Tegnap ért véget az Audi egy hetes sztrájkja, ilyenre korábban nem volt példa Magyarországon. Milyen gyakran használják a munkabeszüntetést Németországban? A sztrájk még mindig hatékony eszköz a nyomásgyakorlásra?

Az IG Metall évek óta együttműködik a Vasas szakszervezetekkel, hét éve konkrét operatív projektekben. Eddig valóban alig volt sztrájk a magyar fémiparban. Az autóiparban azonban már három éve felfigyeltünk rá, hogy egyes cégeknél a szakszervezetek már nem kerülik annyira a konfliktusokat. Figyelmeztető sztrájk volt már az Audinál, a kecskeméti Mercedesnél, a sopronkövesdi Autolivben, valamint a szombathelyi Schaefflerben is. Az Audi munkatársai most az egyhetes sztrájkkal igazán bátor lépést tettek előre.

Németország a bérharc terén a nemzetközi mezőny közepén van. Az IG Metall úgy látja, hogy a sztrájk fontos eszköz arra, hogy tárgyalásra bírja a munkaadókat. Gyakran elég csak komolyan fenyegetni vele. Természetesen nem árt bizonyítani, hogy a munkavállalók készen is állnak a sztrájkra. Egy évvel ezelőtt nagy sikert arattunk a német fém- és villamosenergia-iparban, amikor rövid leállásokkal és egész napos figyelmeztető sztrájkokkal nyomást gyakorolt a munkaadókra a béremelés érdekében. Összesen 1,5 millió alkalmazott vett részt ezekben az akciókban. Az IG Metall egyébként legfontosabb eredményeit mindig sztrájkokkal érte el, például a 35 órás munkahetet, vagy azt, hogy betegség esetén is folyósítsa a cég a fizetést (a betegség első hat hetében – a szerző megj.) Utóbbiból később jogszabály is született.

Magyarországon több tüntetést is tartottak az úgynevezett rabszolgatörvény ellen. Mit gondol erről a törvénymódosításról? A magyar kormány azt hangsúlyozza, hogy ha a munkavállalók többet akarnak dolgozni, és így többet keresnek, akkor ezt lehetővé kell tenni. Háttérinformációk alapján úgy tudni, hogy néhány német vállalat is kérte, hogy tegyék még rugalmasabbá a magyar munkaerőpiacot. Hogyan szabályozzák a túlórát Németországban?

Azt nem tudjuk, hogy a német vállalatok miként lobbiznak más országokban, de azt igen, hogy Magyarországon a jövedelemszint egyszerűen túl alacsony a megélhetési költségekhez képest. Sokan emiatt el is hagyják az országot.

A törvényváltozásban az a botrányos, hogy a túlórát 36 hónap után kell kifizetni, vagy szabadnapokkal kompenzálni. Ez ellentmond a munkaidőről szóló uniós irányelvnek. Németországban 6 vagy 12 hónapon belül kell ezt rendezni. Ezt bizonyos helyzetekben meg lehet hosszabbítani, de ezt az üzemi tanácsoknak jóvá kell hagyni. Ilyenkor az alkalmazottak maguk is beleszólhatnak, hogy mikor veszik ki a szabadnapjaikat.

Ami a túlórák maximális számát illeti, Németországban különböző szabályok léteznek. A legfontosabb, hogy az üzemi tanácsoknak komoly beleszólása van ezekbe a kérdésekbe, alapvetően rövid időn belül kell a cégeknek kompenzálni a túlórákat, és a munkavállalóknak joguk van abba is beleszólni, hogy mikor veszik ki az így keletkezett szabadnapokat vagy kérik inkább a túlóra kifizetését.

A tavaly elért kollektív megállapodás a fém- és villamosiparban egyébként azt mutatja, hogy egyre nagyobb az érdeklődés a kevesebb munka iránt. 260 000 munkavállaló, akik gyereket nevelnek vagy időseket ápolnak, és több műszakban dolgoznak, inkább a plusz nyolc szabadnapot választotta a több pénz helyett.

Lát-e a magyarországihoz hasonló trendeket a többi közép-kelet-európai országban a munkaidő rugalmasabbá tételére? Dúl egyfajta verseny ezek között az országok között, hogy minél vonzóbbak legyenek a német befektetők számára, nemcsak az alacsonyabb bérekkel, hanem a hosszabb munkaidővel?

Azt látjuk, hogy Magyarország tesztlaboratórium lett. De gyanítom, hogy más országokban is történnek hasonló dolgok. Magyarországra visszatérve: itt előfordul, hogy a munkavállalók béréből vonnak le, vagy szabadságra küldik őket, ha olyan termelési leállás van, amiről nem is tehetnek. Egyes cégek pedig olyan munkaidő- beosztásokat próbálnak ki magyarországi telephelyeiken, amelyekre Németországban nem lenne mód az üzemi tanács vagy az IG Metall jóváhagyása nélkül. A kecskeméti Mercedes-Benzben például 12 órás műszakot teszteltek. Magyarországi sajátosság az is, hogy a duális szakképzést a vállalatok kizárólag a helyi hatóságokkal egyeztetve vezetik be. A munkavállalói oldal beleszólása jogilag nem biztosított. Pedig Németországban a duális képzés azért működik jól, mert abba a szakszervezeteket is bevonják.

