Egy kicsit az egész országot megrázta a hír, hogy a sok magyar háztartásban már húsz éve pöfögő kávéfőzőiről ismert Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. minden dolgozóját elbocsátja, és leáll a termeléssel. A 66 évig működő üzem túlélte a rendszerváltást, viszonylag jól vette a globalizáció megpróbáltatásait, egészen addig, amíg a cégvezetés egy merész húzásán el nem bukott.
Hogy kiderítsük, milyen volt a volt dolgozók által csak Vasiparinak hívott üzemben dolgozni annak jó és rossz napjain, hogy a gyár alkalmazottai hogyan élték meg a bukást, és hogy mit jelent egy 15 ezres kisvárosban az egyik legnagyobb foglalkoztató bedőlése, elutaztunk Szarvasra kérdezősködni.
A Szarvasi-gyár már 66 éve működött ilyen vagy olyan formában. Elődje egy szövetkezet volt, amit 17-en alapítottak 1952-ben, és eredetileg gépjavítással foglalkozott. Az üzem folyamatosan bővült, 1958-ra 100, 1960-ra 200, a csúcson, a 70-es években pedig úgy 1700 embert alkalmazott. Közülük nem mindenki Szarvason dolgozott, a Vasiparinak ugyanis volt több kihelyezett egysége más településeken. Persze a legtöbb dolgozó szarvasi volt, a gyár szerves része lett a Békés megyei kisváros mindennapjainak. Egy volt dolgozó elmondása szerint az a mondás járta, hogy
valaki vagy volt vasiparis, vagy majd lesz.
Aki pedig nem dolgozott a gyárban, annak is volt ott egy rokona, barátja, ismerőse.
A Vasipari nemcsak átvitt értelemben, de földrajzilag is a város közepén van, legalábbis a főépület, amelynek vállalati étkezdéje mindenki számára nyitott volt, sőt, sokan születésnapokat, céges bulikat, lagzikat is szerveztek oda, így ott majdnem minden szarvasi megfordult legalább egyszer életében. Most az étkezde is, ahogy a cég minden egyéb egysége és mintaboltja, zárva van.
A gyárban dolgozott például a város polgármestere, Babák Mihály is, aki műszaki vezető volt, és itt ismerkedett meg a feleségével is. A gyár profilja sokat változott az indulás óta: a gépjavítás után kerámiával, műanyag termékekkel és vasalókkal is foglalkozott, mielőtt az 1970-es évek elejétől rátért arra az útra – lámpák és kávéfőzők gyártására –, amiről most, közel ötven év múlva az árokba bukott. A Vasipari egy elég jól felszerelt üzemnek számított, volt saját öntödéje, és az ország talán legnagyobb üveghajlítójával is büszkélkedhetett.
Amikor már tisztult a vállalat profilja, és vasalók meg egyebek helyett csak lámpákkal és kávéfőzőkkel foglalkoztak, akkor is elég széles spektrumon mozgott a termékkínálat, a sorozatban gyártott kotyogósok és asztali lámpák mellett kastélyokba készített, egyedi tervezésű csillárokat is készítettek, akkorákat, hogy abból csak egy darab fért egy teherautóra. Sőt, egy volt alkalmazott szerint a Parlament óriáscsillárjait is a Vasipari gyártotta.
A cég egészen 1997-ig szövetkezeti formában és majdnem ötven éven át az alapító vezérigazgató, Székely László vezetésével működött. Azt azért túlzás lenne állítani, hogy a Szarvasi Vas- és Fémipari Szövetkezetet nem rázta meg a rendszerváltás, de sok más szocialista ipari vállalattal szemben legalább túlélte. (Igaz, sokak elmondása szerint többször volt a csőd szélén a cég.) A 90-es évek elején például egyszer majdnem tönkrement, miután valamilyen oknál fogva Székely László, a gyár atyja távozott. Forrásaink nem tudták pontosan, hogy elküldték vagy magától ment el, de azt igen, hogy amikor nagyon nagynak látszott a baj, visszahívták a cég élére, és ki is húzta azt a gödörből. Székelynek a gyár volt az életműve, egészen haláláig, 2001-ig vezette a Vasiparit.
