Index Vakbarát Hírportál

Emmi: A meddőknek nem kellene kamatot fizetniük a 10 milliós hitelre

2019. február 20., szerda 13:42

Amióta Orbán Viktor február 10-én bejelentette 7 pontos családvédelmi akciótervét, azóta az Emmi folyamatosan csöpögteti az információkat arról, hogy pontosan hogyan is működnek majd a miniszterelnök által bejelentett programok. Most újabb részlet derült ki a 10 milliós kölcsönről, amelyet az eredeti bejelentés szerint első házas nők vehetnek föl, de azóta kiderült, hogy sokadik házasok és férfiak is jelentkezhetnek rá. A  Hrportál.hu kérdésére ugyanis a minisztérium elárulta:

felvetették azt a lehetőséget a kormánynak, hogy ha az érintett házaspár orvosilag igazolja, hogy a gyermekvállalás egészségügyi okból maradt el, akkor nem kell piaci kamattal visszafizetni az amúgy kamatmentes hitelt. 

A családvédelmi akcióterv fontos pontja volt, hogy föl lehet venni egy max. 10 millió forintos, kamatmentes hitelt, amelynek a törlesztését az első két gyermek születése után 3-3 évre felfüggeszti, a harmadik gyerek után pedig a tartozást el is engedi a kormány. Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár viszont Orbán Viktor bejelentése után annyiban pontosította a programot, hogy aki fölvette a hitelt, de utána 5 évig még mindig nem szült egy gyereket sem, annak piaci kamatot felszámítva kell visszafizetnie a hitelt. 

Felmerült persze sokakban a kérdés, hogy mi van, ha a család „önhibáján kívül" marad gyerektelen, például a férjről kiderül, hogy nem nemzőképes, vagy a feleségről, hogy meddő. Erre adott most választ a minisztérium. 

A portál az akcióterv egy másik pontjáról is kérdezett, a négy gyerekes anyák szja-mentességéről. Azt kérdezték, hogy kimaradnak-e a kedvezményezettek köréből azok a nők, akik olyan foglalkoztatási formában dolgoznak, ami után nem vonnak le tőlük szja-t. Erre az Emmi azt válaszolta, hogy 

Ez jelenleg még nincs véglegesen eldöntve, de mivel a mentesség csak a személyi jövedelemadóra terjed ki, más adózási formákra, adónemekre (pl. KATA, EVA stb.) nagy valószínűséggel nem terjed majd ki. (Ezek egyébiránt a "normál" feltételekhez képest így is lényegesen kedvezőbb közteherfizetési kötelezettséggel járnak.)”

A minisztériumnak az Index.hu is föltette ezeket a kérdéseket egyebekkel együtt egy február 13-án írt levélben, ezekre azonban azóta sem kaptunk választ. 

(Borítókép:  Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár sajtótájékoztatón ismerteti a kormány új családpolitikai intézkedéseit az Emberi Erőforrások Minisztériumában 2019. február 11-én. – fotó:  Bruzák Noémi / MTI)

Rovatok