Piero Pini húsipari üzlete nem agysebészet, az üzletembernek nincs is saját készítménye, csak vág, csontoz, darabol. Ám olyan ügyes kereskedő, hogy ezzel is ő hozta össze a hazai húságazat legnagyobb cégét. De vajon mennyire legális, amit csinál? A kérdés most leginkább azért merülhet fel, mert a napokban letartóztatták és költségvetési csalással gyanúsítják az olasz-magyar üzletembert. Aki szélesebb körben leginkább amiatt lehet ismerős, mert a magyar futballba is belekóstolt, 2003-2006 között a Honvéd tulajdonosa volt – távozásakor peres ügyeket és több mint 150 milliós adósságot hagyva maga után.
Hozok hét klasszis játékost, három magyart, négy külföldit és melléjük egy kiváló külföldi edzőt. Bajnoki címre török a Honvéddal
– nyilatkozta 2006. május 17-én a Nemzeti Sportnak egy akkor 53 éves olasz üzletember. A szavai úgy hangoztak, mint egy olyan klubtulajdonosé, akinek akkor került birtokába a nagy múltú, akkor 13-szoros bajnok együttes, Puskás Ferenc egykori csapata. Valójában viszont ekkor már harmadik éve ő volt a Honvéd tulajdonosa, és bár a csapata 2004-ben valóban bajnokságot nyert, azt még az NB II.-ben tette, utána két élvonalbeli szezon jött, a 11. és a 13. helyen. Végül nemhogy hét, hanem egy klasszist sem hozott: a nyilatkozat után szinte napra pontosan egy hónappal, június 16-án megvált a klubtól, egy akkori Nemzeti Sport-cikk szerint öt peres ügyet és több mint 150 millió forintos adósságot hagyva maga után.
Ez a bizonyos olasz üzletember Piero Pini volt, aki máig a hazai húságazat legnagyobb cégének, a kiskunfélegyházi Hungary-Meat Kft.-nek a tulajdonosa. Őt és két társát most jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással gyanúsítja a magyar NAV Dél-Alföldi Bűnügyi Igazgatósága.
Pini húsos dinasztiából származik, évtizedek óta foglalkozik hússal, de nem különösebben szofisztikált az üzlete. Sőt, inkább pofonegyszerű. Beveszi valamelyik hatalmas vágóhídjára az élősertést, majd vág, csontoz és kiszállítja a féldisznót, vagy a feldarabolt húst.
Valamiben viszont Pini úr regionálisan, de talán európai szinten is verhetetlen: remek kereskedő, és nagyon érti Kínát.
Ismerői szerint abban a legprofibb, hogy Kínában nem a központi állami vezetőkkel, miniszterekkel, óriáscégekkel tárgyal, hanem kevésbé csillogó, de annál fontosabb tartományi pártelnökökkel, üzletemberekkel. Olyan jó nexusokat épített, hogy teljesen beépült a kínai ellátási láncba, még olyan eset is akadt, hogy egy egész gyárát adta el Kínának, de előfordult, hogy a kínai vevők tőle vettek, és nem a környék, immár kínai tulajdonú sertéscégeitől.
Kína gazdasága óriási kereskedelmi többlettel rendelkezik, de sertéshúsban jelentős importőr. Pedig sok sertést tartanak így is, a világ teljes sertésállományának 50 százaléka Kínában található. Ez azonban mégsem elég az összes igény kielégítésére, részben azért is, mert nagyon nagy fogyasztók, az egy főre jutó sertésfogyasztás az egész világon Hongkongban a legnagyobb.
Elsőre talán érthetetlen lehet, miért nem termelnek többet, ha lenne rá vevő? A szakemberek szerint azért, mert a sertéstenyésztéshez három tényező kell: munkaerő, édesvíz és takarmány. Az utolsó kettő erősen összefügg, és azokban Kína nem túl gazdag, ezért sok disznót inkább külföldről vásárol. Az Európai Unióból nagy konténerekben mennek ki a fagyasztott termékek, és aki be tud kapcsolódni ebbe az üzletbe, az remekül keres.