Az elmúlt időben a gyárban úgy 400 ember dolgozott (ez a lakosság két és fél százaléka, arányaiban olyan, mintha Budapesten egy negyvenezer embert foglalkozó cég zárna be), bár a létszám eléggé ingadozott. Mindenesetre a Bisnode elemzése szerint a Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. a város második legnagyobb foglalkoztatója volt 2017-ben és 2018-ban is, egyedül a Gallicoop pulykafeldolgozó előzte meg.
Még Székely vezetése alatt, nem sokkal visszatérése után, 1996-ban figyelt fel a cégre az IKEA, és jelezte, hogy érdekelnék a Szarvason gyártott lámpák. Miután pedig a két cég megállapodott, az IKEA lett a Szarvasi legfontosabb partnere. Annyira fontos, hogy az végül bajba is sodorta a céget.
Bár a Szarvasi talán leginkább a kávéfőzőiről ismert, valójában a bevételének nagyobb része a világítótestek gyártásából jött. A dolgozók szerint a cég úgy másfél millió lámpát és 150-200 ezer kávéfőzőt gyártott évente. A lámpák többsége az IKEA részére készült, de a cég exportált a svéd óriástól függetlenül is, például Olaszországba.
Ennek ellenére a Vasipari egy amúgy a magyar beszállítók között elég gyakori betegségben kezdett szenvedni: attól, hogy túlságosan elkezdett egy kuncsafttól függni. Ahogy a G7.hu is kielemezte, volt olyan év, hogy a Szarvasi bevételének több mint kétharmada az IKEA-nak beszállított termékekből jött össze. Voltak arra mutató jelek, hogy a cég, amelyet 2009-ben egy konkurens lámpagyártó, a szombathelyi Héliosz tulajdonosa vásárolt meg (nem összekeverendő a Tiborcz István-féle, szintén lámpákkal foglalkozó Eliosszal), szeretne kikerülni ebből a függőségből, pár éve 200 millió forint EU-s támogatásból tervezték fejleszteni a kávéfőző-üzletágat, és megnövelték az IKEA-tól független hazai értékesítést, ezzel 2015-re 50 százalék alá nyomva az IKEA-tól származó bevételt.
Az IKEA komoly bevételeket, de új problémákat is hozott a szarvasi cégnek.
Bár ezt csak a dolgozók elmondásából tudjuk, az ügyről ugyanis sem a Vasipari, sem az IKEA nem nyilatkozik, azt hallottuk, hogy a viszony nem volt mindig a legharmonikusabb: az IKEA néha elégedetlen volt a termékek árával, és azt akarta, hogy a Szarvasi vigye le az előállítás költségeit, amikor viszont ez több anyaghibás termékkel járt, az IKEA csökkentette a megrendeléseket.
Emiatt az elmúlt évek elég hullámzóak voltak, néha jól ment a szekér, olyankor fölvettek embereket, néha meg rosszul, akkor pedig sokakat leépítettek. Ez a volt alkalmazottak szerint sokat rontott a dolgozók közösségén és a hangulaton általában. Azt hallottuk, hogy míg korábban összetartóak voltak a dolgozók, erős kollektíva volt a gyárban és azon kívül is a munkások között, az elmúlt évek bizonytalanságai ezt letörték.
Bár úgy látszott, hogy a cég vezetése szeretné kezelni az IKEA-tól való függést, két évvel ezelőtt ennek a teljes ellenkezője mellett döntött a cég, amit utólag úgy lehetne értékelni, mintha 19-re lapot húztak volna. Tavaly tavasszal pedig a Szarvasi ünnepélyesen bejelentette, hogy kétmilliárd forintért, önrészből és banki hitelből fejlesztette az üzemét, hogy az IKEA egyik lámpatípusának kizárólagos gyártójává válhasson. Vagyis óriási beruházással egy terméktől és egy vevőtől tették függővé a céget. És bár az ötlettől több forrásunknak is égnek állt a haja, a vállalat vezetése olyan lelkes volt, hogy felvirágoztatják majd a gyárat, hogy ez sokakat meggyőzött.
