Az év vége a nagy számvetések szokványos ideje, ebből az alkalomból Magyarország nevében is végzünk egy összegzést: megnézzük, hogy szerepeltünk idén különböző listákon és mutatószámokban. Mint minden ilyen válogatás, a lista némileg szubjektív, hiszen több száz országrangsor készül évente, ezekből kellett szemezgetni. De igyekeztünk olyan területeket kiválasztani, amelyek érdekesek és fontosak a magyar gazdaság és társadalom szempontjából.
A lakosság életszínvonalának viszonylag jó mérőszáma az egy főre jutó tényleges fogyasztás mértéke (AIC - actual individual consumption). Az Eurostat decemberben jött ki friss adatokkal erre vonatkozóan, az ábrán a számok azt jelölik, az adott tagállamban hány százaléka a fogyasztás az EU-átlagnak. Magyarország az átlaghoz viszonyítva a rangsor végén, csak Bulgáriát előzve stagnált az elmúlt három évben, és ezzel az eredménnyel
Magyarország jóléte csak az Európai Uniós átlag 62 százalékát éri el.
A régió országai mind előrébb állnak, Románia ugyanebben az időszakban 10 pontot jött fel. A másik gyakran használt mérőszám a vásárlóerő-paritáson számított egy főre jutó GDP, aminek trendszerű alakulásáról szintén nemrég közölt adatot az Eurostat. Ebben valamivel jobban állunk, az Európai Unió átlagának 68 százalékán, ugyanakkor ez az érték az elmúlt években stagnált. Régiós társaink többségénél ugyanebben az időszakban enyhe növekedés, vagy egy kicsit magasabb szinten stagnálás volt tapasztalható az uniós átlaghoz viszonyítva.
A GDP-növekedésben viszont az EU élmezőnyébe tartozunk, amiben persze az EU-nak is van némi szerepe az országnak juttatott transzfereken keresztül. Az idei harmadik negyedévben csak Lettország és Lengyelország előzte meg Magyarországot gazdasági növekedésben, vagyis 3. helyen állunk és ezzel bőven felfelé húzzuk az 1,9 százalékos EU-átlagot.
A gazdaság állapotának egy fontos mérőszáma a versenyképesség, nem véletlen halljuk gyakran politikusok szájából ezt a kifejezést. A versenyképességi indexek egy sor olyan szempontot aggregálnak, amelyek mélyebben mutatják meg, mennyire beruházásbarát egy ország, milyen alapokon áll a gazdasága. Ezek nem látszanak a sima GDP-növekedési adatból, annak megugrása vagy visszaesése ugyanis eseti jellegű vagy külső tényezők által befolyásolt is lehet (Magyarországon ilyen, a nemzeti összterméket befolyásoló tényező például az EU-támogatás).
A két leghíresebb versenyképességi index a World Economic Forum listája és a Világbank Doing Business rangsora. A WEF, amely nagyrészt üzletemberek szubjektív véleményét kérdezi ki nagyobb alrendszerekről, tavasszal publikálta az idei eredményeket, amelyek első ránézésre nagyon kedvezőek Magyarország számára: a tavalyi 60. helyzet képest 48. helyre jöttünk fel.
Árnyalja a képet, hogy a szervezet idén változtatott a módszertanán, és az előző évi szempontrendszert alapul véve a helyezés nem változott volna. Az új számítási módban nőtt az objektív adatok súlya a felmérésen belül, eszerint 12 mutatóból 11-ben javulás vagy stagnálás mutatható ki Magyarországon.
A Doing Business más szempontok alapján rendezi sorba az országokat, itt elsősorban az a lényeg, milyen az üzleti környezet, mennyire egyszerű a vállalkozók dolga. Mivel ezt elsősorban bürokratikus, adminisztratív szabályok befolyásolják, célzott intézkedésekkel elég hatékonyan lehet javítani a helyezésen, a magyar kormánynak is volt néhány olyan köre, amikor ezt megtette. A siker viszont elmaradt, 2017-ről 2018-ra még romlott is az ország DB-helyezése, jelenleg hivatalosan 52. a sorban. Ez elég furcsa, de mint idén kiderült, kínálkozik rá egy kézenfekvő magyarázat.
2018-ban kitört egy kisebb tudományos botrány a DB-lista körül, prominens közgazdászok kezdték el kritizálni a Világbankot miatta. Az állítások lényege, hogy rangsor összeállítói - talán politikai motivációtól vezérelve - évről évre úgy változtatgatták a módszertant, hogy az kihatott az egyes országok helyezésére. Mint a Qubit cikkéből kiderül, Magyarországéra is: az elmúlt 12 évben a hivatalos helyezésünk a rangsoron az 50. hely környékén közel stagnált, de ha a 2006-os, változatlan metodológiával és országlistával számolnánk újra az egészet, akkor a 77. helyre estünk volna vissza mostanra. A teljes országlista helyezésekkel megtekinthető a Doing Business jelentésben (pdf.) a 4. oldalon.
