Index Vakbarát Hírportál

Mentorprogram indul a fejlődni hajlandó vállalkozóknak

2019. február 6., szerda 14:13

Kevés a tőke és az eszköz a kis és közepes vállalkozásoknál, ám ez a világban mindenhol így van - fejtette ki Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerdán a hazai vállalkozásoknak elindított mentorprogram bemutató sajtótájékoztatóján. A 3,3 milliárd forintos uniós támogatásból gazdálkodó programmal viszont egy harmadik problémára szeretnének megoldást nyújtani:

a tudáshiány enyhítésére.

Egészen triviális és nevetséges dolgokkal lehet találkozni egyes vállalatoknál, mondta Parragh, például hogy egy támogatással elnyert eszköz csak napi 4 órában működik, nincs kihasználva, a karbantartás sem jól szervezett.

„Az informatikai programjainkban azt látjuk, a cégvezetők nem igazán bíznak a tanácsadókban, és ezen szeretnénk változtatni, és elfogadtatni, hogy a külső tanácsadás javíthatja a hatékonyságot” - mondta az iparkamara elnöke. A programnak része a vállalkozói szemlélet megváltoztatása, a cégvezetők személyes mentorálása, valamint hatékonyság mérésének és a tevékenységek összehangolásának elősegítése. 

Most az első lépéseinél tart a program, keresik azokat a cégeket, amelyek elfogadják mások tanácsait és növekedni akarnak

És persze azokat a mentorokat, akik empátiát éreznek egy másik vállalkozás iránt, és etikus módon segítséget nyújtanának neki. A mentorok nyilván olyan vállalatoktól kerülnének ki, amelyek már előrébb járnak, nagyobbra nőttek, és megosztanák a tapasztalataikat a korábbi problémáikkal kapcsolatban. 

A részvétel önkéntes, és azokat a cégeket szeretnénk összekötni egymással, amelyek közt "működik a kémia" - tette hozzá Lakatosné Lukács Zsuzsanna, a mentorprogramot lebonyolító Seed kisvállalkozás-fejlesztési alapítvány ügyvezető igazgatója. A jelentkezéseket a vallalkozztudatosan.hu oldalon várják, és bár az a cél, hogy 500 vállalatnak tudjanak ily módon segíteni, a munka kezdetével nem várják meg, hogy teljes legyen a létszám. 

„Az ismert multinacionális cégek úgy alakultak ki, hogy az anyaországuk besegített” - mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért felelős államtitkára. Nálunk viszont csak 1982 óta lehet vállalkozni, miközben a nyugati országokban száz-százötven éves vállalkozások működnek, és generációk óta csiszolgatják azt a tudást, amely a működésüket hatékonnyá és versenyképessé teszi. 

Mint György László kifejtette, az elmúlt években több módon csökkentették a kis- és közepes vállalkozások adóterheit, a mentorprogrammal pedig az a cél, hogy ezek a kisebb cégek ki tudjanak bontakozni, és gyorsabban tudjanak növekedni a nagyoknál.   

Rovatok