Index Vakbarát Hírportál

A francia gazdasági miniszter cáfolja a Renault és a Nissan egyesülését

2019. január 20., vasárnap 13:34 | aznap frissítve

Nincs napirenden jelenleg a Renault és a Nissan egyesülése, cáfolta az erről megjelent japán sajtóértesüléseket Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.

A Nikkei című japán gazdasági lap vasárnap azt írta: a francia kormány a Renault és a japán Nissan autógyárak egyesülését akarja a jelenlegi szövetségi forma helyett. A lap szerint ezt a követelést nyújtotta át a héten Tokióban tárgyaló Emmanuel Moulin, a francia gazdasági miniszter kabinetfőnöke. 

A japán lap tudni vélte, hogy a franciák új elnököt is ki akarnak nevezni a Nissan Motor Co Ltd élére az után, hogy az eddigi vezetőt, Carlos Ghosnt tavaly Japánban előzetes letartóztatásba helyezték jövedelmének eltitkolása miatt. A francia cég a Nissan céggel fennálló megállapodása értelmében jogosult az elnök kinevezésére. A Nikkei azt írta, hogy Carlos Ghosn is tervezte a két autógyártó egyesülését.

A Renault legnagyobb részvényese a francia állam, több mint 15 százalékos hányaddal. A Renault-ban 15 százalékos részesedése van a Nissan cégnek, amelynek viszont 43,4 százaléka a Renault-é. A japán lap szerint a Nissan nem akarja az egyesülést, hiszen akkor a francia kormány lehetőséget kapna üzletpolitikájának a befolyásolására.

Nincs napirenden az egyesülés. Ami a tárgyalóasztalon van, az a Renault vállalatirányítása. Számunkra most a legfontosabb, hogy szilárd, stabil és végleges irányításra leljünk a Renault számára

- mondta kairói látogatásán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.

Ghosn ellen  december elején emeltek vádat amiatt , hogy a 2015-től 2018-ig terjedő időszakban 2,9 milliárd jen jövedelmet szerepeltetett az értékpapír-felügyeletnek benyújtott beszámolókban a tényleges 7,2 milliárd jen helyett. Az ügyészség azzal is megvádolta a 64 éves üzletembert, hogy nem megfelelően látta el a vezérigazgatói feladatokat és megkárosította a Nissant.

Rovatok