Index Vakbarát Hírportál

15 ezer embert rúg ki a briteknél a Tesco

2019. január 27., vasárnap 14:51 | aznap frissítve

15 ezer munkavállalójától szabadul meg a brit cég. Mindez 5 százalékos leépítés csak, mert most még 300 ezren vannak a brit tescósok.

Se hús, se hal - mondják az egykedvű emberre, illetve hamarosan ezt mondják majd a brit Tescora is, mert a cég egy nagyszabású átalakítás keretében felszámolja a hús- és halpultjait, de átalakítja péksütemény-értékesítését, étkezdéit és csemegepultjait is. Természetesen mindezt nem úgy kell érteni, hogy a felsorolt termékek kivesznek a kínálatból, de az élőmunkaigényes friss áru értékesítés helyett jönnek az előcsomagolt cuccok, vagy a péksütemény esetében a fagyasztott áru.

Bedobták

Igaz, mindezt egyelőre nem a cég jelentette be, csak a Daily Mail nevű lap, de a komolyabb gazdasági lapok és hírportálok is átvették az értesülést, mire a cég is kénytelen volt valami dodonait mondani.

ismerjük az ilyen mondok is valamit, nem is mondok semmit párbeszédeket:

Ez persze egyelőre csak egy kitalált dialógus,. a lényeg, hogy nincs semmi hivatalos bejelentés, de az elhatározás mindenesetre komolynak tűnik.

Mindez 732 brit "Tecsót" érinthet, vagyis valamennyi nagyüzletet, állítólag a cég a következő héten, a részleteket  közzéteszi

Még automaták is jönnek

A cégnek elsősorban a mind drágább élőmunka fáj, legalábbis a Daily Mail szerint az is elképzelhető, hogy az étkezdékben automaták váltanak ki munkaerőt.

A lépés aligha független Nagy-Britannia súlyos gazdasági nehézségeitől. Ez a nemzetgazdaság teljesített az elmúlt években a legrosszabbul a legfejlettebb piacok közül, és a brexittel összefüggésbe hozható általános gazdasági állapot természetesen tökéletesen nyomon követhető a 300 ezer embert foglalkoztató, piacvezető kereskedelmi lánc adatain.

(Borítókép: Jeff J Mitchell / Getty Images) 

Rovatok