Ez egy olyan típus volt, amelyet korábban Kínában gyártottak az IKEA számára, és amellyel a Vaspari korábban nem foglalkozott.
Ez volt a PS 2014 nevű lámpatípus, amelyet – nem véletlenül –Halálcsillagnak vagy űrprojektnek csúfoltak.
Ez egy összerakott állapotában gömb alakú, amúgy rengeteg különböző darabból álló, 3D-s puzzle-re emlékeztető tárgy, amit volt szerencsénk darabjaiban megnézni, az egyik volt dolgozó ugyanis vett egyet, mielőtt eljött, mondván „nézzük meg, mi is döntötte be a céget”.
A lámpa gyártására egy új üzemet is fejlesztettek kicsit távolabb a városközponttól, egy amúgy jellegtelen és nem túl nagy csarnokban. Innen új dolgozók és robotizált technológia segítségével az egész világot tervezték ellátni a Halálcsillag-lámpákkal. A gyár dolgozói pedig úgy érezték, hogy a cég kétfelé bomlik: a régi Vasiparira a város központjában, amitől leginkább csak elvon a vezetés, és az új Vasparira pár utcával arrébb, amibe viszont csak úgy öntik a pénzt.
Mire a cég vezetése és a város polgármestere ünnepélyesen átadta a drága pénzen fejlesztett csarnokot, addigra már valójában egy éve zajlott a Halálcsillag-lámpák termelése. A baj csak az volt, hogy nem jól. A gyárnak nagyon komoly problémákat okozott a rengeteg különálló műanyag darabból álló termék, ráadásul ahhoz olyan szakértelemre és technológiára volt szükség, amiben a Vasipari annyira nem volt erős. Nem ment például nagyon a kis összerakható műanyag darabok fröccsöntése, a lámpa egyik változatát ráadásul fémgőzölni kellett, amihez valószínűleg nem a legjobb gépet szerezték be, mindenesetre a gyárnak ezzel is meggyűlt baja. Ennek az eredménye pedig az volt, hogy
nagyon nagy hibaszázalékkal dolgoztak, rengeteg volt a selejt.
Egyes pletykák szerint a legyártott lámpák fele a szemétbe került, bár ezt nem tudjuk igazolni. Mindenesetre a termék, amire a Szarvasi vezetői gyakorlatilag a gyár életét föltették, nem ment jól. Azt pedig, hogy bajok vannak, már pár hónappal az ünnepélyes átadó után tudni lehetett. Hogy pontosan mi történt és mikor, azt nem tudni, az IKEA mindenesetre visszavonta a megrendeléseit, nem kellett neki a Szarvason legyártott űrlámpa. Kedden kiadott szűkszavú közleményében a svéd cég azt írta minderről, hogy a minőségben a bútorcég nem köt kompromisszumot. Ezzel teljesen kihúzta a Szarvasi alól a szőnyeget.
Szerettünk volna minderről beszélni a Szarvasi vezetésével, és szerettünk volna benézni az immár üres gyárba, a vezetőség viszont mindettől elzárkózott. Nem csak a cég vezetése, a kirúgott dolgozók jó része sem volt hajlandó beszélni, még név nélkül sem. Indoklásként annyit hallottunk, hogy Szarvas egy kisváros, senki nem akarja másnak rossz hírét kelteni, hátha ez a további elhelyezkedési lehetőségeit rontja. Itt mindenki tud mindenkiről mindent, mielőtt fölveszik az embert dolgozni, körbekérdeznek róla, és senki nem akar az az ember lenni, akiről az hírlik, csúnya dolgokat mondott a volt munkahelyéről.
