Index Vakbarát Hírportál

Matolcsy: 330 javaslattal beérhetjük Ausztriát

2019. február 27., szerda 11:02

Ismét megtartotta Gazdasági Évnyitó nevű éves rendezvényét a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, amelyen rendszeresen részt vesz és beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök. Idén rajta kívül Matolcsy György és Varga Mihály is a színpadra vonult Parragh László kamarai elnökkel együtt, hogy megosszák gazdasági vízióikat a magyar gazdaság képviselőivel. 

Parragh László bevezetője után Matolcsy György tartott beszédet, amelyben azt mondta: 

a kormány 2030-ra végre tud hajtani egy olyan versenyképességi reformot, amellyel megközelítőleg be lehet érni Ausztriát.

Matolcsy szerint két út áll előttünk. Az egyik egy reformpálya, a strukturális reformok folytatása, a másik a közepes jövedelmi csapda, egy olyan helyzet, amikor nem vállaljuk azokat a reformokat, amiket eddig vállalt a magyar kormány. Ekkor Magyarország véglegesen lemarad Ausztriától, amelynek fejlettségi szintjét 2030-ra 80-90 százalék közötti szinten be akarja érni a kormány. 

Matolcsy elismételte azt, amit a parlamenti meghallgatásán mondott: 2013 óta olyan fenntartható növekedési pályára állt a gazdaság, amilyenre közel száz éve, az 1920-as évek óta nem volt példa. Mindezt reformokkal érte el a kormány és a jegybank, a dolog a politika reformjával indult, majd szerinte 12 gazdasági fordulattal az egész magyar gazdaságot megreformálták. 

Most viszont új versenyképességi fordulatra van szükség, amelynek – Orbán Viktor felkérésére – kidolgozásán 2016 óta dolgozik a jegybank. Ez a program már elkészült, az MNB honlapján elérhető, ez 330 javaslatot tesz a versenyképességi fordulat elérésére. 

Ha a magyar gazdaság képes évente 4 százalékos vállalati termelékenységnövekedést elérni, megduplázni a reálkereseteket, és 2 százalékponttal gyorsabban tud nőni a magyar gazdaság az EU-s átlagnál, akkor történelmi sikert tudna elérni az ország. 

Ehhez az MNB új adóreformot, átalakított pénzügyi modellt, tőkeexpanziót és az állam hatékony átalakítását javasolja, ezek is részét képezik annak a 12 területnek, ahol  a jegybank reformokat javasol. A javaslatnak része többek között az, hogy 

Rovatok