Hivekovics Ákos közel két évtized világ körüli vándorlás után tért vissza szülőfalujába, a Zala megyei Nagyrécsére. Szülei felajánlották neki a kéthektáros családi bodzást gazdálkodásra, de ő inkább az áfonyára és a körtére tette a hangsúlyt, és pár év alatt 65 hektáros gazdaságot épített.
Hivekovics Ákos hároméves korában kezdte gyűjteni az ízeltlábúakat. Nem állt meg néhány darabnál, kétszázfajta tücske és bogara lett néhány év alatt, az egész ház az állataival volt tele. Falta a Gerald Durrell-könyveket és védte az állatokat, mert a szüleitől azt tanulta, hogy azt úgy kell.
Harminchét éves volt, amikor majdnem két évtizednyi külföldi vándorlása után a szülei feltették neki a kérdést: nem akarja-e abbahagynia az utazást, leporolni az agrárdiplomáját és csinálni valamit a szülői ház végében lévő kéthektárnyi bodzással? A szülők megküzdöttek érte, hogy a család a kárpótlás során visszakapja a kis földterületet, inkább más követelésükről mondtak le, csak a ház melletti területet megszerezzék.
Hivekovics Ákos megnézte a földet, majd egy évre európai körútra ment, 15 országban járt, hogy kiderítse, mit érdemes termeszteni a családi földön, mire van igény az európai piacon. A válasz egyértelmű volt: bogyós gyümölcsre, mert abba mindenkinek beletörik a bicskája. 2012-ben költözött vissza Magyarországra, családi gazdaságuk ma 65 hektáron gazdálkodik a Nagykanizsa közelében lévő Nagyrécse térségében, mert Hivekovics Ákos sosem tudott megállni néhány tételnél, már a bogaraknál sem. Az Index induló Mi Vidékünk sorozatában ellátogattunk a családi gazdaságba.
„Nem akartam úgy beleugrani, hogy persze, adjátok ide a bodzást, aztán majd lesz valami.” Az egyéves európai körút után már megvolt a cél tehát, a bogyós gyümölcsök, és mivel azon belül is a szedret mondták a legnehezebbnek, a régi családi földön azzal kezdtek. „A szedren rengeteg a zöld munka. Egy bokron hat-nyolc hajtással dolgozunk egyszerre, ami letermett, le kell vágni, de már egyben termeszteni a jövő évi hajtásokat.”
És bár a szedren van fajlagosan a legnagyobb profit, mégsem ez lett a slágertermékük, hanem az áfonya. Nyári szezonban az áruházláncok a hazai fogyasztás nyolcvan százalékát tőlük veszik. „Az áfonyát imádják az emberek, de annál nehezebb vele dolgozni. Nem szereti az itteni földet (egyébként nem sok földet szeret, azért sem bajlódnak vele sokan), ezért cserepekben termesztjük, hidropóniás módszerrel. 108 ezer tízliteres vödrünk van” – mutatott körbe Hivekovics Ákos az áfonyaföldön, ahol amerre csak szem ellátott, áfonyavödrök sorakoztak. (A hidropónia föld nélküli termesztést jelent. Az ötlet alapja, hogy a növényeknek nem feltétlenül szükséges a termőtalaj, ha a tápanyagokat külön adagolják neki.)
A 65-ből 14 hektár csak az áfonyáé. Mellette még málnát és körtét termesztenek, utóbbit harminc hektáron. „Ellentétben az áfonyával a körte szereti a zalai talajt, ezt még a nemzetközi agráregyetemek is említik. Egyértelmű volt, hogy ha hagyományos, fásszárú növénnyel fogunk foglalkozni, az a körte lesz” - fogalmaz a vállalkozó. Hivekovicsék kétfélét termesztenek, azt a kettőt, amelyiket a magyar szereti, a vilmost és Bosc kobakot. Az üzletember azt mondja, vannak kísérletek a körtével a világban, de nagy tömegben a magyarok egyelőre csak a megszokott körteféléket fogyasztják. A gyümölcsökön kívül maradt a méz is a családi gazdaságban, a kétszáz méhcsalád mellé a virágzás idején kölcsönöznek poszméheket is.
Az ültetvényeken végig háló a jég ellen, UV-szűrős fólia az erős napsugárzás ellen. Mint Hivekovics mondja,
milliók, százmilliók mennek el az időjárás elleni védekezésre.
A már visszavonuláson gondolkodó, de a fiuk őrült ötlete miatt még mindig aktívan dolgozó szülők mellé az idősebb báty is beszállt az üzletbe. Ő felel a pénzügyekért, ami témába vág neki, főállásban kereskedelmi vezető egy nemzetközi IT-cégnél. Pénzt szerezni tudni kellett, mert a testvérek az elejétől fogva nagyban gondolkodtak: „A piackutatás során kiderült, az már rég halott ügy, ha egy gazdaság egyvalamiből sokat termeszt, és csak azt termeszti. A családi gazdaságok sokszor itt követik el a hibát, hogy nem tudják elengedni azt, amit évtizedek óta termesztenek, még akkor sem, ha már nem arra van igény. Az áruházak mindenből keveset, de folyamatosan frisset akarnak, ami egyben azt is feltételezi, az üzemméret is számít.”
