A parlament 124 igen, 50 nem szavazattal és 4 tartózkodás mellett elfogadta a Trócsányi László igazságügyi miniszter által beterjesztett törvényjavaslatot, amely a vagyonkezelő alapítványokról szól.
Az új vagyonkezelő alapítványokról eredetileg a Corvinus kapcsán volt szó: az egyetem állami fenntartása megszűnik, a fenntartó a jövőben ez az új típusú alapítvány lesz, mely az induláshoz jelentős részvényvagyont is kap.
Mint azonban Palkovics környezetéből kiszivárgott, a radikálisan átalakítani kívánt MTA kutatóintézeteit is oly módon vennék el az Akadémiától, hogy azok egy hasonló vagyonkezelő alapítványhoz kerülnének, melyben a kormányzati delegáltak is jelentős befolyással rendelkeznének.
Részletesen ebben a cikkünkben jártuk körül, hogy a vagyonkezelő alapítványi formának milyen előzményei vannak, illetve pontosan hogyan néz ki a szabályozás.