Index Vakbarát Hírportál

Mészáros cégének földjeire senki nem akart licitálni Békés megyében

2019. március 2., szombat 07:56

Ángyán József a Greenpeace támogatásával veszi végig megyénként az állami földbérleti pályázatok eredményeit, és teszi ki azt a Kielegyenafold.hu oldalra. A második Orbán-kormány egykori Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára szerint Orbánék földdel kapcsolatos gyakorlata ahhoz a "rendszerhez látszik visszatérni, amelyben az állam a gazdálkodó családok, helyi közösségek helyett a politika-közeli nagybirtokkal, a „zöldbárókkal”, a globális és hazai nagytőkével, annak oligarcháival köt szövetséget, alakít ki „stratégiai partnerséget”.

Hvg.hu írta meg legfrissebb jelentését Békés megye három évvel ezelőtti földárveréseiről, ahol "több esetben nem strómanokkal vásároltatták meg az árverésre kiírt földeket, hanem Fidesz és MAGOSZ tagok vitték a jó minőségű területeket" - írják. És az derült ki, hogy itt sem a kisebb, vagy közepes gazdák jutottak földekhez, hanem jellemzően a tőkeerős tulajdonosok, NER-barátok. A kisebb gazdaságok pedig nem jártak jól, Csabacsűdöt, Szeghalmit és Telekgerendást pedig a főveszteseknek nevezte, hiszen egyetlen ott élő gazdálkodó sem tudott földet szerezni.

A jelentés összefoglalója szerint a megyében:

"A baráti cégek tulajdonosi köre lényegében az államtól bérelt területeinek egy jelentősebb részét meg tudta vásárolni. (...) A Szarvasi Agrár Zrt bérelt földjeinek majd felét megvehette, míg a szintén ebben a körben privatizált, majd 2016-ban Mészáros Lőrinc érdekeltségébe kerülő Hidashát Zrt árverésre kiírt földjeire senki nem jelentkezett" - foglalja össze a lap.

Mészáros Lőrincnél ugyanis az történt a jelentés szerint, hogy mivel az üzletember földvásárlási kvótája kimerült, ő már nem licitálhatott a vágyott állami földekre, ám pont ő vehette meg ezt a céget, ami kedvezményesen bérli ezeket a területeket még bő 30 évig, írja a Népszava. Ángyán eddigi jelentéseit Fejérben, Győr-Moson-Sopronban, Somogyban, Jász-Nagykun-Szolnokban, Borsod-Abaúj-Zemplénben, Pestben, Csongrádban és Hajdú-Biharban készítette el.

Rovatok