Így alakult, hogy a Hivekovics testvérek eddig, öt év alatt már másfél milliárd forintot költöttek a családi gazdaságra, ennek ötöde volt önerő (mindenki eladta, amije volt, és betette a megtakarításait), további 1,2 milliárd forint pedig hitel. Kezdetben kisebb hiteleket vettek fel, jellemzően a térségi takarékszövetkezetektől, végül tavaly volt az áttörés, amikor az OTP átvette a teljes hitelt, sőt előfinanszírozott több uniós projektet. 600 millió forint megnyert támogatásnál tartanak, amivel ha csökkenteni tudják a kitettségüket, nem lehetetlen, hogy a vállalkozás tíz éven belül tartozásmentes lesz, azaz az indulástól számított 15 éven belül.
Az uniós támogatásból tudtak földeket venni, azokat fejleszteni, de abból épült egy 1600 négyzetméteres új hűtőház is, elsősorban a körtének, amelyet így (mondjuk, csak a Bosc fajtát) akár egy évig is tudják majd tárolni, összesen 1100 tonnát.
Körtéből máshogy nem lehet keresni. Ha nem hűtik, azonnal és nyomott áron lehet csak eladni.
A bogyós gyümölcsöket ezzel szemben rövid ideig lehet eltartani, még a hűtőházban is, így esetükben az egyetlen út a profitmaximalizálásra a szezon széthúzása. „Ezen Magyarországon már nem tudok tovább javítani, fóliasátrakban májusra van először áfonya, utána jön a szabadföldi, és még szeptember közepén is tudok adni, de több egyszerűen ezen a klímán nem lehetséges.” Ezért Hivekovicsék kilépnek az országból, melegebb éghajlatot keresnek. Úgy néz ki, Marokkót érdekli a lehetőség, és hajlandó földeket eladni áfonyatermesztés céljából. Nem a magyar családi gazdaságnak jutott ez először eszébe, nemrég egy nemzetközi áruházlánc is vett marokkói földeket pont áfonyatermesztésre. „Ha sikerül a marokkói terv, a magyarországi holtszezon idején ott már érhet a gyümölcs, főleg, ha három különböző időjárási zónában veszünk földeket. Így ott december közepe és május közepe között tudnánk szüretelni, utána pedig itthon indulna a termés” – mondja a vállalkozó.
Valószínűleg hagyományos célokra itthon sem vesz több földet a Hivekovics család, inkább az innováció irányába lépnek. Az áfonyák locsolását és táplálását már így is teljesen számítógép-vezérelt rendszer végzi (ezzel kimaxolva a hatékonyságot és a környezetvédelmet), emellett a cég elnyerte az úgynevezett Cravo-házak telepítésének jogát Közép-Európában. „A holland típusú hagyományos üvegházakban már évtizedek óta folyik növénytermesztés Európában. Ezek az épületek azonban rendkívül drágák, csak a folyamatosan termeszthető növények, elsősorban a zöldségfélék, fűszernövények és díszvirágok képesek kitermelni annak magas beruházási költségét, az évente egyszer termő gyümölcsökkel ez lehetetlen. Erre kínál megoldást a harmadannyiba kerülő, de szinte mindenben ugyanazt tudó Cravo-ház, mely az üvegházhoz képest fóliaborítású.”
Hivekovicsék a tervek szerint egy hektárt borítanak be ilyen házakkal, amelyek jócskán túlmutatnak az üvegházakon, mert szinte mindent lehet bennük szabályozni (hőmérséklet, tápanyag, öntözés) a maximális termőképesség elérése érdekében. A ház 15 perc alatt képes szabadföldiről üvegházi funkcióra váltani, ami az időjárás elleni védekezésnél különösen fontos. „Ezekben a házakban korai és késői epret fogunk termeszteni, ami hiánycikk a magyar piacon, illetve olyankor csak külföldi kapható; a köztes időben pedig málnát.
Ezekkel és a marokkói termesztéssel végre el tudnánk azt érni, hogy magyar gyümölcstermesztő gazdaság létünkre az év 12 hónapjában folyamatosan tudunk termelni és piacra szállítani.
A Hivekovics Családi Gazdaság 30 állandó alkalmazottat foglalkoztat, nyáron ez a szám idényjelleggel 130 főre duzzad. Embert találni és főleg ugyanazt az embert találni, aki előző évben is náluk dolgozott, nagyon nehéz. Mivel az idénymunka bizonytalan, a munkások ide-oda vándorolnak. „Nem könnyű az sem, hogy a munkás, aki a szezon végére betanul, utána elmegy ezzel a tapasztalatával Ausztriába, és keres ötször annyit. Vannak persze szerencsés együttállások is: van egy család, amelyik télen osztrák síhotelt üzemeltet, nyáron pedig nálunk dolgozik.”
