Index Vakbarát Hírportál

Garancsi Istvántól bérli a bűnjeltároló telepét a rendőrség

2018. december 6., csütörtök 08:53

Évi 3-400 millió forintért bérel kispesti telephelyet a rendőrség Garancsi István egyik cégétől. Mindez azért különös, mert a témáról szóló cikket jegyző Népszava szerint a bérleti díj ugrásszerűen emelkedik, és ma már olyan drága, hogy három évi bérleti díjból megvásárolható lenne egy ekkora telek.

Sinvest és Vérhalom tér, a hazai gazdasági életben ez a cégnév és ez a székhely azt jelenti, hogy Garancsi István, Hernádi Zsolt és Csányi Sándor ingatlan-birodalmáról van szó. Közülük a cégekben vezetői posztot is vivő Garancsi, az Orbán Viktor barátjaként számon tartott milliárdos nagyvállalkozó mostanában leginkább azzal szerepelt a sajtóban, hogy az európai futballporondon remekül szereplő magyar bajnok Mol Vidi FC tulajdonosaként ő hívta meg a miniszterelnököt a futballklub idegenbeli mérkőzésére szervezett magánrepülős utazásra.

Garancsi főhadiszállására, a Vérhalom tér 12-16. címre több tucat Sinvest elnevezésű cég van bejegyezve, ezek mind egy-egy, a vállalkozóhoz köthető ingatlant birtokolnak.

A Népszava ma megjelent cikke szerint közülük az egyik, a Sinvest Hofa 11 kft. különösen szerencsés. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) ugyanis évek óta a társaságtól bérli az egyik legnagyobb gépjárműtároló telepét, a kispesti Hofherr Albert és Tóth Árpád utcák sarkán fekvő, immár mintegy 41 ezer négyzetméteres telepet. (akinek nem ugrik be elsőre, hogy ki is volt Hofherr Albert, annak segítünk: német származású jogász, gyártulajdonos). 

Azért csak "immár", mert a lap szerint az elmúlt években még csak 32 ezer négyzetméteres volt a telep, amelyet korábban évi 90 millió forintért bérelt a rendőrség. Ez a díj emelkedett előbb évi 303 millió forintra, majd a Népszava értesülése szerint hamarosan évente már várhatóan 450 millió forintra nőhet a díj. A BRFK ugyan a lapnak küldött válaszában jelezte, hogy a bűnjelkezelési tevékenység keretében további területekre és szolgáltatásokra volt szüksége, de a terjeszkedésről feltett egyéb kérdésekre nem válaszolt.

A lap szerint hasonló méretű telepet 990 millió forintért is lehetne vásárolni a környéken. Ha ez a telekár és ez a bérleti díj reális, akkor a lakáspiacon ez azt jelentené, hogy egy belvárosi 80 négyzetméteres, 60 millió forintért megvásárolható lakást a tulajdonosa havi 1,8-2 millió forintért ki tudna adni. Erre a lakásbérletre alighanem azt mondaná a köznyelv, hogy drága!

Rovatok