Ami a térséget illeti, egyelőre nem látjuk a jeleit annak, más közép-kelet-európai országokban is a munkaidő meghosszabbításán dolgoznának. A Cseh Köztársaságban például a ČMKOS szakszervezeti szövetség épp amellett kampányol, hogy csökkentsék heti 37,5 órára a törvényes munkaidőt. Annak ellenére, hogy a kormány egyelőre nem foglalkozik a felvetéssel, Andrej Babis miniszterelnök nem zárta ki, hogy erre a jövőben sor kerülhet. A cseh munkaadók részéről sem látunk heves ellenállást a követeléssel szemben, pedig a Cseh Köztársaságban a legalacsonyabb a munkanélküliségi ráta az EU-ban. Szlovákiában pedig nemrég emelték az éjszakai és hétvégi munkáért járó műszakpótlékokat.

Versenytársai-e a kelet-európai munkavállalók a németeknek, olcsóbb béreikkel jelenthetnek-e fenyegetést? Vagy éppen ellenkezőleg? Van olyan elmélet, hogy hasznosabbak is, mert kevesebbért dolgoznak, így a német munkavállalók többet kereshetnek, és a vállalatok továbbra is versenyképesek maradnak. Él még az aggodalom, hogy a közép- és kelet-európai új beruházások vagy a termelés áthelyezése miatt veszélybe kerülhetnek német munkahelyek?

Természetesen a munkáltatók gyakran próbálnak versenyt teremteni a munkavállalók között. Ez akár egy országon vagy cégen belül is megtörténhet. Az IG Metall megpróbálja elkerülni az ilyen versenyt. Decemberben megfogalmaztunk egy nyilatkozatot, amelyet számos nagyvállalat üzemi tanácsa is aláírt. Ebben állást foglaltunk a magyarországi új munkaidő-törvénnyel kapcsolatban is. A vállalatokat arra ösztönözzük, hogy kollektív szerződéseket és bérmegállapodásokat kössenek a magyar szakszervezetekkel, annak érdekében, hogy jó és egészséges munkakörülményeket teremtsenek.

Húsz éve léteznek európai üzemi tanácsok, ahol a munkavállalók összejönnek és információt, tapasztalatokat cserélnek. Kiderült, hogy mindenhol hasonló problémákkal szembesülnek, gyakran hiányos vagy helytelen információkat kapnak a munkáltatótól. Ebből aztán sokat tanulnak. Én felelek az IG Metall nemzetközi kapcsolataiért, és azt látom, hogy az utóbbi években egyre nagyobb az igény az intenzívebb információ- és tapasztalatcserére. Az úgynevezett „rabszolgatörvényről” szóló nyilatkozatunk után sokan megkerestek minket, hogy kapcsolatba kívánnak lépni magyar kollégáikkal.

De tudni kell, hogy egy piacgazdaságban a vállalatok döntenek a befektetésekről, nem a szakszervezetek. A mi feladatunk, hogy együttműködjünk más országokban lévő partnereinkkel annak érdekében, hogy az alkalmazottakat ne játszhassák ki egymás ellen. Ehhez közös képzésekre, fejlesztésekre és rengeteg kommunikációra van szükség. Különösen fontos, hogy egy vállalaton belül is szorosan együttműködjenek a munkavállalók, különböző telephelyeken, végig a globális értékláncok mentén.

Hogyan látja a munkavállalók jövőjét az Európai Unióban? A nyugati és kelet-európai országok között fennmarad-e vagy akár mélyülhet a szociális megosztottság (alacsonyabb bérek + hosszabb munkaidő)? Mit tehetnek a szakszervezetek, különösen egy olyan országban, mint Magyarország, ahol történelmileg meglehetősen gyengék?

Májusban megválasztjuk a következő Európai Parlamentet. A munkavállalóknak olyan pártokra kell szavazniuk, amelyek az ő érdekeiket képviselik. Azokra a pártokra, amelyek jó munkakörülményeket, megfelelő munkaidő-szabályozást, gyors túlóra kifizetéseket, magasabb minimálbért, és részvételi jogokat biztosítanak a szakszervezetek és üzemi tanácsoknak, valamint jó egészségügyi ellátást, jó iskolákat stb. Ami minket illet, 2016-ban a Vasas szakszervezet és az IG Metall elindított egy közös projektet, amely közös képzést és tanácsadást nyújt a Vasas helyi szervezetei számára. Ez az együttműködés már most nagyon sikeres és folytatódik.