Index Vakbarát Hírportál

Veszélyben a világ luxusmárkái a kínai lassulás miatt

2019. január 4., péntek 16:03

Félhetnek az európai luxusmárkák, miután nyilvánosságra került, hogy a vártnál kevesebb iphone fogyott Kínában 2018 utolsó negyedében a lassuló gazdasági növekedésnek köszönhetően. A nagy táska- és óragyártók attól tartanak, hogy őket is eléri a vásárlási kedv hanyatlása – írja a CNN. Az aggasztó jelek hatására a Vuittont, a Guccit és a Swatch-ot tulajdonló cégek is veszítettek piaci értékükből.

2018 első felében még nem éreztette hatását a lassuló gazdaság, a kínaiak továbbra is szívesen vásároltak prémiumkategóriás termékeket. A nagy európai divatházak azonban még nem adták közre az év második felére beszámolóikat, és a befektetők rossz eredményektől tartanak, sokak szerint joggal. A piaci szereplők attól tartanak, ha nem fogytak az iPhone-ok, akkor feltehetően a többi termék mutatói is rosszabbak lesznek.

Már konkrét jelei is vannak a csökkenésnek. A svájci óragyártók szövetsége arról számolt be, hogy a Kínában eladott órák száma jelentősen visszaesett novemberben. Egyes elemzők szerint már nem az a kérdés, hogy lesz-e visszaesés, hanem az, hogy milyen mértékű.

Az európai luxusmárkák az utóbbi években egyre jobban függésbe kerültek a kínai piactól. A világ luxuscikk-forgalmának harmadáért Kína felelős, ez éves szinten 7 milliárd amerikai dollárt, azaz  1980 milliárd forint forgalmat jelent. Előrejelzések szerint 2025-re a kínai vásárlók vehetik a világ luxustermékeinek akár felét is.

Egyszer már válságba kerültek a luxusmárkák a kínai piacon, amikor 2012-ben egy átfogó korrupciós botrányt követően a Kínai Kommunista Párt megtiltotta a tagoknak, hogy luxuscikkeket hordjanak. Azonban most a problémát nem egy tiltás jelenti, hanem a gyengülő gazdaság. Évek szárnyalása után most nehézségekkel néz szembe a kínai gazdaság, gyengül az ipar, az ingatlanpiac, és az Egyesül Államokkal vívott gazdasági párbaj is nehézséget jelent az országnak.

(Borítókép: Edward Berthelot / Getty Images)

Rovatok