körében a legalacsonyabb (5,60). A nemek közti különbségek is csökkentek: a nők (6,48) és férfiak (6,54) szinte azonosan ítélték meg életelégedettségüket.
Tavalyhoz hasonlóan idén is érvényesült, hogy minél iskolázottabb volt valaki, annál boldogabbnak vallotta magát: a legfeljebb alapfokú végzettséggel rendelkezők átlagosan 5,79-ra, az érettségivel nem rendelkező középfokúak 6,23-ra, az érettségizett emberek 6,78-ra, míg a felsőfokú végzettségűek 7,22-ra értékelték átlagosan az élettel való elégedettségüket.
Az alábbi ábrán az látszik, hogy a felmérés szerint mely tényezők növelték, és melyek rontották annak az esélyét, hogy 2017-ben valaki boldognak vallotta-e magát Magyarországon.
Az is kiderült, hogy a korábbi évekhez képest minden egyes régióban növekedett az élettel való elégedettség. A legkevésbé Észak-Magyarországon elégedettek (6,07), míg a legelégedettebbek a közép-dunántúliak (6,82). Az előző évekhez képest csökkentek a különbségek az egyes régiók között.
Borítókép: Mohai Balázs / MTI.