Piero Pini tehát ebből a kereskedelmi kapcsolatból lett nagy király, ám nem csak remek kereskedő, de kritikusai szerint olykor a legális és az illegális határán mozog, nem először viszik el bilincsben. Két éve ugyanez történt Lengyelországban, ott 200 ellenőr és rendőr rohanta le az üzemét, adócsalással, fekete alkalmazással gyanúsították, a gyanú szerint akkor lengyel anyanyelvű ukrán állampolgárokat alkalmazott feketén.
De ki is ez az ember, ki a legnagyobb hazai húsipari cég tulajdonosa, és hogyan írható le kalandos húsipari aktivitása?
A temperamentumos, kissé olykor kapkodós, csapongó, déli mentalitású Piero Pini valójában nem déli, hanem Olaszország legészakibb csücskéből, Sondrio megyéből, egy igen kicsi lombardiai részről érkezett Magyarországra.
Ezt a területet a síelők az olcsó alkohol miatt is híres adóparadicsomról, Livignóról ismerhetik, a fáma szerint a tősgyökeres kereskedő maga is éppen az észak-olasz határ menti forgalmat használta ki fiatal kereskedőként.
Ebben a kis régióban azonban nagy hagyománya van a minőségi húskészítésnek is. A Pini-família két szomszédos kistelepülésen, Grosio és Grosotto falvakban foglakozott hússal. Piero édesapja, Roberto elismert hentes volt a környéken, akinek bresaoláját sokan keresték. Ez a minőségi, szárított, érlelt, sózott és fűszerezett felvágott az olasz húsipar egyik legelismertebb remeke, főleg marhából készítik, de olykor sertésből és igen gyakran lóhúsból állítják elő.
Az édesapa azonban majd negyven éve elhunyt, és az akkor 27 (ma 66) éves Piero Pini folytatta a családi hagyományt. Erős kereskedelmi vénája már hamar kiütközött, de az első pár évben még kicsiben, csak Olaszországban vitte tovább a boltot. Aztán sorban megszületett három fia, ifjabb Roberto, Marcello és Francesco, később ők is beszálltak a családi üzletbe, ráadásul még egy rokon, Romano is így tett, és a kis, minőségi húsüzemből teljesen más irányba indult el a család, amely ma is aktívan üzletel, kereskedik, operatív funkciókat visz a cégekben.
Pini mindenesetre a kilencvenes évek közepén nagyobb fantáziát látott az olcsó munkaerővel dolgozó kelet-európai húsiparban.
A minőségi felvágottak helyett pedig éppen a húsipari vertikum elejére, vagyis a vágásra, csontozásra, darabolásra szakosodott. Mert nagyot álmodni, cégméretben megcélozta Európa legnagyobb vágóhídjait, az évi 10 millió sertést feldolgozó óriáscégeket, ez ugyan eddig nem sikerült neki, de volt időszak, amikor az 50 százaléka már megvolt ennek a szintnek. Vett magyar, lengyel, olasz vágóhidakat, alapított saját katalán céget, de nézelődött másfelé is.
Vicces adalék, hogy a hazai céget két magyar társsal indította, egyiküknek Seres, a másiknak Sörös volt a vezetékneve. Őket aztán kivásárolta, és azóta egyszemélyes tulajdonos, vagy legalábbis ez valószínűsíthető, hiszen előbb egy olasz, majd egy Limasszolban bejegyzett ciprusi cég (MI Meat Investment Limited) lett a hivatalos tulajdonosa a csoportnak.
Manapság sokat lehet hallani Csányi Sándor óriási és hipermodern mohácsi vágóhídjáról, de valójában Magyarország legnagyobb vágóhídja még mindig a Piero Pini birtokában lévő, 1,2-1,4 millió disznót vágó kiskunfélegyházi üzem.
A magyar piac kicsi és követő, nincsen saját sertésára, inkább a német jegyzések jelentenek kiindulópontot. Ez az ár a sertéspestis kirobbanásánál zuhant nagyot, azóta kicsit már korrigált felfelé, de azért eléggé nyomott. Egy magyar vevő minimum árszintje a német ár, de a hazai ár efelett szokott lenni, viszont mindenképpen alacsonyabb, mint a német jegyzési ár és az ideszállítás költségének az összege.
Ez az üzem valaha nagyon modernnek számított, ma már nem az. Pini nem bonyolítja túl az üzletet, nem szervezett beszállítói integrációt, hanem vérbeli kereskedőként szinte naponta, hetente dönt a vásárlásokról. Ha kell, nem is itthonról, hanem a szomszédos országokból vesz, rövid távon optimalizál.