Az idei év egyik kiemelt témája volt a fenntarthatóság és a klímaváltozás ügye, finoman szólva nem túl biztató jelentések láttak napvilágot 2018-ban az ökoszisztéma jövőjét illetően.
Az éghajlatváltozás a mezőgazdaságot és ezen keresztül az élelmiszertermelést is érinti, emiatt fontos szemponttá válik, mennyire fenntartható egy ország élelmezése. A CNN Intelligence Unit és a Barilla közös felmérése alapján Magyarország egészen jól áll ebből a szempontból a nemzetközi rangsorban: a 10. helyet szerezte meg 2018-ben a Food Sustainability Indexen.
Az indexet három fő szempont alapján számolják, az első az élelmiszerhulladék keletkezése, a második a mezőgazdasági termelés fenntarthatósága, a harmadik pedig a lakosság táplálkozási kihívásai. Hulladékban elég jók vagyunk, az egyetlen terület, amiben a közepes tartományba csúszik Magyarország, az a végfelhasználókra jellemző ételkidobás, vagyis a lakosság szokásain van még mit javítani. A fenntartható termelésben eggyel kevésbé impozánsak a számok, itt főleg a termelékenység, az agro-biodiverzitás, és a terménykereskedelem hatásai húzzák le a statisztikát. A táplálkozási adatokban pedig az egyetlen komoly probléma a lakosság elég nagy részére jellemző túltápláltság és túlsúly.
Az index első három helyezettje egyébként sorrendben Franciaország, Hollandia és Kanada, a top 10-be ez utóbbin kívül csak egy nem európai ország, Japán fért be. A harmadik világbeli országok közül Ruanda érte el a legjobb helyezést, csupán kettővel van lemaradva Magyarország mögött.
Aki napi szinten olvas közéleti híreket, annak valószínűleg már a könyökén jön ki, de ettől függetlenül fontos téma a hazai korrupciós helyzet, ami a vonatkozó kutatások szerint az elmúlt években egyre rosszabb lett. A Transparency International 2018-as korrupcióérzékelési listáján Magyarország az EU-országok közül utolsó előtti helyen végzett, még a 2017-es adathoz képest is romlott a pontszám.
A 9 helyes visszacsúszással 66. helyre került az ország, jelenleg Szenegállal áll egy szinten 45 ponttal. Az indexet egyébként a TI egy felmérés alapján készíti, amelyben az adott országok állampolgárai, civilek és gazdasági szereplők vallanak arról, hogy mennyire érzik korruptnak a környezetüket.
Érdekes megnézni azt is, hogyan állunk nemzetközi összehasonlításban a magyar kormánynak legkedvesebb területen, a gyermekvállalásban. Magyarországon fokozatosan csökkent a termékenységi arányszám (vagyis az egy nőre jutó gyerekek száma) az 1980-as évek óta, a mélypontját 2011-ben érte el 1,24-el.
Onnantól kezdve viszont növekedésnek indult a szülési kedv, 2016-ra felkúszott 1,49-re, és ugyanezen a szinten maradt 2017-ben is. Ettől függetlenül a népességfogyás nem lassult, ennek okairól már többször írtunk részletesen. De nézzük, mire elég egy európai rangsorban a magyar termékenység.
A növekmény ellenére (ami az Eurostat-módszertan és a KSH-módszertan eltérése miatt még egy kicsit nagyobb is, mint a hivatalos hazai adat) Magyarország Európa alsó felébe tartozik gyermekvállalási kedv szempontjából, a 28 EU-tagállam közül a 18.
Az európai összehasonlítás alapján elkülöníthetünk hasonló jellemzőkkel bíró országcsoportokat, ilyen például a hagyományosan alacsony termékenységű Dél-Európa, az hangyányit magasabb gyermekvállalási kedvű Közép-Európa, és a legtermékenyebb Észak-Európa illetve Franciaország. Magyarország a posztszocialista országok trendjébe illeszkedik, azzal a különbséggel, hogy az ezekben az országokban a rendszerváltás után mindenhol lejátszódó mérsékelt növekedés itt késve, nagyjából egy évtizeddel elcsúsztatva játszódott le.
A kormány legújabb ötlete, hogy a jelen pillanatban is zajló demográfiai témájú nemzeti konzultációval méri fel az igényeket, mitől vállalnának az emberek szívesen több gyereket. Hogy ez mennyire lehet sikeres, majd kiderül, de a régiós trendek alapján demográfusok egyelőre szkeptikusak ebben az ügyben.
Ha már a születésnél tartunk, nézzünk meg egy szomorúbb adatot is, a halálozási statisztikákat.
