Index Vakbarát Hírportál

Bútorkölcsönzésbe vágna az IKEA

2019. február 4., hétfő 15:08 | aznap frissítve

Új vizekre evezne az Ikea, és az eddig megszokott szolgáltatásai mellett kölcsönbe is adna bútorokat a sámlitól a konyhaszekrényig, számolt be róla a Financial Times. Az új szolgáltatás először kísérleti jelleggel Svájcban indul be ebben a hónapban, és számos fajta bútor máris elérhető lesz a kereteiben belül.

"Együttműködünk a partnereinkkel, hogy kölcsönbe is ki tudd venni a bútort, amit akarsz. Amikor lejár a kölcsönzési idő, akkor visszahozod, és elviszel valami mást – mondta el Torbjorn Loof, az Ikea márkanevet birtokló Ikea Inter vezérigazgatója. Ahelyett, hogy az emberek eldobnák, ami már nem kell, mi egy kicsit helyrepofozzuk a régi bútorokat és eladjuk megint meghosszabbítva ezzel a termékek élettartalmát." 

Az előzetes tesztek után a cég különböző előfizetési sémák bevezetését tervezi. Az új projekt része annak a nagyobb tervnek, hogy az Ikea bővítse az alapkoncepcióját. Az elmúlt időben a svéd cég új, kisebb üzleteket nyitott, valamint tematikus  boltokat, ahol egy bizonyos termékcsoportot – például hálószobabútorok – lehet csak venni. 

Az Ikea üzletstratégiáit és a termékválasztékot felügyelő Ikea Inter vezérigazgatója elmondta, hogy az irodai bútorok kölcsönzése lesz a teszt, de már tervben vannak a konyhabútorok is. Az Ikea amúgy már tervez olyan konyhaszekrényt, amiben le lehet cserélni az ajtókat anélkül, hogy szétbontanánk az egészet.

Loof elmondása szerint a kölcsönzéssel egy megújuló üzleti modell felé mozdulnak el, ami lehetővé teszi, hogy ne csak eladják, hanem újra fel is használják a termékeket. A cég olyan bútorokat is tervez, amelyek könnyen szétbonthatók nyersanyagokra, amikor már nincs rájuk szükség. Az IKEA fenntarthatósági stratégiájában a cég azt vállalta, hogy 2030-ig a 2016-hoz képest összességében 70 százalékkal csökkenti termékei ökológiai lábnyomát, az áruházak szén-dioxid-kibocsátását pedig 80 százalékkal veszi vissza.

Rovatok