Hogy mi lesz most a Szarvasi Vas-Fémipari Zrt.-vel, dolgozóival és beszállítóival, az nagy kérdés. Felszámolás még nem indult el, az utolsó körben, vagyis január 18-án elbocsátott 90-100 dolgozó is állományban van még, úgyhogy egyelőre a beszállítókat se kártalanítják, a dolgozókat se fizetik ki, és máshol sem tudnak elhelyezkedni. Más, korábban elbocsátott munkások már találtak állást, amiben közleménye szerint a gyár vezetése is segít. A volt dolgozók közül viszont sokan aggódnak, hogy hová tudnak majd menni, ha egyszer szabad munkanélküliek lesznek.
A város polgármestere, Babák Mihály szerint nincs miért aggódni. A fideszes városvezető az Index kérdésére azt mondta, egy munkanélkülire 6,5 álláshely jut Szarvason, így bár megérti, hogy nagy trauma a Vasipari bezárása, ami volt dolgozóként őt is elszomorítja, mindenki talál majd állást, az önkormányzat és a munkaügyi központ pedig mindenkinek segít. A városban tényleg viszonylag sok álláslehetőség van, a legtöbb munkahelyet a Gallicoop adja, itt van még a mozzarellájáról híres Szarvasi-tejüzem, de van a városban több másik húsüzem, vetőmagüzem is.
Ezt persze a volt vasiparisok is tudják, de így is van, aki aggódik, hogy nem talál olyan munkát, amit el is tud végezni. Az egyik most leépített alkalmazott például azt mondta nekünk, hiába van munka a Gallicoop csontozójában, ő már nem tud teljes műszakban 12 kilós pulykákat emelgetni vagy a fagyos hűtőházban pakolni. A polgármester szerint viszont azoknak is igyekeznek munkát találni, akik maradnának a vasiparban, ha nem Szarvason, akkor Kunszentmártonban, Orosházán, ahogy a korlátozottan munkaképes dolgozóknak is találnak majd valamilyen helyet.
Másik kérdés, hogy mi lesz a beszállítókkal, akiknek tartozik a cég. Ottjártunkkor a gyár központi épülete előtt épp egy beszállító cég vezetője lobogtatott szerződéseket, aki azért jött, hogy elvigyen pár gépet, amit a Szarvasi még nem fizetett ki. Azt mondta, a cég ügyvédje telefonon annyit mondott, hogy azt nem lehet elvinni, mert az a gyár tulajdona, aminek viszont az ellenkezője áll a nála lévő papírokon a beszállító szerint.
Mondtam a Csébits [vezérigazgató] úrnak, hogy attól még, hogy a Szarvasi tönkrement, nekem még nem kell, úgyhogy tessék fizetni
– mondta a vállalkozó, aki szerint milliókkal tartozik neki a gyár. És nem ő az egyetlen, a cégnek Szarvason és országszerte sok beszállítója volt, akik közül már állítólag van, aki csődeljárást akar kezdeményezni a Szarvasi ellen.
A cégnek a hitelezői sem könnyítik meg a helyzetet: január 28-án közgyűlést tartott a Szarvasi, amelyen a hitelek átszervezését kérték a bankoktól, ebbe viszont az egyik hitelező nem ment bele. A vállalat eddig egyedül az önkormányzattól kapott némi segítséget, fizetési haladékot kért és kapott ugyanis a jegyzőtől a helyi adók befizetésére.
Babák Mihály polgármester azt mondta, ő a cég nevében nem nyilatkozhat, de tudja, hogy dolgoznak valamilyen megoldáson, ő pedig azt reméli, hogy nemcsak széthordják majd a Szarvasi maradékát, hanem ki lehet menteni vagyonelemeket, amelyekben aztán újra gyártani lehet. Az már elég valószínűnek tűnik, hogy a kávéfőzők gyártása valamilyen formában folytatódni fog egy korábban alapított cégen keresztül, bár ez tippek szerint jó esetben 30-40 főnek ad majd munkát, és nem tudni, hogy mikor.
Borítókép: Bődey János / Index.