A születéskor várható élettartam Magyarországon jelenleg alacsonyabb mint az európai, vagy akár a közép-európai átlag. A szomszédaink közül csak Romániában (és ott sem sokkal) és Ukrajnában (ahol háború van) alacsonyabb a születéskor várható élettartam. Ehhez képest a férfiak Szlovákiában 1 évvel, Horvátországban 2,6 évvel, míg Ausztriában 7 évvel élnek várhatóan tovább az emberek, mint Magyarországon. Összeurópai rangsorban mindez úgy néz ki, hogy a magyar férfiak a 8., a magyar nők a 10. legrövidebb életűek a kontinensen.
A Magyarországon elhalálozók legnagyobb eséllyel a keringési rendszer valamilyen betegsége miatt távoznak az élők sorából, a férfiak 44, a nők 48 százalékánál ez a helyzet. A második leggyakoribb haláloknak a daganatos betegségek számítanak, ezekbe a nők 28, a férfiak 29 százaléka hal bele, ami a legmagasabb arány a régióban.
Szintén ehhez a témakörhöz kapcsolható a boldog, békés öregkorra való esély. Idén a hazai sajtó is felkapta a hírt, hogy Magyarország nagyon rosszul szerepelt az Aging Society Indexen, amelyben a Research Network on an Aging Society nevű kutatócsoport 18 kiválasztott országot pontozott aszerint, hogy milyen módon gondoskodnak az idősebb lakosságról. Elöl végzett Norvégia és Svédország, utánuk az USA következik, Magyarország pedig sereghajtóként futott be.
Az indexen aszerint rangsorolták az országokat milyen lehetőségük van az idősebb embereknek a társadalomhoz való hozzájárulásban (például idősek foglalkoztatása, tanulási lehetőségei), milyennek érzik az idősek életminőségüket, milyen a kapcsolatuk a fiatalabb generációkkal, mekkora körükben a szegénységi kockázat, valamint hogy milyen értékű nyugdíjat kapnak, milyen szociális háló veszi körül őket, fizikailag mennyire vannak biztonságban, ennek alapján Magyarországnak csak 23 pont jött össze, szemben mondjuk a 65 pontos Norvégiával, de Lengyelország is 8 ponttal többet ért el. Vagyis úgy tűnik, nem túl jó itthon átlagos nyugdíjasnak lenni.
Idén is sok szó esett a magyarországi ingatlanpiacon végbemenő árnövekedésről, nem véletlenül, olyan meredek ütemben nőttek a lakásárak, hogy sokan már álmodni sem mernek saját tulajdonú otthonról. Az albérleteknél sem jobb a helyzet, a 2010 körüli alacsony szintről villámgyorsan zárkóztak fel az árak olyan szintre, hogy egy átlagos fizetésből már nehézségeket okozhat a kifizetésük. A két dolog nyilván összefügg, minél drágább lakást vásárolni, annál magasabb árat lehet elkérni az alternatívát jelentő bérleményekért, és aki befektetésnek vesz lakást, annak is drágábban kell kiadnia az észszerű időtávon belüli megtérüléshez.
Európai összehasonlításban az elmúlt két évben azt látjuk, hogy a magyar lakáspiaci fellendülés az élvonalba tartozik, 2017 harmadik negyedévéhez képest az idei harmadik negyedévben több mint 10 százalékkal voltak magasabbak az árak.
Ezzel Magyarország az Európai Unió 4. legnagyobb árnövekedését produkálta Szlovénia, Portugália és Észtország után. A szórás persze rendkívül nagy, míg egy rossz közlekedésű zsákfaluban néhány millióért teljes házat lehet venni nagy telekkel, Budapesten egy garzonért is tízmilliókat kell fizetni, és a megyeszékhelyeken is egyre inkább elszállnak az árak.
2018-ban kijött egy érdekes állapotfelmérés az Európai Bizottságtól, amelyben az EU-tagállamok innovációs teljesítményét pontozták szerteágazó szempontrendszer alapján. A European Innovation Scoreboardon Magyarország nem áll túl jó helyen, az alsó harmadba tartozik a 2010-hez viszonyított fejlődést alapul véve. Az eredmények szerint fejlődésnek tulajdonképpen nem is lehet nevezni azt, ami történt, hiszen 0,1 ponttal alacsonyabb pontszámot ért el az ország, mint 2010-ben, miközben az uniós összkép javult. Viszont ez kivételesen egy olyan mutatószám, amiben a többi régiós ország és a balti államok sem jobbak, sőt, a néhány másik mutatóban mostanság szárnyaló Románia mínusz 10 ponttal leghátul végzett.
A részletesebb adatokból kibomló összkép szerint az egyetlen érdemi tényező, ami számottevően javult, az a nemzetközi tudományos publikációk száma, vagyis az akadémiai szféra teljesítménye ebből a szempontból felzárkózott. A vizsgált 27 részterület legnagyobb részén azonban az látszik, hogy nem tudtunk javítani saját 2010-es állapotunkhoz képest, az EU-átlagot pedig több ponton is legalább 50 százalékkal alulmúlja a magyar érték.
(Címlap és borítókép illusztráció: szarvas / Index)