Index Vakbarát Hírportál

Nyolc százalékkal nőtt a reklámtorta

2019. február 27., szerda 13:32

A 2018-as reklámtorta mérete 259,69 milliárd forint volt, amely 2017-hez (240,98 milliárd forint) képest 7,77 százalékos növekedést jelent. 2016-ban és 2017-ben ez az arány meghaladta a 11 százalékot - derült ki a Magyar Reklámszövetség jelentéséből.

2018-ban minden médiatípus megőrizte az előző két évben elfoglalt helyét, és mindegyik növekedett is. Tavaly is változatlanul az online volt a legerősebb piaci szereplő, amely a tavalyi 31,71 százalékról 33,57 százalékra növelte részesedését a teljes reklámtortából.

A legnagyobb növekedést a közterület (16,28 százalékkal) érte el, a második legnagyobb növekedést a mozi (15 százalékkal), a harmadikat pedig a digitális reklámpiac (13,98 százalékkal) produkálta. A rádiós reklámpiac (9,51 százalékos) növekedése is kiemelkedő. A többi szegmens növekedése tavaly 5 százalék alatt maradt.

A digitális szegmensben nem változott a trend: tovább nőtt a globális szereplők piaci részesedése, így 2018-ban már a hazai online hirdetésekre költött reklámforintok 55 százaléka landolt a globális szereplőknél (2017-ben 53, míg 2016-ban 51 százalék volt ez).

A televíziós reklámok esetében a szerény növekedést egyértelműen a piaci bevételek hozták, hiszen a tévés állami reklámköltések 7 százalékkal maradtak el tavaly 2017-hez képest, de a tévé ezzel is tartani tudta korábbi stabil helyét a reklámtortában. A dobogós helyét biztosan tartó nyomtatott sajtóban a piaci szereplőktől származó reklámbevételek üteme csökkent. 2018-ban az adatvezérelt marketing erősödése növelte a direkt marketing részesedését (4,8 százalékra).

Gulyás János, a Magyar Reklámszövetség elnöke kiemelte:

A reklámköltések tavalyi növekedésének dinamikája lassult, így egyértelműen látható, hogy a növekedés nagyobb arányát a piaci szegmens reklámbevételei adták, hiszen a korábbi évek masszív és erős állami invesztíciójának üteme stagnált 2018-ban.

Rovatok