A gazdaság jelenlegi éves forgalma 500 millió forint, de a gazdaság és a kiszolgáló egységek 1 milliárdos éves bevételre vannak kalkulálva,
amelyet ebben a tempóban két-három éven belül ér el. Hivekovics Ákos a fejlődési lehetőséget a szezonon kívüli időszakban látja, amikor a polcok chilei áfonyával vannak tele. „Biztosak vagyunk benne, hogy a chilei áfonyával szemben nagyon versenyképesek leszünk. A chileivel sok a baj, két és fél hónapot utazik a tengeren, gyakran félrohadt, mire ideér (amíg nekünk maximum három napra lesz szükségünk, hogy a marokkói gyümölcsünket eljuttassuk a fogyasztókhoz.”
Hivekovicsék sikerüket az áfonyának köszönhetik, emiatt még az áruházláncok is eltekintenek a kizárólagosságtól. „Az áfonyára azonban nagy szükség van, így pedig könnyebben kérnek tőlünk mást is, körtét, szedret, málnát.” A cég nemrég kötötte meg a szerződést az utolsó nagy magyar áruházlánccal, ami hátravolt, a Sparral. A gazdaságnál új gyümölcsként belép még a kökény és a húsos som, szintén az áruházi igények miatt, illetve pályáznak egy mogyoróintegrátori szerepre is.
És akkor talán meglépjük a hazai Nutellát is.
Hivekovics Ákos szerint a mezőgazdaságban sohasem könnyű, és ők is belebuktak volna, ha nem tudják iszonyú pontosan kijelölni azt a négy-öt irányt, amiből sikert reméltek. Emellett testvére pénzügyi felkészültsége segített sokat. „Sokaknak segítettünk mi is pályázni, de többen visszakoztak, mert az előfinanszírozási kötelezettség nagy teher nekik. Mi ezt tudtuk a hitelekkel áthidalni, de nem mondom, hogy nem voltak álmatlan éjszakáim.”
A nagyrécsei kisfiúnak fontosak voltak a bogarak, de sorsa mégsem az ízeltlábúakkal pecsételődött meg, hanem amikor iskolájában előadást tartottak a szintén Zala megyei Fenékpuszta ornitológiai állomásának munkatársai. Akkor és ott beleszeretett a madarakba, egyben megtanulta őket óvni, védeni. Iskola után rohant Fenékpusztára, onnan haza, másnap megint ugyanez. Tizennyolc évesen már gyűrűző vizsgája volt. Nem sokkal később, a kilencvenes évek elején járt Nagykanizsán a Geszti Péter-féle műsor, az ÁSZ, amelyben a falu vagy város legmenőbb diákját keresték. Barátai titokban nevezték be Ákost, aki – mivel nem nagyon bízott a sikerben – egy két hónapos lettországi ornitológiai túra költségét kérte. Nem sokkal korábban hívták meg ugyanis az akkor már csapatban járó magyar fiatalokat egy lettországi madármentő expedícióra. Hát, Hivekovics Ákos nyert, így utaztak Lettországba. „És onnan mintha zsinóron húzták volna az ügyet, kézről kézre adtak minket. Alapítványunkkal jártunk Albániában, Görögországban, Kamerunban, mindenhol a madárfajok védelméért dolgoztunk, sokszor a károk felmérésére kértek fel minket.” Hivekovics Ákos végül populációbiológus és agrárdiplomát szerzett.
Diplomamunkája (parti madarak befogása) kapcsán találkozott külföldön egy professzorral, aki elpanaszolta, hogy terhes a felesége, és sajnos nem tud elvállalni egy antarktiszi szezont. Hivekovics Ákos örömmel ugrott fejest a prof helyett a kalandba.
Az ötvenes évek végén hozott antarktiszi egyezmény deklarálta a térség környezeti védelmét, és csak tudományos célokra engedte az odautazást. Így mindig kellett egy tudós is a csapatba. Tíz évig Hivekovics volt a főornitológus, jégtörő hajókon élt, számtalan turistacsoportot vezetett ott, majd később a világ minden pontján. Azt mondja, a Föld minden országában járt. „Mindenhol arra próbáltam meg rávenni a helyieket, hogy ne vegyék el az állatoktól az élővilágukat, inkább őrizzék azt meg, és mutogassák a turistáknak, sokkal több pénzt tudnak belőle keresni és az élővilág is jól jár.”
„Amikor egy házaspár az eszement Drake-átjáróban feltette a kérdést, hogy jól számolják-e, hogy ha ez a 89. utam arra, akkor már közel egy évet töltöttem azon a lehetetlen helyen. Teljesen hülye vagyok? – kérdezték, én pedig átgondoltam, hogy ideje megállapodni.” Az antarktiszi túrák után amerikai bázissal fotós szafaricégeket alapított, rengeteg túrát vezetett, de amelyeken nem ő volt jelen, azokat kevésbé szerették a turisták. Végül egy válás után eladta mindenét, és hazaköltözött.