De Pini az exportkapcsolataiban erős, 40-50 országba ad el, elsősorban az említett Távol-Keletre (Kína, Hongkong, Szingapúr, Japán, Dél-Korea), de az Egyesült Államokba és sok uniós országba is. Volt év, amikor a levágott disznókat 70-80 százalékban exportra adta el, de máskor sem nagyon ment 60 százalékos exporthányad alá. Ha nagyon leegyszerűsítjük Pini történetét, igazán semmi extrát nem csinált,
mégis övé lett a hazai húságazat legnagyobb, 100 milliárd forint feletti forgalmú cége.
Ez a csillogó felszín, de a pletykák szerint az üzletet olykor csak félig, vagy egyáltalán nem legális módon is meg kellett támogatnia. Sok sztorit hallottunk arról, hogy miképpen optimalizált "okosan" a cégcsoport a magyar és a korábbi lengyel üzem között, vagy miképpen jelentett költségelőnyt a cégnek, hogy nem alkalmazta, csak kölcsönözte munkaerejének nagy részét.
Pini ma már ritkán jön Magyarországra, mert egy nagy katalán üzem megnyitásán dolgozik, de a fáma szerint most, amikor hazaugrott, és azonnal lekapcsolták a fiával és egy magyar vezetővel egyetemben, akkor is a munkaerő alkalmazásáról faggatták a nyomozók.
Ez annyiban új, hogy korábban a húsiparban is inkább az áfázás, a körhintázás volt jellemző. A hús ugyanis olyan homogén termék, mint a búza, vagy a kukorica, ha esetleg valaki azt mondja, hogy az áru sokat mozgott az EU és az azon kívüli részek között, és emiatt áfát igényel vissza, az nehezen ellenőrizhető. Ma már a húsiparban az áfázás azért nem pálya, mert a féldisznó forgalmi adóját levitték 5 százalékra, de a munkaerő-alkalmazáshoz kötődő járulékok befizetése még mindig „varázslós” terep maradt.
A húsiparban a legnagyobb költség az élőmunka. Mivel a piac valóban szezonális, például a húsvét és karácsony előtt van a legnagyobb felívelés, ezért nem ritka a feladatok kiegyenlítéséhez a munkaerő-kölcsönzőktől bérelt munkatárs. Nem ritka, csakhogy mintha Pini úr ehhez képest is túlzásba vitte volna a munkaerő-kölcsönzők használatát, nála ugyanis állítólag „alapból” is többségben voltak a kölcsönzött emberek. Úgy tudjuk, az adóhatóság vizsgálata ezt igyekszik egy kicsit megpiszkálni.
De visszatérve Pini úr tündökléséhez és bukásához, amikor már éppen kezdett volna európai értelemben is nagy játékossá válni, akkor jött egy szörnyű csapás a kínai üzletre, a sertéspestis. Előbb a lengyel, majd a magyar árut kezdték el kitiltani a Távol-Keletről, és a három legfontosabb piac, a kínai, a japán és a koreai egyaránt lehúzta a rolót.
Ez azért jött Pininek a legrosszabbkor, mert mire itthon már évi egymillió sertésnél is többet vágott, vett hozzá egy még sokkal nagyobb céget Lengyelországban. A kutnói Pini Polonia cégcsoport a magyar vágás háromszorosát tudta, de jött a sertéspestis, és Pininek meggyűlt a baja a hatóságokkal is, végül Lengyelországból kivonulni kényszerült.
Hamarosan a magyar piac is sertéspestissel lett fertőzött, ez természetesen újabb csapás volt, mire Pini, aki közben vett két olasz vágóhidat (Pini Italia és a Ghinzelli SR), megint gondolt egy nagyot és Spanyolországban (egészen pontosan Katalóniában) indított el egy zöldmezős vágóhíd-beruházást.
A lépés teljesen logikusnak tűnt, Spanyolország jó messze volt a pestistől, onnan volt esély a kínai vevőket kielégíteni, de a beruházás egyelőre csúszik. Ismerői szerint Pini most a legtöbb idejét már itt tölti, a kelet-közép-európai térségben már nem költ annyit fejlesztésre.
De mi lesz, ha most tartósan megroggyan a birodalma? Pini ugyan alapvetően exportra termel, ilyen szempontból a kiesése nem zavarja meg a hazai termékellátást, ami nagyobb gond az a beszerzés.
