Egyhetes sztrájkot hirdetett csütörtök reggel hat órától január 31-én reggel hat óráig az Audi Hungaria Zrt. egész területére az Audi Hungária Független Szakszervezete (AHFSZ), miután az érdekképviselet eredménytelennek nyilvánította az eddigi tárgyalásokat - közölte az AHFSZ elnöke szerda délután sajtótájékoztatón Győrben, írja az MTI.
Németh Sándor elmondta, hogy a 168 óra alatt bárki csatlakozhat a gyár területén a sztrájkhoz, amely idő alatt a tárgyaló delegáció folytatja a megbeszéléseket. Amennyiben elfogadható ajánlatot kapnak a munkáltatótól, a sztrájkot beszüntetik.
A mostani sztrájkot múlt pénteken kétórás figyelmeztető sztrájk előzte meg.
Az érdekképviselet követelési tartalmazzák, hogy a bérmegállapodást egy évre rögzítsék, úgy, hogy:
Az Audinál szeptember óta tartanak a bértárgyalások. A munkáltatói oldal két év alatt húsz százalékos béremelést javasolt, szerdán azonban a korábbi ajánlathoz képest "közel azonos mértékű", új tartalmi elemekkel kiegészített ajánlatot adott át az érdekképviseletnek. Ezt az ajánlatot a bértárgyaló delegáció nem fogadta el.