Index Vakbarát Hírportál

A krumpli és a zöldség drágább, a tojás olcsóbb lett tavaly óta

2019. február 12., kedd 09:44

Idén januárban a fogyasztói árak átlagosan 2,7 százalékkal voltak  magasabbak az egy évvel korábbinál, éppen úgy, mint tavaly decemberben – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. Egy hónap alatt, 2018. decemberhez képest, a fogyasztói árak átlagosan 0,3 százalékkal nőttek.

Mináry Borbála, a KSH osztályvezetője az adatok ismertetésekor elmondta: ellentétes hatások érvényesültek januárban. Az üzemanyagok ára például lefelé húzta a mutatót, míg a szeszes italok, a dohányáruk és az élelmiszerek ára jelentősebben emelkedett.

2018 januárjához képest idén az élelmiszerek ára 4,2 százalékkal nőtt, ezen belül az idényáras élelmiszereké (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 20,5, a liszté 8,7, a kenyéré 5,8 százalékkal magasabb, a tojásé 25, a cukoré 10,3 százalékkal alacsonyabb lett. A szeszes italok, dohányáruk ára átlagosan 6,9 százalékkal lettek drágábbak. A szolgáltatások 2,8 százalékkal drágultak. A palackos gáz 12,3, a tűzifa ára 7,8 százalékkal emelkedett. Az üzemanyagokért viszont 3 százalékkal kellett kevesebbet fizetni.

Tavaly decemberhez képest  átlagosan 0,3 százalékkal nőttek a fogyasztói árak. 

Az élelmiszerek ára 1 százalékkal emelkedett, ezen belül az idényáras élelmiszerek, valamint a cukor 5,5–5,5, a csokoládé, kakaó 4,2, a liszt 3,7, a tojás 1,7 százalékkal lett drágább, a  tej viszont az áfacsökkentésnek köszönhetően 6,7 százalékkal olcsóbb lett. Az égetett szeszes italok – a népegészségügyi termékadó mértékének emelése és kiterjesztése miatt –4,2, a dohányáruk – jövedéki adójuk januári emelése miatt – 2,1 százalékkal drágultak. A szezon végi kiárusítások eredményeként a ruházkodási cikkek 2,1 százalékkal kevesebbe kerültek. Az üzemanyagok ára 2,5 százalékkal csökkent.

Rovatok