Index Vakbarát Hírportál

Washington és Varsó kontra Moszkva és Berlin

2019. február 12., kedd 20:29

Varsóban találkoztak az Északi Áramlat 2 legfőbb ellenségi. Erre mit gondol, mit csináltak? Igen, elítélték.

Az épülő orosz-német gázvezeték, az Északi Áramlat 2 veszélyezteti Európa energiabiztonságát az amerikai és a lengyel külügyminiszter szerint. Mike Pompeo és Jacek Czaputowicz ezt a közös álláspontot fogalmazta meg kedden este Varsóban - írja az MTI. 

Pompeo magyarországi és szlovákiai látogatását követően érkezett délután a lengyel fővárosba, ahol a Czaputowiczcsal folytatott kétoldalú egyeztetések után sajtókonferenciát tartottak, ahol Czaputowicz elmondta: Pompeóval együtt azon a véleményen vannak, hogy az Északi Áramlat-2 nem kedvez Európa energiabiztonságának.

Nem lepődtünk meg

Ez a vélemény aligha keltett meglepetést, vélhetően nem futott át meglepett moraj a termen. Egyesült Államok és Lengyelország ugyanis nem számítanak Oroszország legnagyobb barátainak, és már csak ezért is régóta zavarja őket az orosz - német vezeték.

Az amerikai álláspont szerint, amit Pompeo ezúttal is hangsúlyozott, a vezeték növelné Oroszország fölényét a gázexportban, és a többi európai országot függővé tenné az orosz szállításoktól. Czaputowicz a lengyel és az amerikai célkitűzések azonosságát emelte ki. Közlése szerint Pompeóval a lengyelországi amerikai katonai jelenlét bővítéséről is tárgyaltak.

Megoldás kell

Az Északi Áramlat 2-vel sokaknak van baja, de Európa nyugati és északi fele fontosnak tartja a  vezetéket a gázellátása szempontjából. A vezeték valóban hosszú évekre oroszfüggővé teszi Európa energiarendszerét, de a holland mezők kimerülése és az apadó norvég termelés miatt mindenképpen szükséges egy nagyobb forrás, és az senki szerint nem reális, hogy Nyugat-Európa amerikai LNG-n éljen.

Amit szabad Jupiternek...

Azt persze sokan megkérdezhetik, hogy miért megint a németek járnak jól? Így ugyanis Németország lesz egyfajta elosztási központ, míg, ha a Déli Áramlat épült volna meg, akkor több elosztási szerep, vagy tranzitdíj juthatott volna másoknak, akár nekünk, vagy az osztrákoknak, olaszoknak.

Tetszettek volna rendesen viselkedni

Természetesen a tranzitból kimaradó Ukrajna, vagy Lengyelország nagy vesztese a projektnek, de kár lenne tagadni, hogy előbbi, vagyis Ukrajna mindent megtett azért, hogy az oroszok fő politikai célkitűzésükké tegyék Ukrajna kikerülését.

A tranzitmennyiség rejtélyes módon évről évre megcsappant, és azért ez egy nagynyomású gázvezeték esetében nem olyan egyszerű, mint amikor a kamionról leesik egy pár mobiltelefon, vagy eltűnik egy-két rúd szalámi.

A megmaradt gáz szállítására Ukrajna nagyon magas tranzitdíjat számolt fel és valójában képtelen volt bármit megoldani, ami a fejlett európai gázvezetékekkel kapcsolatban az unió kért és szorgalmazott.

Mindig vicces elolvasni, hogy az EU évek óta szomorúan konstatálja, hogy az európai normáknak megfelelő tevékenység-szétválasztási (unbundling) folyamat, az ukrán Naftogaz esetében tapodtat sem haladt előre.

Rovatok