Index Vakbarát Hírportál

7,5 évig tart átlagosan a diákhitel törlesztése

2019. március 8., péntek 09:04

Közel 200 ezren fizették eddig vissza a diákhitelt, a törlesztési idő pedig átlagosan hét és fél év volt – írja a Magyar Hírlap.

A 2018/19-es tanév első félévére vonatkozó adatok szerint a Diákhitel1-et 2738 hallgató vette fel 837 millió forint értékben, így jelenleg 12 794 szerződés van érvényben. A Diákhitel2-őt 4670-en vették fel 1314 millió forint értékben, így jelenleg 13 985 szerződés van érvényben, mondta Bednárik András, a Diákhitel Központ munkatársa. Azt is megjegyezte, hogy mindkét hitelt jellemzően a 18-25 éves korosztály veszi igénybe.

Elmondta azt is, hogy az érintett adósok igen fegyelmezett törlesztők, ennek is köszönhetően csökken évek óta a Diákhitel1 kamata, amely jelenleg rekordalacsony, 2,2 százalékos.

A felvehető összeg tavaly emelkedett, akár havi 70 ezer forintot is igényelhetnek a hallgatók, illetve tanulmányi félévenként egy összegben 350 ezer forinthoz juthatnak hozzá.

Rovatok