A Hungary-Meat dolgozza fel az egész magyar sertéstenyésztés negyedét.
ha egy 1,2-1,4 millió sertést vásárló cég, akár csak egy-két hétig, vagy egy hónapig kiesik, az komoly zavart okozna az amúgy is nyomott árakkal dolgozó piacon,
és akár további komoly állomány-csökkenéshez vezetne. Sokan aggódnak tehát most Piniért, miközben az egyik legkeményebben versengő piacon olyanok is akadnak, akik nagyon örülnek Pini esetleges bukásának. Ahogy egyik forrásunk fogalmazott, nem is elsősorban a magyar cégek, hanem a kínai piacért vele versengő német, dán és spanyol cégek.
Piero Pini 2003-ban, a magyar foci talán legrosszabb, legcsóróbb időszakban lett tulajdonos a Honvédnál, ahol aztán örökölt és generált balhék sora kísérte végig az ott töltött három évét. Amikor megvette a kispesti csapat többségét, megörökölte a korábbi edzővel, Tornyi Barnabással folytatott jogvitát, ennek a végén az edző sikerrel perelte tízmilliókra a Honvédot. Ráadásul a klubot más csapások is érték, a Honvéd nem kapta meg Torghelle „Sanyi” nevelési díját, de a klubok közötti osztozkodásban is alul maradt.
A cikk elején említett interjúban sok mindent felsorolt ezekből az ügyekből – magát egyfajta mártírszerepbe helyezve –, a beszélgetésnek azonban a leginkább tanulságos része az alábbi volt: „Engem pumpoltak meg háromszor is Kozarek András követelése kapcsán. Egyszer odajött hozzám az egyik drukker, és azt mondta, adjak neki zsebbe egymilliót, ő majd elrendezi a Kozarek gyereket. Megkapta a pénzt, a liga mégis küldte a felszólítást egymillió-nyolcszázezer forintról”.
De a Pini-érának is voltak különös ügyei. Egy szóbeszéd szerint amikor a csapatnak már nagyon nem volt pénze – annyira, hogy a meccs után nyilatkozó játékosok és edző egyszer csak ott maradtak a sötétben, mert a meccseket és edzéseket gyakran félmeztelenül megnéző klubtulaj élő adásban lekapcsoltatta a reflektorokat, hogy azzal is spóroljon –, akkor több légiósa a kiskunfélegyházi húsüzemben aludt, mert szállást sem tudtak fizetni neki, illetve egy időszakban a csapat Olaszországból hozott másodedzője a magyar játékosoknál aludt, mert az ő albérletére sem volt pénz.
Egy másik szóbeszéd szerint Pini egy alkalommal egy több mint tíz tételből álló névsort adott az edzője kezébe, hogy válasszon róla három-négy nevet, akik a csapat új igazolásai lesznek. Állítólag egy üzleti partnerén egy ki nem fizetett hússzállítmányt játékosokban tudott csak behajtani, de ezek a focisták nemhogy próbajátékon nem voltak, hanem néha a posztjukat sem tudta az edző, csak az afrikai nyilvántartásokban lezserül kezelt életkort. Az így idehozott focisták egy része néha a kispadra se fért be, de állítólag így került a csapathoz az a fiatal elefántcsontparti Benjamin is, aki aztán nyolc szezont töltött a francia első és másodvonalban, és 13-szoros felnőtt válogatott lett.
Pini végül 2006-ban, három év után dobta be a törülközőt – a sors fintora, hogy a 2006-7-es szezon végén a Honvéd aztán kupagyőztes lett –, miután már hónapok óta szinte senkinek nem fizetett. Sértett távozása nyitotta meg a kaput a máig tulajdonos George Hemingway előtt, de Pini azért előtte még alaposan kihúzta a gyufát a kispesti szurkolóknál, mert olyan rémálom-forgatókönyvek merültek fel, hogy Tornyi bére miatt a klubot alsóbb osztályba sorolják, vagy hogy a patinás egyesület beolvad a Dunaújváros csapatába. Pini később be is szállt a dunaújvárosi fociba – a város sportélete addigra már nem emlékeztetett az ezredforduló aranykorára –, a Honvéd viszont Kispesten maradt, és végül 2017-ben bajnok lett.